Híd [Harry Potter szösszenetek]

3. Még lesz folytatása

Sziasztok!

Tudom, nagyon sokáig várattalak titeket a folytatással, de az ihlet nagyon elkerült mostanában. Ez a fejezet is most elég rövid lett, de ígérem, hamarosan jön a folytatás! És tudjátok: véleményeknek, bármilyen hozzászólásnak mindig nagyon örülök! 🥰🤗😉

* * *

- Végre! James, James! - kiáltott izgatottan Lily. Ő már felöltözve lent volt a konyhában, kávét készített. - Megkapta a ROXFORTI LEVELÉT! Meghozták neki! Vonszold le a hátsó feled!

- Neked is jó reggelt, drága egyetlen liliomom - hallatszott egészen közelről a férfi hangja. James ugyanis ott állt már a konyhaajtóban, teljesen felöltözve, csipa - és nyálmentesen. Nem úgy, mint az azt megelőző hetekben, amikor Harry gardróbfogságban volt. Már az is feldühítette, ahogy Vernon bácsi reagált arra, hogy a fia varázsolt az állatkertben, a terrárium falát eltüntetve, ezzel az ott levők között pánikot váltva ki.

„Véletlen volt!" Magából kikelve üvöltött, a merengő fölé hajolva, pedig korábban ilyet csak Lily csinált. „Harry varázsló! A kicsik csinálnak néha ilyet! És különben is, a hájas gyereked megérdemelte!!! Be kellett volna zárni őt abba a kígyóketrecbe!" Dühöngött, miközben indulatai megfékezésére fel-alá sétált a verandán.

De nem tehetett mást, minthogy tehetetlenül nézte az eseményeket. Mintha a sors így akarná őt büntetni mindazokért, amiket ő, roxfortos korában elkövetett mások ellen. Ez az érzés pedig igazán kiborító tud lenni. Jamest nagyon meg is viselte, ahogy végig kellett néznie, amint egyetlen, szeretett fia abban a kis lyukban nyomorog gardróbfogsága alatt, majd a nyári szünet kezdetén unokatestvére (hahh!) és annak bandája elől menekül. A szíve összeszorult még az emlékre is, hogy mindezt Harrynek át kell élnie, és nem lehet egy nyugodt, szeretettel teli családi vakációja sem. Mindez egy ketrecbe zárt vadállatra tette őt hasonlóvá, emellett óriási fáradtságban csapódott le nála, hogy sokszor sem kedve, sem ereje nem volt nemhogy megfésülködni, felöltözni sem. Lily nagyon nehezen nyugtatta meg férjét, akinek kedves szavaira könnyek lepték el a szemét.

„Te egy nagyon-nagyon jó ember vagy, James. Nem szabad hibáztatnod magad."

„Ne mondj ilyeneket!" Először megpróbált kikerülni a kedves szavak elől, de felesége nem adta fel a próbálkozásokat, és pár napon belül elkezdett hinni a nőnek. „Szeretlek, Lily." Átölelte a nőt, a saját megnyugvását keresve az ölelésben ezúttal, és csendesen apró vallomást tett neki. „Annyira szeretlek. Csodálatos vagy. Meg sem érdemellek."

„Ne mondd ezt..." Lily szinte szipogott James ölelésében, közben egy pillanatra sem hagyva abba a férfi hátának simogatását. „Te vagy a legjobb ember, akit csak ismerek, James. Úgy sajnálom, hogy csak ilyen késve jöttem rá. Talán... sokkal több időnk lett volna együtt, életben, ha..."

„Csss..."

Ki tudja, meddig álltak ott, a verandán, a délutáni verőfényben, ami elől egyetlen menedékük a tető árnyéka volt.

Aznap pedig végre megérkezett a roxforti levél. Mindketten várták már a pillanatot, amikor fiúk végre rádöbben mágusvoltára. Közben saját élményeik is eszükbe jutottak az első levelükről (és ezek nagyon mások voltak, hiszen Lily varázstalancsaládból, szinte meglepetésként kapta meg a felvételt bizonyító papírokat, míg James eleve sejtette, mi vár majd rá), és ez fokozta izgatottságukat.

Harry várható felvétele a szomszédjaik körében is felkeltette a kíváncsiságot. Éppen ezért, ezen a napon a Potter-házban megnövekedett a lélekszám, rengetegen izgultak a fiúért, aki túlélte. Azt, amit sokuk közül sajnos (vagy sem) megtapasztalhattak a saját bőrükön. Amikor Lily és James, a kávékat maguk előtt lebegtetve kiléptek a teraszra, hogy tovább kövessék Harry életét, megdöbbenve figyelték Marlene mellett még hányan jelentek meg náluk. Ott volt - igen, végre ott volt Lily édesanyja és édesapja, illetve James szülei is. Szőke hajú barátnőjük mellett ott állt Gideon és Fabian Prewett is, a sarokban meglátták Ed Bonest is, maga Marlene pedig Benjy Fenwickkel beszélgetett. A férfit akkor látták először.

- Benjy! - kiáltotta Lily, és megölelte az aranyos, fiatal srácot. - Nahát, egy napot sem öregedtél, mióta utoljára láttalak!

- Te sem, Lily - bújt ki a nő öleléséből, és az arcába nézett. - Te sem öregedtél túl sokat - tette hozzá szomorkásan. Lily megvonta a vállát. Annyiszor beszéltek róla, hogy mennyire fiatalon haltak meg, hogy már nem volt több szó, amit erre fordíthatott volna.

Mindahányan voltak, lélegzetvisszafojtva várták a pillanatot, amikor a bagoly berepül a szobába, de csak a levelezőnyílás fedelének nyílását hallották.

- Menj, hozd ide a postát, Dudley - szólt ki Vernon bácsi az újság mögül.

- Majd Harry idehozza.

- Menj ki a postáért, Harry!

- Majd Dudley kimegy érte.

- Bökd meg a Smelting-pálcáddal, Dudley.

A verandán halk szentségelés hallatszott, és érdeklődve figyelték mi történik. Harry kitért a Smelting-pálca elől, és elindult a postáért. Három küldemény hevert a lábtörlőn, ezek közül az egyik a levele volt.

- Nyisd ki a levelet ott, Harry! - suttogta Lily a merengőhöz hajolva. James valamilyen, természetesen Harrynek szóló aggódó apai pillantással nézett Lilyre. - Nyisd ki ott!

Mások mást suttogtak.

- Tedd be a gardróbba! Később elolvasod! Tedd be! - drukkolt Benjy.

- Beviszi... és beviszi... - Marlene a szemét eltakarta, hogy ne is lássa, mi történik.

- Sejtettem, hogy ez se megy egyszerűen... - sóhajtotta halkan és gondterhelten James is. Édesanyja mellé lépett, és megsimogatta a hátát. Lily édesanyja pedig úgy tűnt mindjárt elájul, vagy inkább elsüllyed szégyenében az események folytatódásától.

- Pe-pe-petunia! - hebegte a bácsi. Dudley is meg akarta szerezni a levelet, de apja jó magasra felemelte, hogy ne érhesse el. Petunia néni átvette az írást, és kíváncsian olvasni kezdte. Mire az első sor végére ért, úgy tűnt, mindjárt elájul. Torkához kapott, és olyan hangokat adott ki, mintha fojtogatná valaki.

- Vernon! Jesszusom, Vernon!

A bácsi és a néni dermedten meredtek egymásra; teljesen megfeledkeztek róla, hogy Harry és Dudley is jelen vannak. Dudley azonban nem volt hozzászokva, hogy csak úgy keresztülnézzenek rajta, és Smelting-pálcájával keményen rákoppintott apja fejére.

A merengő köré gyűltek felprüszköltek a bot koppanása hallatán, Prewették még biztatták is. - Még! Adj neki még! - bár úgy tűnt, Dudley nem lendíti ütésre még egyszer a botot. Helyette követelőzött.

- El akarom olvasni azt a levelet!

- Én akarom elolvasni - csattant fel Harry -, mivel az enyém!

- Kifelé, mind a ketten! - parancsolta rekedten Vernon bácsi, és visszatömködte a levelet a borítékba. Harry nem mozdult.

- A LEVELEMET AKAROM! - kiabálta.

A kis csapat kiabálva biztatta Harryt, mintha meghallhatná őket, vagy ilyesmi. Állj ki magadért! (James) Mutasd meg nekik, Harry! (Marlene) Az én unokám! (Fleamont) Csórd el Dudley pálcáját, és adj nekik te! (Prewették)

- KIFELÉ! - csapott az asztalra közben Vernon bácsi. A grabancuknál fogva kipenderítette a két gyereket az előszobába, mire James felhördült.

- ERESZD EL A FIAMAT, te rakás szerencsétlenség!

Lily teljes szívével egyet értett Jamesszel. De a dráma úgy tűnt, még korántsem ért véget. Először Lily kezdett remegni (Ne merj írni nekik! Nem tarthatod vissza a fiamat a Roxforttól!), majd szinte férjével együtt kárörvendően elmosolyodott. Ennek oka pedig Vernon bácsi egyik mondata volt.

- Tudomást sem veszünk róluk. Nem válaszolunk, akkor talán... Igen, az lesz a legjobb, ha semmit sem csinálunk.

Egyben mind biztosak voltak: ezt bizony a teljes Dursley-klán meg fogja emlegetni. De meg ám. Minden bizodalmukat most az iskola igazgatójába, Dumbledore-ba, az igazgatóhelyettesbe, McGalagonyba helyezték. A nyakukat tették volna rá, hogy ennek még lesz folytatása.