Múlt - Orion története

Megvilágosodás dióhéjban

Elég sokat megtudtam Mazdától. Mondjuk, ha nem is mesélt volna előbb vagy utóbb biztos, hogy kiderültek volna itt a dolgok.

Tudom, hogy még rengeteg dolgot nem mondott el nekem, mert azzal nem csak engem sodorna veszélybe, hanem saját magát is. Csak olyanokról kérdeztem meg amikből legalább képbe legyek valamiről.

Tartanom kellett a szokásos felállást, nem viselkedhetek úgy, mint aki különleges lenne. Bár a Mazdával való találkozásom, egy egészen különleges élményt adott nekem. Napról napra úgy éreztem, mintha odahúzna szívem; pedig csak 13 éves vagyok. Tinédzser első lépéseit taposom.

A tinédzserkor velejáró dolog a legtöbb gyereknél a depresszió, ami meg is van hála a társadalomnak. Kitaszított önmagából.

Először fura volt, majd azután megszoktam az egyedüllétet, de ez normálisnak látszott így vissza gondolva sok év után.

Nemcsak amiatt kapott el a depressziónak az édes íze, mert egyedül voltam, valamint még családban is, hanem mert kerestem a helyemet a világban, de sosem találtam meg. Remélem megtalálom az oldalamat a másik világban.

Olyan érzéseim vannak, mintha valami rosszat tettem volna az előző életemben.

Este egyszer egy szakadó esőben, mentem haza a magán matek tanáromtól és akkor törtek rám azok a bizonyos roham emlékek. Hírtelen a mellkasomban erős szúró fájdalmat éreztem és összeestem ezáltal. Olyan érzés fogott el mintha ismét meg akarnék fulladni, alig kaptam levegőt. Próbáltam köhögni, hátha úgy egy kis levegőhöz jutok. Éreztem, hogy a lelkem sokkal nehezebb lett a kelleténél. A testemben lévő csontok sorra törtek össze és forrtak egybe. A fülem besípolt és ezáltal fejem megfájdult a hatalmas űrtől, ami visszhangzott benne a hangzavar. A vérem felforrt.

A pocsolyákban két kéken világító szempárt figyeltem meg. A tükörképemet. Pár pislogás után a kéken világító szemek ismét normális volt. Megijedtem.

Rájöttem szorongás közben, hogy az álmaim mind összefüggenek egymással. Amiket eddig álmodtam az vagy már régebben megtörtént, vagy meg fog történni. Éreztem "a hátamon a szárnyaim helyét." Borsódzott a hátam.

Mintha lett volna ott valami...

Pár perc leforgása után lassacskán helyreállt a légzésem. Sikerült lenyugodnom.

A fájdalom kellett, hogy megvilágosodjak.

Eleinte nem nagyon gondolkoztam, hogy miféle álmaim voltak, de ha már legalább huszadjára is ugyanazokat álmodtam, vagyis a képességekkel, már ott gyanús volt az egész. Rájöttem, hogy ki vagyok. Egy bukott, aki tett egy szörnyűséget tett még régebben, hogy mit, azt kitudja. Megoldatlan rejtély. Egy bukott angyal vagyok.

Határozott jellemmel álltam fel a földről, felvettem az eldobott ernyőmet majd haza futottam.

Kinyílt a szemem.