Recovery - h.s [hun] // befejezett

48.

H A R R Y

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a helyzet borzalmas volt. Lily állapota egyenesen szörnyű volt. Nehéz volt úgy ránézni, hogy az arca falfehér és túlságosan beesett. Hatalmas karikák voltak a szemei alatt, a kék szemei már nem úgy ragyogtak, mint régen.

Akkor nézett ki egyedül a régi önmagának, amikor mosolygott. Az idő nagy részében állandóan ezt csinálta, de egy részem belül tudta, hogy ez csak álca. A másik részről pedig bűntudatot éreztem. Hiszen minden nap hallottam a nevetését, de mégsem lettem tőle boldog, nem vidított fel. Ha ő fel tudott venni magára egy erős és kitartó maszkot, akkor én ezt miért nem tudtam megtenni? Egyedül a nevetése miatt vészeltem át a napokat.

Nagy részben a körülötte lévők miatt nevetett, és örültem, hogy voltak ilyen emberek az életében, akik még egy ilyen helyzetben is mosolyt tudnak csalni az arcára. Amelia mindig itt volt, sosem hagyta el Lilian oldalát, hacsak nem kellett iskolába mennie vagy véget nem ért a látogatási idő. Nem kedveltem őt, de jót tett Liliannek.

Amikor Amelia nem volt itt, akkor Louis látogatta meg őt. Még mindig utáltam őt, de boldoggá tette Liliant. Ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy a féltékenységem bármikor az őrületbe tudna kergetni, bár próbáltam nem erre gondolni. Volt olyan is, hogy Amelia és Louis egyszerre voltak itt. Akkor egyszerre idegesítettek ketten, de nem tudtam ellene semmit sem tenni.

- Ez biztos nem történt meg - forgatta meg Lilian a szemeit egy mosollyal az arcán. Louis megint valamilyen nevetséges sztoriját mondta el a fociról, én meg csak le akartam szúrni magamat.

- De igen! - kezdett el vitatkozni Louis. - Rendesen szétterpesztett lábakkal csúszott neki a kapufának.

- Ez a legnevetségesebb-- - kezdte Lilian, de ekkor egy halk kopogás hallattszódott az ajtó felől.

Felismertem a lányt Hálaadásról, ő Lilian mostohatestvére, Ariana volt. Egy piros kabát volta rajta, és lehetett látni a vállain, ahogy elkezdtek rajta elolvadni a hópelyhek. Sötét haja rövidebb, pontosabban vállig érő lett az eddigi hosszú haja helyett, arcai enyhén pirosas árnyalatot vettek fel a kinti hideg miatt.

Egy pillanatig megállt az ajtóban, szemei összezavarodva kémlelték Liliant és Louist. Utána tekintetét rám emelte kérdően, mire én csak meghúztam a vállaimat.

- Szia, Ariana - mosolyodott el Lily. - Mit keresel itt?

A lány megforgatta a szemeit, összefonta a karjait és az ajtófélfának dőlt. - Az egyetlen kishúgom kórházban van. Mit értesz az alatt, hogy mit keresek itt?

Lily összepréselte az ajkait. - Mondtam apának, hogy mondja meg neked, ne gyere.

- Meg is mondta - vont vállat Ariana, majd beletúrt fényes hajába. - De mikor hallgattam én Robertre?

Ezen még én is elmosolyodtam. - Mióta hallgat bárki is Robertre?

Egymásra mosolygott a két lány a szoba két végéből. Ha Ariana félt vagy aggódott is, akkor a legkevésbé sem mutatta ki. Néztem, ahogy odamegy a kórházi ágyhoz és befészkelte magát mostohahúga mellé.

Adott a barátnőm arcára egy puszit, és megszólalt: - Hiányoztál, húgi - nevetett fel Ariana. - Robert és anya is elvileg nem sokára itt lesz.

Louisval mi egymásra néztünk felhúzott szemöldökökkel. Ez érdekes lesz.

Egy ideig Ariana mesélt: mi volt vele, a barátjáról, Lucasról is mondott pár dolgot, az iskoláról. Lilytől is kérdezett párat a kórházról meg ilyenekről, Lily pedig annyira mézesmázosan mesélte el a dolgokat, mintha a kórház egy üdülőhely lenne.