Kék és Fehér

Nem várt találkozás

Éppen a munkából sétáltam hazafelé, mikor azzal szembesültem, hogy le van zárva az út amerre szoktam menni, így kerülőre kényszerültem, de nem bántam, mert szeretek a friss levegőn lenni. Ez viszont oda vezetett, hogy egy magas épület lakatlan képe tárult elém. Valahogy nem illett oda, furcsa volt, de valamiért mégis vonzott az a szürke, koszos épület mintha már láttam volna valahol. Bár ez nem csoda mivel korábban volt egy balesetem és néhány dolog kisesett. Az ablakai már barnállottak az elhanyagoltságtól. Lassan jól megnézve minden rücskös, szétjárt lépcsőfokot közeledtem az épület felé. Kinyitottam a már majdnem széteső, fájóan nyikorgó ajtót és körülnéztem a tágas szobában meglépve két további lépcsőfok maradványt. Kerestem valamit, de nem tudtam, hogy mit. Csak mentem körbe és körbe, mikor egy másik ajtó nyikordult és a kilincs földre esve nagyot koppant. Mondanom sem kell mekkorát ugrottam és egyből oda is kaptam a fejem felkutatni a zajforrást. Valaki volt ott. Még az árnyékban állt, de tudtam, hogy figyel. Várt. Valószínűleg a reakciómat várta, hogy megijedek vagy elfutok, de nem tettem, hajtott a kíváncsiság. Előre léptem egyet ezzel jelezve: nem terveztem távozni. Nem sokkal később ő is előre lépett párat és így megláttam a szinte már tejfehér bőrét és hófehér haját, aminek szálai kócosan meredtek égnek. Legalábbis én akkor ezt hittem. Csak álltunk és vártuk, hogy a másik mondjon valamit, de nem szólt senki csak még közelebb léptünk egymáshoz. Nagyjából egy méterre egymástól álltunk meg, de nem tartottam furának, mintha már ismerném valahonnan. Csak tudnám hogy honnan. Mérhetetlen nyugodt voltam és úgy láttam ő is, mert el is mosolyodott halványan. Csak ekkor vettem észre, hogy nem is kócos, hanem kis fehér cicafülek merednek az égnek és hosszú fekete kabátja alól amitől csak mégfehérebbbek hatott.
Mintha látná, hogy a füleit néztem... Bár miket is beszélek biztosan látta... Na szóval előbukkant a kabát alól egy cicafarok is, amit ahogy megláttam el is rejtette.

- Nem is félsz? - szólalt meg kicsit bizonytalanul, de kíváncsian.
- Miért félnék? - csak ennyit tudtam kinyögni ennyire meglepett a kérdése. De ő csak még ennél is meglepettebb lett.
- A legtöbb ember már az épületet is messzire elkerüli. Te hogy keveredtél mégis be?
- Most megfogtál, én sem tudom teljesen. Csak fémpor voltam, ami egy nagy mágnes közelében tehetetlenül haladt előre. - Mintha felismerést láttam volna a szemében, amit nem tudtam mire véljek, de nem is volt rá időm, mert egy idősebb bácsi rontott be a szobába és rámkiáltott:
- Takarodj! Nem hallod?! Takarodj innen átkozott!