Az elveszett kristály darabkái [BEFEJEZETT]

1. rész

Csilla egy 16 éves lány, aki a külvárostól messze, egy farmon él családjával. Félre ne értsétek, ugyan úgy jár iskolába és ismeri a városi dolgokat, csak inkább a közeli erdőben szokta tölteni szabadidejét, és ha úgy adódik, néhány barátja is tud csatlakozni.
-Jó reggelt!-köszönt a lány szüleinek, Henriknek és Petrának. Testvére sincsen Csillának. Helyette van egy kutyája, és rengetek állatuk, lovak, tehenek, malacok, tyúkocskák, cicák is. Megszokásból már egyből fel is öltözött (már amennyire), és egyből a házuk mögötti kisházhoz vette az irányt, ahol tartják a tápokat az állatoknak. Miután minden állatnak kitette az ennivalóját, visszament a házba. Töltött magának egy pohár vizet, és kivett a hűtőből egy joghurtot.
-Ma is szerintem el megyek az erdőbe egyet sétálni, aztán lehet a lányokkal még sütizünk egyet a városban-vázolta fel a napi tervét Csilla erre a napsütötte tavaszi (és hétvégi) reggelre.
-Rendben, de hatra mindenképpen haza gyere!-simított végig lánya haján az anyukája.
-Okés!-felelte Csilla, miközben elkezdte kanalazgatni a joghurtot.
-Holnap szépen segíthetsz lecsutakolni a lovakat!-jelentette ki a szuper tervet apukája.
-Hát jó! De majd előtte még lovagolok egyet, aztán délután lesz edzés is, ahova ugyebár elviszel egyetlen drága apucim-nézett csillogó szemekkel apjára Csilla.
-Hogyne-sóhajtott egyet nevetve Henrik. Csilla a reggelije után összepakolt a táskájába, hogy elindulhasson az erdőbe.
-Akkor hát elmentem! Puszi!-lépett ki az ajtón Csilla.
-Vigyázz magadra!-kiáltotta még utána anyja. Csilla most vitte kutyáját is, bár nem mindig szokta. Az ismerős úton már nem is kellett gondolkoznia, merre kell menni. A nagylombú fák közt sétálva Csillát nyugodtság árasztotta el. Az erdő a második otthona. Gyerekkorában is minden nap idejárt. A kellemes szellő fújta gyönyörűszép aranybarna haját, és mélyeket szippantva a levegőből egyszer csak megállt.
-Süti, állj meg!-szólt a kutyusára, aki szófogadóan megállt. A lány elővette hátizsákjából a fényképezőgépjét, és lefotózta a szépséges fehér virágot, amit meglátott.
-Jólvan, mehetsz-intett a kutyájának, aki előreszaladva élvezte a kirándulást.Csilla barátnőivel 2-kor találkozik, úgyhogy addig még bőven van ideje. Eközben elért a patakhoz, ami mint mindig, most is lassan folydogált lefele a hegy tetején lévő vízeséstől. Csilla megállt a patak mellett, leült, és levette cipőjét, majd a kellemesen hűvős vízbe mártotta lábait. Nevetve figyelte, ahogyan Süti, az egyébként már két éves nagylány kutyája vígan ugrándozik a patak vízében. Pici idő múlva továbbindultak. Egy hatalmas rétre értek, amit megannyi színes virág díszített. Csilla elővette a pokrócot a táskájából, és leterítette.
-Gyere süti, ülj ide-paskolta meg a maga mellett lévő helyet Csilla. A kutya odasétált és le is feküdt gazdája mellé. Csilla olvasott egy kicsit a könyvéből. Az idilli pillanatnak az vetett véget, amikor hirtelen Süti morogni kezdett, majd ugatni.
-Mi a baj Süti?-kérdezte a lány. A kutya továbbra is a kissé homályos erdőt ugatta. Egyszer csak elindult, és beszaladt a hatalmas bokrok közé.
-Süti!-kiabálta Csilla. -Gyere vissza!-ijedt meg egyre jobban. De a kutya nem hogy eltűnt, de már nem is hallotta az ugatását. Gyorsan bedobálta a cuccait a táskájába, kivette a pórázt is, amit nem gondolt volna, hogy használni fog, de nála volt, és elindult abba az irányba, amerre Süti ment.
-Süti! Gyere ide!-szólongatta a kutyát, de hiába. Egyre beljebb ment az erdőben, de hiába. Könnyek futottak végig a lány arcán. Nem tudta mit csináljon. Előkapta a telefonját, de nem volt térerő. Sírva lerogyott az erdő közepén. Hirtelen hallotta, hogy valami mozog a bokrok közt. Ijedten kapta fel a fejét. Ekkor Sütit rohant oda hozzá, és elkezdte nyalogatni az arcát.
-A te kutyád?-kérdezte egy ismeretlen fiú hangja. Nem lehetett idős a hang alapján ítélve. Csilla letörölte könnyeit, majd a hang irányába nézett. Egy nála magasabb és idősebb fiút pillantott meg. Haja gesztenyebarna, szeme is. Nem idevalósinak tűnt.
-I-Igen-felelte szipogva.
-Leközelebb kösd meg-felelte kicsit gorombán, de még is aggódó hangon a fiú.
-Nem gondoltam volna, hogy így elfut...-állt fel Csilla. -Valamit nagyon el kezdett ugatni, aztán...-de be se tudta fejezni mondandóját, a fiú közbevágott.
-Engem ugatott-mondta.
-De... Miért?-kérdezte a lány, hisz kutyája barátságos szokott mindenkivel lenni.
-Mert... Érzi, hogy más vagyok-felelte titokzatosan a fiú.
-Ezt hogy érted?-kérdezett újra Csilla, és már nem sírt.
-Csak kösd meg, egyébként meg erre ne nagyon gyere egyedül, nem biztonságos-mondta kerülve a kérdést.
-Ezt nem értem...-gondolkozott Csilla.
-Mi a neved?-tette fel a kérdést félénken a fiúnak. Eközben érezte, hogy Süti húzni kezdi a pórázt, és megint morog.
-Martin-válaszolt kis idő múlva, de mintha valaki beszélne hozzá, mérgesen nézett az egyik irányba.
-Én Csilla vagyok-a lány nem tudta, miért árulta el a nevét neki, de annyi kérdése lett volna még Martinhoz.
-Tudom-felelte a fiú, de egyből megbánta.
-Honann?-pislogott, miközben próbálta visszahúzni a kutyáját, aki egyre erőszakosabban rántotta magát.
-Csak menj innen, nem is szabadott volna nekünk így beszélni...-fordult meg a fiú, és egy pillanat alatt eltűnt. Ilyenre nem is képes egy átlagos ember. És érezte is a fiúban, hogy ő különleges. De nem tudta megmondani miért. Ezernyi gondolattal tért vissza házukba Csilla.
-Milyen volt?-kérdezte édesanyja, akik éppen szedte ki az ebédet a tányérokra.
-Jó... Jó volt-felete a lány rá sem nézve Petrára.
-Ez nem volt valami biztató-nézett lányára, de az nem válaszolt, helyette elszaladt a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Mi történt az erdőben? Ki ez a fiú? Belenézett a tükörbe, és zöld szemeit pásztázta.