REQUIEM » h.s. [befejezett]

BENEDICTUS.

BENEDICTUS.   -   ÁLDOTT.

Az üresség végre zsugorodni kezdett Mara szívében, a megmaradt fájdalmat felváltották az emlékek szépségei. Ezekkel az emlékekkel élte tovább mindennapjait, kivéve mikor egyes napokon ereje szertefoszlott és újra előtört benne a sötétség, ami rendszerint könnycsatornáit is beindította. Az emlékek segítségével megtanult együttélni Harry hiányával; épp emiatt nem tűnhet el az üresség szívéből véglegesen soha, mert szeretett társának hiánya sohasem múlt el és valószínűleg nem is fog; Mara ehelyett Harry erejéből merítve megtanulta elviselni a nélküle érzett magány maró érzését és elfogadta, hogy csak akkor találkozhatnak újra, ha számára is eljön a nap, amikor meg kell találnia saját nyugalmát.

Harry, az Úr és mindenki más, aki helyett kapott a felhők felett, mosolyogva figyelték a világot, ahogy annak sebei Mara sebeivel együtt lassan gyógyulni kezdtek, mindenki megtanulta elviselni az űrt, amit Harry hagyott maga után. 

Harry továbbra sem eresztette egy pillanatra sem a virágokat; ez volt az egyetlen lehetősége, hogy az ő és Mara lelkét összeköttetésben tarthassa, amíg nem találkoznak újra. 

Angyali arcán szokásosan egy mosoly jelent meg, szemeit lehunyva visszhangoztatta fejében Mara búcsúszavait, várva az újboli találkozásra.