Zavaros Szerelem és Ragyogás (Szünetel!!)

42.rész

„-Semmi, de olyan furcsa vagy-néztem a szemébe és közbe felé fordultam.-Baj van?"
-Hát ami azt illet lehet-sóhajtott.-Még én se értem mi ez. Valahogy egyszerre szeretlek téged és Aident is. Nem tudom mi ez-esett kétségbe.-Ezt még el akartam mondani mielőtt elmegyek-hirtelen rákaptam a tekintetem. Halványan elmosolyodott és megelőzte kérdésemet.-Aidennel Londonba költözünk. De ne aggódj látogatóba jövök, de ti is jöhettek-ölelt meg. Elhúzottam tőle és a szemébe néztem.
-Mióta?-suttogtam. Tudta hogy mire értem. Lehajtotta a fejét.

-Már elég régóta ahoz hogy tudjam hogy ez nem fog elmúlni-rázta meg a fejét. Elsétáltam mellette és elindultam az ajtó felé. De mikor léptem, volna a következőt, elkapta a karom és visszarántott magához. A hirtelen mozdulatától a mellkasának ütköztem. Amint felnéztem rá ő megcsókolt. Elhúzódtam tőle és ellöktem magamtól.
-Bocsánat-kapott észbe és az ajtó felé nézett. Nem mertem odafordulni, tudtam hogy ő ott áll. Térdre rogytam.

A mellkasom ellenkezett a levegővel kapcsolatban. Nagyon bepánikoltam, hogy ezek után itt fog hagyni. Egy autó állt meg a ház előtt. Josh pedig már ott se volt. A könnyeim sűrűn hullottak padlóra. Egypár fekete cipőt vettem észre ahogy megállt előttem. A gazdája leguggolt elém.
-Jól vagy?-emelte fel a fejem. A szemébe szomorúság és düh, de lehet hogy még csalódottság is megcsillant.

Megráztam a fejem. A levegőt még mindig nem tudtam rendesen venni. Már annyira fájt hogy odakaptam a kezem.
-Szeretlek-nyögtem ki nagy nehezen.-Nem akarlak elveszíteni-nehezen mondtam ki ezeket a szavakat az oxigén hány miatt. A szemébe néztem. Szégyelltem magam.-Ne...ne haragudj-dadogtam.-Mindennél jobban szeretlek Klaus-suttogtam.
-Én is és nincs semmi baj. Nem a te hibád volt. Nem is akartad, ugye?-mosolyodott el halványan, de arcán még látszott hogy mindjárt dühkirohanást kap.
-Én nem...-kapkodtam a levegőt. Bólintott.-Ugye nem hagysz el?-ijedtem meg.
-Dehogyis. Gyere ide-húzott az ölébe.-Nyugodj meg. Nincs semmi baj-simogatta a hátamat.-Na látod máris sokkal nyugodtabban veszed a levegőt Tündérem-emelte fel a fejem.-Nem haragszom rád, ne nézz így-majd lassan közelebb hajolt. Ajkai már súrolták az enyémeket.-Szabad?-suttogta.
-Neked bármit-mosolyodtam el. Ő is így tett. Szeme csillogott az örömtől ás a vágytól. Majd megcsókolt. Ez a csók más volt. Ha nem Klaus ölébe ültem volna, a térdeim biztos felmondják a szolgálatot. 
- Gyere be te kis ,,túl bűntudatos" aranyom-húzott fel a földről, majd két keze közé vette az arcom.-Ne félj. Rád nem haragszom. És csak azért nem öltem meg mert a barátod. Ha nem az lenne, széttéptem volna-rántott vállat mintha ez tök normális lenne. Ennek a pasinak párja nincs az már biztos. A többiek szerintem hallottak mindent mert senki nem szólt semmit.
-Felhívtam Bonniet, azt mondta kb. fél óra és itt lesz-nézett fel Denisz. Vincent kicsit furcsa lett, mintha zavarba jött volna. Kérdőn néztem rá, de ahogy a tekintetünk találkozott leesett. Már akkor is felfigyelt a fiatal boszira. De ha jól tudom kölcsönös volt ez az érzés csak hát túl későn jöttek rá. Vincentnek el kellett mennie. De ha jól sejtem a lány még nem tudott rajta túl lépni.
-Éhes vagyok-fogtam meg üres hasam.-Megyek eszek valamit. Addig Vinc-néztem rá.
-Igen Rose?-mosolyodott el. A név hallatán nekem is mosolyognom kellett.
-Készülj elő az emeleten. Balra a második ajtó. Addig én erőt gyűjtők-bólintott és már el is indult. Én is de én a konyhába.-Utána közös ebéd. Ugye?-néztem Rebekahra.

Vajon sikerül nekik? Josh vissza jön még? Klaus tényleg ,,elfelejti" ezt az egészet?