Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

10. rész || Fordulópont

- Jön valaki! - kapta a fejét Arlo az ajtó felé, mire tüstént arra néztem én is.

- Biztos Damonék azok - fordultam vissza, de Arlo addigra már eltűnt.

- Pihenned kéne! - állt elém Stefan.

- Jól vagyok - vontam vállat. A tekintetem a háta mögé vándorolt, vártam még egy személyt.

- Engem keresel? - szólt Damon a hátam mögül, azonnal megfordultam a hangjára.
- Jobban nézel ki!

- Hála az égnek! - öleltem át szorosan, elengedni sem akartam mindezek után.
- Mi történt?

- Mikaelson gondok.

- De jól vagy? - mértem végig a véres ruháját.

- Soha jobban - mosolyodott el. Egy pillanatra kételkedtem benne, de amikor Stefanra néztem, ő bólintott egyet, így bele nyugodtam a hallottakba.

- És te? Tényleg jól vagy? - nézett végig rajtam Stefan.

- Igen, Arlo szerzett vért, aki az előbb tűnt el - mutattam a hátam mögé, ahol Arlo hűlt helye volt.

- Hogy szerezhette be?

- A lényeg, hogy jól vagy! - ölelt át az egyik karjával Damon és egy lágy csókott adott a homlokomra.

Már azt hittem megúsztuk... Egészen addig a bizonyos pillanatig, amíg meg nem jelent ő is:

- Holtan reméltelek látni! - a hang hallatán a szőr is felállt a hátamon. Mindhárman egyszerre kaptuk a fejünket a folyosó felé, ahol Melissa állt egymagában. A figyelmünkre elégedetten felemelte a fejét, mintha felsőbb rendűbb lenne nálunk.

Damon egy szempillantás alatt előtte termett, meg akarta ütni Melissát, akinek viszont gyorsabb volt a reflexe és a tenyerébe zárta Damon öklét.

- Ejnye-bejnye, tudod, hogy erősebb vagyok nálad! - nyomta a falhoz Damont a torkánál fogva.

- Ne merészeld! - avatkoztam közbe. Hátulról átkaroltam Melissa nyakát, s úgy húztam el Damontól, aki köhögve a földre roggyott. Már készültem kitekerni a nyakát, de ő sokkal erősebb volt nálam; lehúzta a karjaimat a nyakáról, pedig minden erőmmel próbálkoztam ellenállni az erejének.

- Elég! Ne ontsunk több vért! - állt be közénk hirtelen Stefan, s a két karját kinyújtva próbált visszatartani minket a harctól. Damon is felállt addigra, a nyakát simogatva, dülöngélve mellém lépett.
- Mit akarsz?

Melissa a kérdéstől egy ördögi mosolyra húzta a száját, a szemei pedig vészjóslóan csillogni kezdtek. Damon ismét megindult felé, de én gyorsan kitettem elé a karom. Beszélni akartam a pszichopatával.

- Miért csinálod ezt? - tettem fel a következő kérdést.

-Ilyen ostoba lennél? Voltam már a helyedben a hatvanas években, de a te Damonod elvette tőlem azt az élményt! - vörösödött be a szeme.

- Ha csak egy ujjal is hozzá érsz... - lépett egyet Damon, de Melissa közbe szólt:

- Bevallom, Damon, ravasz dolog volt tőled vámpír vérrel itatni a kedvesed. Legalább kegyetlenebb halála lesz - vigyorgott Melissa, majd ahogy mögénk nézett, szinte minden kedv elszállt az arcáról.

- Azt kétlem! - szólt valaki mögöttünk, akire Melissa rémülten nézett.

- Arlo! - örültem meg azonnal, Damon viszont a karjaiba zárva magához húzott.

- Elton? - lepődött meg Stefan. Elton? De ő... Ismerős volt a név. Melissa halott vőlegénye?

- Miért nem maradnak halottak azok, akiket megöltem? - reagálta le Damon is a helyzetet.