Nélküled nem megy

10.rész

Mind ott álltunk lesokkolva a heves reakciótól amit Sharon kiadott magából, ès ahogy láttam mèg mindig nem fejezte be. Igazából a pia miatt, valahol mulatságosnak tartottam, de láttam ahogy Noah arca eltorzult az idegességtől és talán, némi bűntudatot is felfedeztem nála.

– Te egy pillanatra se gondolod végig a tetteid. Mindig cselekszel,  mielőtt gondolkodnál. Már idegesítő vagy, és állandóan figyelemre vágysz apa halála óta, pedig az nap is miattad ment el és halt meg — kiabálta, majd megszeppent az utolsó szavainál és a szája elé kapta a kezét.

Ernest folyamatosan őket nézte és látszott, hogy az utolsó pár szó még őt is kiakasztotta. Noah pedig....ökölbe volt szorulva a keze, és minden testizma megfeszült, elködösült a tekintete és kék íriszei sötéten égtek.

Hátat fordított nekünk és távozott, de én természetesen nem hagytam így elmenni, idegesen és ittas állapotban. Azonnal a nyomába eredtem a táskámat felkapva és a kocsijáig követtem. Szólongattam, de nem válaszolt, ellökött az autó mellől, de én megmakacsoltam magam és beültem az anyósülésre. Nem foglalkozva jelenlétemmel, indította be a járművet, ami hangosan felmordult és elindult. Hogy hova? Fogalmam sem volt, de szerintem neki sem.

– Noah kérlek figyelj rám. Mármint az utat figyeld, de közben hallgass meg engem. Sharon sokat ivott és... — belém folytotta a szót.

– És? Mindent komolyan is gondolt. Igaza van, apánk miattam halt meg akkor éjjel, mindig mindent én rontok el és egy semmirekellő vagyok, de nem érdekel.

– Noah nem vagy semmirekellő, és nem rontasz el semmit. Mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt. Nem érdekel mit gondolsz rólam, hogy hogyan beszéltél velem a szobában, hogy hétfőn újra egy kis senki leszek a szemedben, akit gúnyolsz majd. Semmi nem érdekel jelenleg, csak az, hogy ne tegyél kárt magadban, mert azt nem tudnám elviselni, hiszen ez az egész csak miattam történt — kezem a karjára tettem, ami szorosan tartotta a kormányt. Még jobban megfeszült és gyorsított az úton. Féltem, de a makacsságom erősebb volt.

– Mit érdekellek én téged, és te mit érdekelsz engem? Folyton ott vagy ahol én és felidegesítesz. Az életemben soha nem volt még ilyen elviselhetetlen személy mint te — szavai fájtak, de tudtam, hogy  ezeket csak dühből mondta. Ha még sem, az sem érdekelt abban a pillanatban.

– Colos! Fékezz le, most! — mikor megláttam, hogy mennyivel megyünk, rettegni kezdtem, előjöttek az emlékek és nehezebben vettem a levegőt. Sikítani tudtam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon, majd minden elsötétült.

Mikor újra kinyíltak szemeim, valami puhán feküdtem. Nem tudtam megmondani mi az, de csiklandozta a hátam. Nyitogatni kezdtem a szemem, és felettem Noah tornyosult. Kék szemei keresték az enyémeket. Lassan felültem, majd körbepillantottam, az út szélén voltunk.

– Elájultál, majd anyukáddal beszéltél. Én nem tudtam mit csináljak, ezért félre álltam és kitettelek ide, hogy ha bármi történne. Nem tudom mit kellett volna csinàlnom — magyarázta, hevesen gesztikulálva.

– Héj semmi baj! Ez nem rólam kellene most szóljon. Csak az autó és ez a gyorsaság.....nagyon rég utaztam ennyire gyorsan. Szóval ennyi, megijedtem, hogy baj lesz — próbáltam terelni a témát és úgy néz ki sikerült is, mert Noah nem kérdezett többet. Hirtelen megcsörrent a telefonja, láttam, hogy a kijelzőn Sharon neve állt. – Vedd fel, mert biztosan halálra aggódja magát.

– Képtelen vagyok beszélni vele, és neked sem kellene itt lenned. Maradtál volna ott a hülye babazsúrodon. Most érted is aggódhattam — és akkor hasított belém.

– Te aggódtál értem? — kerekedtek el szemeim, és igyekeztem nem mutatni döbbent ábrázatom mögött, a rejtett, apró mosolyom.

– Jó hogy. Nem szeretnék apád célpontja lenni,  ha valami bajod lesz, meg még vihetnélek a kórházba is. Annyi idő feleslegesen — áu, ez most fájt. Néztem csak abba az igéző, kék szempárba és felfedezni véltem valamit, de mire jobban szemügyre vehettem volna, minden érzelmet eltüntetett onnan.