Északi Rege

16.

A drake végül befutott Asgard kikötőjébe. Neve pedig jellemezte hatalmas termetét. Legalább ötven evezős, széles és lapos hajóteste sűrűn szegecselt, magas árboca szinte karcolta a borongós égboltot, óriási élénk vörös vitorláját pedig az árboccal egy hosszúságú vitorla rúd tartotta. Fartőkéje s az orra felfele görbült, magasan a mólón ácsorgók fölé, onnan a hajó éke az orr dísz, egy fából gondos kezek által faragott, aranysárgára festett, sárkány feje tekintett le a parton s a kikötőben várakozókra. Az orr részt kacskaringós faragások díszítették melyek a sárkány fejétől egészen a hajó oldaldeszkáiig futottak. Ott pedig színesre festett, harcokban megkopott pajzsok sokasága takarta a faragásokat. A hatalmas hajó kikötésében pedig már a parton várakozó harcosok segédkeztek. Kik már alig várták hogy keblükre ölelhessék rég nem látott bajtársaikat. S hogy meg tekintsék a hadizsákmányt. Dicsőséges örömkiáltásokkal sorra szálltak partra a harcosok kiket asszonyaik s gyermekeik fogadtak. Hamarosan pedig már csak nem az összes harcos partra szállott s már el is kezdték lerakodni a hozott zsákmányt. Ám a tömeg nem oszlott. Asgard népe méltón akarta fogadni az aranyifjút, a hazatérő korona herceget. Végül Thor lépett a móló nyírkos deszkáira. Hosszú szőke fürtjeit a sós tengeri szép tépázta. Daliás termetű magas ifjú, büszke fajtartású és tüzes vérű.  Kinek vastag borostája már – már szakállba szökkent széles álkapcsán, arcán pedig most is széles s jókedvű mosoly terült szét. Tekintete most akár a tiszta nyári égbolt. Izmos két válla a legnehezebb málhát is megbírja, acélos karjával most súlyos két élű csatabárdját emelte a magasba, üdvözölve népét.  A reá várakozók pedig örömujjongásban törtek ki. Hangos kurjongatásokkal és éljenzéssel fogadták a herceget.

¤

Ina hallotta a felmorajló éljenzést a hangos kiáltásokat s a dicsőítő szavakat. Ám mégsem lépett közelebb. Mint a gyermek ki sértettségében elvonul, ácsorgott a tömeg szélén, szolgálójára s hátasára várva. Nem kívánt még szembesülni a herceggel, hisz úgy érezte ha találkozik Thorral azzal végleg elfogadja sorsát, akkor a frigyükről hozott döntés véglegessé és megmásíthatatlanná válik, ám ezt még nem akarta elfogadni!  Ma még nem! Elhatározása pedig sziklaszilárd volt ezügyben.

¤

Thor el lépett a móló széléről és hálás mosollyal, szolid tekintettel fordult a tejföl szőke leányhoz, ki reá várakozott. Sif pedig boldogan vetette magát kedvese karjaiba. Ám az idilli,  röpke pillanatig tartott. Thor ugyanis fivérét vélte felfedezni a tömegben. Thor még egyszer végig simított a leány arcélén, majd fivéréhez indult. Loki az éppen hazatérő Volstaggal és Frandallal szólt, jobban mondva a két harcos volt az kik derűs kárörvendéssel mesélték az ifjúnak viadalaikat melyekben az út során részt vettek s melyekben ők kerekedett felül. Loki pedig csupán szemeit forgatta ahogyan a két férfi egyre másra túl licitálta egymást a történetmesélésben.

-...Én mondom! Ha ott lettél volna Loki! Ilyen embert próbáló csatát nem látott még senki ezen a világon! – Kiáltott fel lelkesen Frandal az öklét a magasba emelve. Igazán lázba hozta saját története melyet addigra átitatott s némileg át is szőtt fantáziája. A fiatal herceget pedig már igazán untatta a két férfi dicshimnusza. Ekkor mély hang szólalt meg mellőlük. Thor öblös hangján kacagott fel hallgatva két bajtársát.

-Azt is meséljétek el amikor felderítés közben eltévedtetek abban a szurdokban! – biccentett a két harcos felé, kiknek a kellemetlen incidens hallatán mosolyuk is lehervadt. – Két napig kerestük őket! Már azt hittem hogy az ellen kezére kerültek! – Fordította most fejét öccse felé, majd újból felnevetett ahogyan felidézte maga előtt a történteket. Volstagg rosszanlóan felhördült, majd leintette a herceget.