Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Tizenötödik Fejezet - Ez Az A Hely

A fájdalomcsillapítónak már hatnia kellett volna, de sajnos még mindig úgy érzem, hogy beszakad a fejem. Mintha az agyam zselé lenne, ami bármelyik percben távozhat. A hányingeremet, pedig az sem tudta csillapítani, hogy már legalább 5 perce szilárd talaj van a lábam alatt. Azt tudom, hogy az "enyhe" másnaposságtól van hányingerem, de isten bizony, reggel még nem volt. De amint beszálltunk abba a taxiba, elkezdődött. Jó, a buszokat sosem bírtam, de az autókkal eddig nem volt semmi bajom. Bár másnaposan nem is nagyon autóztam. Ez kész. A világ még mindig inbolyog. Ha felérünk Finnhez, az első dolog amit teszek az lesz, hogy telehányom a klotyóját. Ugye milyen jó csaj vagyok? Amolyan igazi barátnő féle, aki megpecsételi a kapcsolatukat egy jól időzített rókázással.
Finn egyszer csak éles kanyart vesz jobbra, én meg konkrétan mint egy tank belemegyek Finnbe. Ettől az ütközéstől csak még erősebb lett a hányingerem. Nem bírom! Miközben egy fokkal szűkebb, előösvényen haladunk Finn apartmannja felé, neki bukdácsolok néhány kockára nyírt bokornak, és a kikövezett út miatt, percenként meg is boltok. Olyan vagyok mint egy részeg Sophie, csak Sophie nélkül, hiszen ha én részeg vagyok, ordítok, képzelődöm és dumálok. Többnyire ez a sorrend váltogatja magát, mindaddig, míg el nem alszom. Lehet, hogy ma mégse kéne a partra mennem. A végén még kidobnak. Vagy az öklendezéstől (vagy esetleges hányástól) vagy attól, hogy a viselkedésem csont ugyan olyan mint egy részeg emberé. Finn lefékez, én meg ismét belecsapódok. Ugyan az az szmoking szerű szett van rajta mint tegnap. Nem tudom megnevezni a ruhája nevét, mert az agyam mintha nem akarná befogadni az információkat. Óvatosan felpillantok a házra (Finn állítása szerint apartmann, de ez akkora, hogy a mi londoni lakásuk háromszor elférne benne). Fehér, és úgy égeti a szemem, rendesen fizikai fájdalmat okoz ránéznem. Ellenzőt formálok a kezemből, és így nézek rá. Finn úgy néz rám mint egy ufóra, hiszen az ösvény szegélye tele van fákkal, fűvel, virágokkal, kúszó növényekkel, bambuszokkal, és bokrokkal. Így most is árnyékban állunk, a házat is csak egy kicsit süti meg a reggeli napfény. Az egésznek ilyen görögországi hangulata van. Nem is, inkább Hawaiira emlékeztet. Vagy Balira. Olyan, mint amikor a parton van a ház, és egy fákkal, növényekkel téli ösvényen keresztül feltudsz jutni. De ez nem a parton van, hanem egy SunnyNature nevű lakóparkban. Valószínűleg minden ház ilyen, de túl másnapos vagyok, hogy feltűnjön.
-Szép - nyekegek valamit, anélkül, hogy közben a semmi visszajönne, hiszen még nem is reggeliztünk.
-Menjünk be, te kis másnapos - cukkol Finn. Erre bólogatok, de amint megérzem, hogy az nem jó a hányingeremnek, (aki az ideiglenes legjobb barátom) már abba is hagyom. Kinyitja előttem az ajtót, és miközben elhaladok mellette, a fülembe súgja: A mosdó a konyhával szemben a második ajtó jobbra - erre én nyakoncsapom,  amin látszólag már nem szórakozik olyan jól, de igazából mindegy is, hiszen még ahhoz is túl másnapos vagyok, hogy azt megjegyezzem, szükség esetén merre kell fordulni, hogy kiérjek a mosdóba. Amint belépek a házba, egyszerre ámulok el, és borzadok el. Minden fehér. Fehér a kő, fehér a fal, fehérek és csillogók a bútorok. Modern, fehérek a lámpák, a nap, szépen besüt a hatalmas teraszra nyíló ablakokon. A terasz is fehér.
-Mi a szar ez? - Kérdezem olyan hangsúllyal, mintha egy koszos és büdös felmosórongyot nyomtak volna a kezembe.
-Nem-nem tetszik? - Kérdezi Finn paranoiás an, mint aki attól fél, hogy nem elég drága, és tiszta a háza. Ez nevetésre késztet. A szörnyű látványtól még a másnaposságom is elmúlik.
-Mármint szép még minden, és hatalmas, meg drága, de olyan... hogy is mondjam...olyan rideg. Miért fehér minden? Erről a helyről hiányzik a melegség. Egyáltalán nem otthonos. Az embernek olyan érzése van, mintha egy méregdrága látványosságba tette volna be a lábát. Komolyan, ezek a kövek olyan tiszták, hogy simán felehetném róluk az ebédemet. Baszki! Még a szőnyeg is fehér! Sehol egy kép, sehol egy színes párna vagy takaró. Bármerre nézel, mindenhol ugyanaz a szín pislog vissza rád. Fehér. Fehér! ÉS FEHÉR! Nem unod? Esetleg nem álmodsz fehérrel? - Látom Finnen, hogy köpni nyelni nem tud.
-A-A lakberendező azt mondta, most a fehér a divat.
-Áh, a lakberendező. A lakberendező azt is mondta, hogy öld ki magadból a kreativitást csak azért, hogy ugyan olyan kibaszott házad legyen, mint a másik kétmillió sztárnak? - Nem szoktam csúnyán beszélni, és felhúzni magam, de ettől a sok fehértől újra rámjött a hányhatnék, és a fejfájás. Finn nem tud mit mondani. Nyilván nekem van igazam. Ez a hely szörnyű. Kíváncsi vagyok, az idióta lakberendezője mit szólna, a londoni lakásunkhoz, ahol a húgaim rajzai vannak a falakon, és ahol a szőnyeg a szivárvány összes színében tündököl, csak azért, mert az anyukám a húgaim szülinapja alkalmából (hogy enyhítse azt a dolgot, hogy az apánk nem javult meg, ahogy megígérte, és újra lelépett egy útszélről szalasztott bigével, és ezek után vissza se fog jönni) megengedte nekik, hogy válasszanak ők szőnyeget a nappaliba, mert az apánk nyilván a cuccaink felét elfuvaroztatta, ahogy a pénzünk felét is.
-Min gondolkozol? - Szegezi nekem a kérdést Finn, miközben egy parányi tablettát és egy pohár vizet nyom a kezembe. -Ez hányingercsillapító. Segíteni fog, csak egybe nyeld le, és ne maradjon a szádban pár másodpercnél tovább, mert az ízétől azonnal elhányod magad - világosít fel. A gyógyszer ízének elképzelésétől, összeugrott a gyomrom. Gyógyszerek bevételében sose voltam a topon. Tényleg olyan szörnyű az íze, mint amilyennek Finn mondja? Bekaptam a gyógyszert, és nagy korty vizet nyelek rá. Kész, már lent is van. A kesernyés(?) utóíz megelőzése képp iszok még egy nagy korty vizet, majd kisétálok a konyhába, hogy letegyem a pultra.
-Kivittem volna - mondja Finn.
-Miért? Van lábam, ki tudom vinni a poharamat. Nem vagy a komornyikom, hát ne is viselkedj úgy! - Dorgálom meg. Utálom, ha valaki úgy viselkedik, mintha valami rongy lenne. Persze azt is utálom, ha engem kezelnek rongyként.
-Furán jönne ki, ha azt mondanám, hogy a fehér lakodtól (vagy a tablettától) elment a hányingerem és helyette, majd éhen halok?
-Az első résszel nem, de a másodikkal egyet értek - helyeselt, és szavak nélkül is tudtuk, hová vezet az utunk. Irány a Starbucks!