Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

6. rész || Tudja...

Az út közepén feküdtem, a kemény betonon, amit az eső tett hűssé. A levegő fülledt volt és mindent belepett az eső illata. Szakadt az ég, de én ennek ellenére kifeküdtem, és hagytam, hogy az egyre nagyobb, jéghideg cseppek az arcomra hulljanak. Mikor átázott a pólóm a hátamon, azonnal arra gondoltam, hogy mit mondana anya, ha ezt meglátná: "- Azonnal állj fel onnan, mert tüdőgyulladást kapsz!"

Ettől már nem kellett tartanom többé. Lassan belepte az arcomat a víz, s csukott szemmel hagytam az érzésnek, amit a zápor adott. "Szabad vagyok", ez jutott eszembe. A szabadság érzete... Felülmúlhatatlan.

Mikor elállt az eső, azonnal kisütött a nap. Hülye egy idő...
Mindenesetre örültem a cseppek által megtisztított arcomnak, olyan volt, mintha az elmúlt hetek történéseit mosta volna le rólam.

- Már azt hittem valahol Európában jársz - mondta Damon rám se nézve, mikor beléptem a nappaliba. Valami papírt tartott a kezében, és arra koncentrált. A szeme járásából ki lehetett venni, hogy olvas valamit.

- Nélküled nem mennék - léptem közelebb, Damon viszont reakció nélkül olvasta tovább a papírt.
- Mi ez? - néztem én is a lapra, mire Damon végre rám nézett egy másodpercre.

- Kedves Marilyn Dobrev, - kezdte hangosan olvasni - reméltem, hogy még tudunk találkozni egyszer. Mondjuk holnap délután? Kettőkor a Mystic Grill-ben, ha megfelel. Tudnék még tanítani pár dolgot, kacsintós smiley.

Azonnal rájöttem, ki is írta a levelet. Gyorsan a papírért nyúltam, de Damon gyorsabb volt nálam, nem engedte, hogy elvegyem tőle. Tovább olvasta:

- Szeretnélek jobban megismerni, kedves lánynak tűntél és kicsit zavart is voltál. Remélem nem baj, hogy ilyen régi-módi technikával üzentem. Arlo. - fejezte be az olvasást Damon, mire a tenyerével rácsapta az asztalra a lapot.

- Kedves Marilyn Dobrev! - mosolygott gúnyosan; megforgattam a szemem a színpadias viselkedésére.
- Eljönnél velem egy randevúra holnap délután kettőkor?

Nem számítottam erre... Egy randi? Tudtam, hogy gyorsan kell válaszolnom. Vagy Arloval találkozok, vagy Damonnel, aki egyenesen kitekerné Arlo fejét, ha őt "választanám". Végig néztem Damonon, a félig kigombolt, fekete inge mögött lévő mellkasán, sötét haján...majd a kék szemeibe néztem. Sose fogok tudni ellenállni neki!

- Rendben - egyeztem bele, mire megszólalt a telefonomon az SMS értesítés.
- Jaj! - kerekedtek ki a szemeim, mikor megláttam az üzenetet. Damon értetlenkedve nézett, majd mellém lépett, hogy lássa a telefonom kijelzőjét.

Marlie, ha megtudom, hogy kihagysz még egy napot az iskolából, esküszöm én ráncigállak be az igazgatóiba!
- olvastuk anya üzenetét.

- Szerinted már visszamehetek? - néztem tanácstalanul Damonre.

- Menni fog - karolt át a vállamnál fogva, majd adott egy lágy csókot a homlokomra.

__________________

Mikor haza értem és anyu beengedett, azonnal bocsánatot kértem tőle. A temetői incidensre utaltam, anya viszont nem tudta, miről beszélek... Aztán eszembe jutott Arlo igézése: „- Elfelejted, hogy ma találkoztál a lányoddal!"
Így inkább azért kértem bocsánatot, mert összezavartam őt.

A suliba érve rögtön megéreztem a vér jelenlétét, ahogy ott csörgedezett minden nyakban. Persze, hogy éhes lettem... De ahogy Arlo mondta, anya reakciójára gondoltam, felelevenítettem az arcát. Egy gombóc keletkezett a nyakamban a gondolattól, de mindenesetre elértem a célom.

Lassan iszogatni kezdtem a kávémat a padban, miközben rájöttem, hogy ezen a helyen túlságosan is egyedül maradtam. Minden megváltozott...

Aztán megláttam Saraht, aki a jelenlétemre megtorpant.

- Szia! - derült mosoly az arcomra, ő viszont elnézett és tovább ment a padok közt, mintha mi sem történt volna. Ez a sértődött Sarah volt, és meg is értettem, hogy miért.

[...]

- Sarah, bármi baj van, kérlek beszéljük meg! - próbálkoztam újra kibékülni a barátnőmmel az utolsó szünetben.

- Rendben! - csapta be idegesen a szekrénye ajtaját.
- Napok óta nem hallottam felőled, keresni sem kerestél, csak úgy eltűntél és most hirtelen megjelensz a bocsánatomért esedezve. Ez azért nem megy ilyen könnyen!

- Meg tudom...

- És azt mivel tudnád megmagyarázni, hogy Olivia is veled egy időpontban tűnt el? - szólt közbe. Ezzel sikerült belém folytania a szót... Sarah a reakcióm látva nagyot sóhajtott, majd megfordult, hogy elmehessen.

Nem tudtam, hogy a vámpírok hogyan csinálják a megbűvölést, de most hasznomra lett volna!

- Várj! - fogtam meg a csuklójánál, mire Sarah megállt és meglepődve ismét felém fordult.
- Olivia az anyjával nyaral! Azért tűntünk el, mert neked választottunk ajándékot a születésnapodra! - álltam elő egy magyarázattal, ami valódinak tűnhetett az igazság helyett.

- Valami hihetőbbet találj ki! - mondta csalódottan. Túlságosan ismer engem, átlátott rajtam.

Ezt már nem bírtam ki, akármennyire is próbáltam őt kihagyni ebből, tudtam, hogy nem tudom örökké rejtegetni az új énem előtte. Sarah is a legjobb barátnőm és itt volt mellettem, mikor négy éve apa "meghalt".

- Rendben, elmondom az igazságot. - néztem a földre gondterhelten.

Damon szemszögéből

Korán keltem Marilyn miatt. Mivel a sulira fogta azt, hogy nem akart reggel 'játszadozni' egy kis időre, így a napot kénytelen voltam egy pohár Bourbonnel kezdeni. Feszült voltam az elmúlt nap eseményeitől, kellett valami, ami feloldja az érzést.

- Damon? - szólt valaki halkan az ajtó felől. Rögtön megfordultam az ismerős hangra, hogy jól hallottam-e.

Stefant találtam magam előtt, aki erőtlenül támaszkodott a falnak. A ruhája mindenhol szakadt és sáros volt.

- Ez a vérengző vagy a régi, jó fiús Stefan? - kerekedtek ki a szemeim, mikor végig mértem.

- A régi - nézett fel a szemeimbe, mire zavartan kapkodni kezdte a tekintetét ide-oda.

Azonnal odaléptem hozzá, hogy felsegítsem, majd odavonszoltam őt a kanapéra.

- Hogy kapcsoltad vissza? - húztam össze a szemöldököm. Ez az egész... Bűzlött a gyanútól.

- Nem tudom - még mindig zavart volt.
- Megöltem! - jutott eszébe a diák lány, s idegesen fogni kezdte a fejét.

- Hé, ki volt kapcsolva az emberséged, persze, hogy megöltél valakit! - ültem be mellé.
- De miért kapcsoltad ki?

- Nem emlékszem.

- Tessék? Az hogy lehet?

- Melissa... - suttogta, mire azonnal felé kaptam a fejem.
- Nála ébredtem és azt mondta, hogy most kezdődik igazán a játék. Azt akarja, hogy úgy szenvedj, ahogy ő szenvedett... - nézett kábán maga elé, majd hirtelen ijedté változott a tekintete.
- Tudja, hogy él Marilyn!

- Tessék? Honnan? - álltam fel idegesen.

- Ő hol van most? - állt fel Stefan is.