Józsué

Drága Irmuskám!

Köszönöm a képeslapot. Tegnap meghozta a postás Jóska. Valóban gyönyörű helyen laktok a fiadékkal. Örülök, hogy jól érzed magadat ott a messzi tengerentúlon. Itt is vannak ám jó hírek.

Szeptemberben megérkezett az újdonsült szomszéd az egykori házadba. Egy háromgyerekes család költözött ide mellém. Jobb, hogy nem látod ezt, Irmuskám. Az egészet felújították, még a kis verandát is elbontották, ahol délutánonként teázgattunk. Alaposan átforgatták az udvart is. Ki szökőkutat raktak a ház elé és begyepesítették az egész néhai zöldségeskertet. Na de azért mondok egy vidám újságot is. A kis virágoskertedet meghagyták, habár a gyerkőcök rendszerint kitaposnak egy-egy nárciszt vagy tulipánt játék közben. Összességében kedves emberek. Eleinte meglehetősen maguknak valók voltak. Aligha szóltak hozzám. Bántam is, hogy miért nem adott a Jóisten valami barátságosabb szomszédot. Keseregtem, hogy milyen szép is volt régen, amikor még közel laktál hozzám. Délután a kertészkedés után mindig beszélgettünk egyet az uzsonna mellett. Sebaj, nem bánkódok már. Pár hét múlva aztán Juli, a középső gyerek, olyan 5 éves forma, átdobta a labdáját a virágoskertbe hozzám. Egészen jól összebarátkoztunk a kerítésnél. Másnap már az anyuka hívott át szalonnasütésre. Rita a neve. Jóravaló teremtés. Az apuka valami kimondhatatlan technikai dologgal foglalkozik. Magyarázták ott nekem, de nem tudtam megjegyezni. Tisztességes egy házaspárról van szó, az a lényeg. Azóta is rendszeresen meglátogatom őket, sokszor sütök is nekik. Tudod, az én unokáim milyen ritkán járnak erre. Néha Ritának napközben valami ügyet kell intéznie, ilyenkor nálam van a két kisebb. Tünemények! Mennyi örömöt hoznak a szürke hétköznapjaimba! Hálát adok a Jóistennek, hogy nem vagyok most már folyton egyedül.

Így történt, hogy október végére már egészen szoros kapcsolatba kerültem ezzel a családdal. Sokat jártunk egymáshoz. Számtalan délutánt töltöttem velük, de semmiféle furcsát nem találtam bennük. Becsületes állampolgárok és szertelen, virgonc gyerkőcök. Semmi szokatlan. Egy nap elmentek az úgynevezett nagy alkalomra, valami vallásos dologra. A Jóistenke tudja, hogy mi lehetett az. Pünkösdista istentisztelet, vagy hogy is hívják. Nem értem én ezeket az egyházi dolgokat. Tudod, a mi időnkben csak két templom volt. A Józsi pap a főtéri plébánián, meg a református lelkész, aki mindig olyan morcos volt. Ma már van mindenféle modern gyülekezet. Azt sem tudom, melyik mit hisz. Na, mindegy is. Szóval Kardosék egy nap ellátogattak egy ilyen gyülekezetbe, az egyik kollégája csábította el a fiatalasszonyt. Aztán egyre gyakrabban mentek, minden vasárnap ünneplőbe öltözve állt János, az apuka, gyerekeivel, nyakkendőjét igazgatva a kocsi előtt. Várta Ritát, hogy elkészüljön. Gondoltam magamban, jó dolog ez. A sok munka után egy kicsit beszélgetnek, énekelnek. Kell a léleknek az ilyesmi.

Egy nap azonban nem egyedül érkezett haza a család. Velük jött egy fiatalember is. Ott kuporgott a hátsó ülésen a gyerekekkel. Láthatóan nagyon jól érezte magát velük. Ám ez nem egy szokásos vasárnapi vendégeskedés volt. Onnantól kezdve ő is a házban lakott Kardosékkal. Nem igazán értettem, hogy mi okból költözik egy 30 körüli férfi egy családhoz, de nem firtattam. A következő délután ugyanúgy együtt bográcsoztunk. Nagy lelkesen mutatták be nekem Józsuét. Valami bonyolultabb külföldi nevet is említettek, de hát én azt ki nem tudtam ejteni. Szóval megegyeztünk a Józsuéban. Rita kitörő lelkesedéssel mesélte, hogy most, hogy találkoztak Józsuéval, minden megváltozott. Mostantól fogva minden más lesz, így hogy vele fognak élni. Legnagyobb meglepetésemre János csak bólogatott egyetértően. Biztos közeli családi barát vagy rokon, hogy így megbíznak benne. Lehet még tanul, aztán így könnyebb neki, ha valakinél meghúzza magát. Az apuka is próbált meggyőzni nem egyszer, hogy milyen fontos találkozni Józsuéval. De még jobb, ha meghívja őt az ember, hogy költözzön be hozzá. Nos, egy csöppet furcsán hangzott számomra ez, de hát nem kell nekem mindent érteni. Gondoltam majd a férfi biztosan tud ezt-azt csinálni a ház körül, aztán így cserében szívesen veszik, ha náluk lakik. Rita többször is hangsúlyozta, hogy már örökké velük lesz Józsué és soha nem fog elmenni tőlük. De azt már rájuk hagytam. Így megörültek az új albérlőnek! Úgy véltem, hamar túllendülnek ezen. De egyre csak hajtogatták nekem, hogy milyen jó Józsuéval élni és hogy én is meghívhatnám őt magamhoz. Ez már gyanús volt. Biztosan unják már a lakójukat, aztán megszabadulnának tőle egy pár órára. Ettől függetlenül nagyon szerettek róla beszélni. Rengeteg történetük volt ezzel a fiatalemberrel. Rendszerint meg akarták mindet osztani velem sorra. Én meg tudod, Irmám, szívesen meghallgatom az ilyen beszámolókat. Addig sem vagyok magamban. Kétség kívül, nagyon megszerették ezt az embert. Minden mondandójukba belefűzték őt, mintha már egy mondatot be sem lehetne fejezni anélkül, hogy említenék a nevét. Néha már kezdett egy kicsit zavaró lenni. De nem akartam bolhából elefántot csinálni. Mindenkinek van valami hóbortja. Ám Kardoséknál egyre több érthetetlen dolog ragadta meg a figyelmem. Amikor átmentem, mindig ott találtam Józsuét. Rendszerint mosolygott rám, amikor megérkeztem, de ezen túl meglehetősen csendes teremtés volt. Szinte soha nem lehetett hallani a hangját. Amikor náluk töltöttem a délutánt, többnyire a gyerekekkel játszott. Nagyon bolondos természetűnek tűnt, értett a gyerekek nyelvén. Olykor a konyhába forgolódott és valami finomságot készített. Gyakran ő takarította össze a játékokat a kicsik után. Amikor Olivér, a másfél éves totyogó, felsírt délután, egyből besietett hozzá, hogy megvigasztalja. Arra jutottam, hogy akármilyen furának hat ez a helyzet, egészen hasznossá teszi magát ez a fiatalember. Egyszerűen velük él, részt vesz a házimunkában, vigyáz a gyerekekre, gondoskodik róluk. Szerencsések Kardosék, hogy meghívták magukhoz. Biztosan sok terhet levesz a vállukról.