REQUIEM » h.s. [befejezett]

SANCTUS.

SANCTUS.   -   SZENT.

Harry elérkezve végső állomásához mosolyogva foglalta el állandó helyét és tekintett le kedvesére, aki még mindig ürességbe burkolózva vészelte át az idő múlását. 

Harryt még a többi mennyben élő is csodálta; nemes lelke és érzékenysége még őket is melegséggel öntötte el. Harry pedig hasonlóképpen csodálta az őt körülvévőket; hiszen volt-e egyáltalán valami, amiben tudott mást látni, mint a pompát és a jóságot?

Tökéletes elméjében csak egyetlen botlás volt; semmilyen módon nem tudta elrejteni aggodalmát Mara iránt. Művészi kezeiben a virágokat szorította, amiket neki szánt volna, és amiből Marának már csak az elszáradt változata van meg. Ez volt az egyetlen dolog, amit eltitkolt előle visszatérése során; hogyan is mondhatta volna meg a kedvesének, hogy épp ő fogja magával ragadni az utolsó dolgot, amit megőrizhetett volna közvetlenül tőle? Sok dolog állt Mara rendelkezésére, amik emlékeztethették Harry csodás lényére, de a virágok mindennél többet jelentettek neki, Harry pedig nem tudta és nem is akarta elmondani neki, hogy azokat is magával kellett hoznia a földi világról. 

Az angyali Harry a rágódás helyett tovább figyelte őt a felhők felől, s minden megmaradt lelki energiáját arra áldozta, hogy Mara sebes lelkét ápolja és a távolból meggyógyíthassa.