Connected souls

~ Prologue ~

Percenként fut végig egész testemben az adrenalin által okozott hideg. Lassan már kibírhatatlan ez a várakozás. Órák óta ülünk itt, velem van az egész család, aminek tudata egyszerre áraszt el nyugalommal, hogy ennyien támogatnak és idegességel egyaránt, hisz ha elbukom, akkor ők mind látják és csalódni fognak. Elképzelni se tudom, hogy akkor mit csinálnék.
-165998, Harry? - jött a terembe a fiatal nő, aki hívja be az embereket sorban. Először fel se fogtam, hogy mi van, aztán körülöttem mindenki felállt, aztán lassan leesett, hogy rólam van szó, szóval én is gyorsan felpattantam.
- Igen, megyek. - mondtam már út közben, körülöttem a családommal.
Beértünk a színpad mellé, ahol vannak a képernyők is, amin majd látni fognak engem, meg ugye a zsűriket, meg mindent amit mutatni fognak, míg én ott fönn leszek. Megkaptam a mikrofonom és az instrukciókat, majd már vettek is a kamerák, én meg megkaptam a kellő bíztatást a családomtól. Néhány biztató szó, puszik, majd már komfortosabban is éreztem magam, így indultam el a műsorvezető férfivel az oldalamon a színpadra is. A falak takarásában ő megállt, és szintén kaptam tőle is biztatást, majd én mentem is tovább. A látvány hihetetlen volt. Több ezer ember volt a nézőtéren, közülük pedig a fiatal lányok amint megláttak sikítani kezdtek, ami melegséggel töltött el.
Mikor a felfestett X-hez értem, végigvezettem tekintetem a zsűriken. Természetesen tudtam, hogy kik ők, hallottam már róluk, viszont soha nem voltam az a típusú ember, aki véleményt alkot valakiről azelőtt, hogy megismerné, így természetesen velük kapcsolatban is vártam az első benyomást.
Simon volt az első aki elkezdett kérdezni rólam.
- Örülök a találkozásnak, hogy hívnak? - kezdte a már megszokott folyamatot.
- Harry Styles vagyok.
- És hány éves vagy? - folytatta.
- 16.
- Rendben. Szeretnél valamit mondani még magadról? -ezt a kérdést már előre átgondoltam szerencsére, szóval csak haladtunk az árral.
- Öhm, egy pékségben dolgozom szombatonként.
- És az iskolával hogy állsz?
- Szeptemberben kezdem majd a középiskolát.
- Mit fogsz tanulni? - érdeklődött tovább.
- Jogot, szociológiát, bizniszt és még valamit, de azt még nem tudom. - mondtam a terveim, amik még hiányosak és nem is túl komolyak, hisz próbálom elhinni, hogy sikerülni fog az éneklés.
- És miért vagy ma itt? - tért a lényegre.
- Mindig is jelentkezni akartam, csak eddig fiatal voltam hozzá.
-Értem. Mit fogsz énekelni? - jött a végső kérdés.
- Isn't she lovely, Stivie Wonder-től.
- Sok sikert. - zárta Simon.
Bólintottam egyet majd vettem egy mély levegőt.
Elkezdtem énekelni, zene nélkül. Nem tartott sokáig, hiszen nem kellett elénekelnem az egész dalt, csak egy részletét, de abba megpróbáltam mindent beleadni. Mikor végeztem nem tudtam mit olvassak le az arcokról. A közönségnek tetszett, ezt tisztán hallottam, viszont a döntéshozók véleményét nem tudtam megítélni.
Most Nicol szólalt meg először.
- Nagyon örülök, hogy acapellában énekeltél, mert így valóban hallhattuk, hogy milyen csodálatos hangod van 16 éves korodhoz képest.
- Köszönöm. - ez enyhén megnyugatott, azonban közvetlen utána Louis pedig elbizonytalanított.
- Egyet értek Nicollal, azonban amilyen fiatal vagy, szerintem még nincs elég tapasztalatod és nem vagy elég komfortos a színpadon. - mondta.
- Hallottam, hogy valaki a közönségben azt mondta hogy ,,szemét" és én totálisan egyet értek vele. - mondta Simon a védelmemre szállva, azonban tőlem csak egy enyhe mosolyra futotta köszönetképpen. - Ennek a műsornak nem az a lényege, hogy mindenki tapasztaltan jöjjön ide, szóval szerintem ha lenne itt ének tanárod, akkor sokat tudnál fejlődni. - mondta végül.
Már nagyon ideges voltam a végső szavazatok miatt, amik most következtek.
- Az előbb említettek miatt, én most nemet adok. - mondta Louie, ezt követően pedig a közönség nem tetszését fejezte ki "boo"-zással és ezt mindig is viccesnek tartottam, szóval én is hangosan kimondtam egy boo-t, amit ha jól láttam akkor a tini lányok cukinak tartottak. Hehe.
- Én kedvellek Harry, szóval igent mondok. - mosolygott rám Nicol. És végül jött Simon. Rajta múlt, hogy mi lesz a sorsom a műsorban.
- Egyet értek Nicollal, szóval igen. - mondta a szavakat, amiktől egy kő esett le a szívemről.
- Köszönöm. - mondtam kicsattanó örömmel, majd integettem és lementem a színpadról, ahol a boldog és egyben büszke családom várt rám.
Szóval tovább jutottam, és holnap jövünk vissza.