Singularity(BTS/Ff.)

6.rész (Baleset)

Már lassan 1 hét telt el azóta hogy Alice belekevert a családi dolgaiba. Furcsa módon a cég egyből bele egyezett hogy náluk dolgozzak Namjoon szerint a netes hírnevem által tudomást szereztek a sminkes tudásomról így könnyen ment a dolog. Viszont az nekem senki nem mondta hogy ennyire nehéz lesz majd a munka szinte semmi időm nem maradt a netes munkáimra sőt még az egyetemi tanulmányaimat is megnehezíti az hogy kötetlen munka időben készen állok a munkára.
Egyedül csak otthon tudom ki fújni magam viszont így apa nélkül elég üres a lakás de már csak pár hét és haza jön amit anyával mind a ketten nagyon várunk már.

- Ashh!! – miért is kell nekem itt lennem? – kérdeztem Alice miközben a ruhákkal a kezemben haladtunk a folyóson a ruharaktár felé.
- Mert a legjobb barátnőm vagy és mindenben támogatsz. – széles mosollyal adott választ Alice.
- Nem akarom a barátod lenni. – motyogtam halkan.
- Micsoda? – kérdezett vissza Alice mit sem sejtve mit mondtam az előbb.

( Egyszerűen nem vagyok képes magára hagyni ezt a tökfejet.. pedig annyi bajt okoz nekem.)

A múlt évben mielőtt még Alice külföldre ment volna tanulni volt egy nagy projektje amiben én is rész vettem. Minden simán ment amikor a bemutató előtt egy nappal el tűnt és senki nem találta őt csak másnap a bemutató napjának éjszakáján a szüleit a kórház hívota fel miután Alice felébredt. Sok kérdés merült fel bennük és persze bennem is viszont Alice csak egy nevet hajtogatott folyton ami nem volt más mint TaeJoon. Ő volt Alice szerelme már általános iskola óta szerelmesek voltak egymásba szinte már hihetetlen volt. Alice őt választotta modellnek a munkájához mind a ketten ragyogtak a boldogságtól. Viszont arra senki nem számított és főleg nem Alice hogy egy ártalmatlan motorozásból halálos baleset lesz. Alice-nak szerintem a mai napig nem sikerült fel dolgoznia a balesetet mélyen el temette magában a bánatot ami szinte fel emészti és azzal leplezi hogy bajt kavar mindenhol és nem fogad szót senkinek megy a saját feje után.
A baleset után meg fogadtam hogy sosem fogom cserben hagyni és mindig mellette leszek amikor csak szükséges. Bár egy dologban nem tudtam neki segíteni nem tudtam milyen az amikor el veszíted a szerelmed hiszen még sosem voltam szerelmes.

- Még a kocsiban van pár cipő. Utána pedig végeztünk. – Szólalt meg Alice miközben meg igazította a haját.
- Oh. – adtam egy halvány élet jelet.
- Tudom hogy fáradt vagy. De köszönöm hogy velem vagy HaeSoo. – nézett rám Alice.
- Ugyan már! Fiatal vagyok tele energiával! – ugrottam a nyakába miközben összeszorult érte a szívem.

Lassan indultunk vissza a kocsihoz amikor bele botlottunk egy ismerős arcba.

- Sziasztok lányok. – Integetett felénk Seokjin.
- Szia. – köszönt vissza hirtelen Alice. – Mi járatban? – kérdezte érdeklődve.
- Még van egy próbánk csak ki ugrottam vízért de már megyek is vissza. – mosolygott ránk és már ott sem volt.

(milyen jó hogy ilyen sok energiája van... pár napja vagyok csak a smiknesük de az vettem észre hogy SeokJin mindig telen van energiával és folyton hangosan nevetgél....és folyton vicceket mond mondjuk van amelyik még vicces is...)

Tudatlanul meg jelent egy mosoly az arcomon amit Alice is észre vett és persze egyből megfogta az alkalmat és nyaggatni kezdet hogy Jin milyen helyes de túlságosan fáradt voltam ahhoz hogy le állítsam.

Miután minden munkát befejeztünk le ültünk az előtérben lévő asztalhoz hogy kifújuk magunkat.

- Maradj itt pihenj egy kicsit én addig hozok valami innivalót. – állt fel Alice az asztaltól majd el ment.

(ááá~... de fáradt vagyok.....)

Hirtelen eszembe jutott hogy amikor fáradt voltam a tanulás miatt nagymama mindig énekelt nekem és utána mindig jobban éreztem magam. Akaratlanul is el kezdtem halkan énekelni azt a dalt és észre sem vettem hogy a halk kis éneklésből hirtelen hangos dalolászás lett. A dal közepén egy csattanó hang szakított félben. Hirtelen a hangirányába fordítottam a fejem.

- Wow... -szólalt meg halkan.