Amíg a világ el nem választ...

12.rész

Elizabeth ismét egy szemhunyásnyit sem aludt. Örült, hogy végre újra láthatja Carlost, még ha csak két napra is hagyta ott. Eliza mindennél jobban szerette a fiú, de ezt senki más nem tudta csak ő és édesanyja. Reggel 6 óra volt, amikor Elizabeth úgy gondolta, hogy most már ideje lenne összekészülni az aznapi útra. Mrs. Russel éppen akkor lépett ki a szobából, amikor lánya indult volna a földszintre.
-Te már ilyen korán ébren vagy?-Dörzsöli Theresa a szemeit.
-Nem bírtam aludni.-Fordul vissza Liza a lépcsőről.
-Az utazás miatt?-Indul el Mrs. Russel lánya felé.
-Igen.-Mosolyog rá Eliza édesanyjára. Mikor leértek mindketten a konyhába vették az irányt.
-Hagyd, majd én megcsinálom.-Utal a lány a reggeli kávékra.
Rendben. Köszönöm.-Ül le Theresa az étkező asztalhoz. Elizabeth elkészítette a forró, fekete italokat és egyiket édesanyja elé rakta.
-Köszönöm.-Szólal meg Mrs.Russel, még mindig álmosan. Ezt a kis időt csendben töltötték, majd Theresa felállt az asztaltól és vissza ment az emeletre. Elizabeth elmosta a poharakat és reggelit készített. Mire végzett, addigra már szülei is lent voltak, így közösen ülhettek le az asztalhoz.

-Mikor indulsz?-Kérdezi Jashon legkisebb lányát.
-Itthonról fél 12-kor, a vonat pedig pontban délben indul.-Sandít egy pillanatra szüleire a lány, mosogatás közben.
-Elkísérhetünk?-Kérdezi Mrs. Russel.
-Persze.-Fordul vissza Liza.
-Rendben, akkor addigra mi is elkészülünk.-Bólint Dr. Russel és felment feleségével közös szobájába. Mosogatás után Eliza is felment átöltözni. A maradék időben Elizabeth és a szülei beszélgettek, majd a lány bőröndjét és táskáját bepakolták az autóba és elindultak az állomásra.

-Hát akkor mi itt is hagynánk.-Mondja Mr. Russel Elizabethnek miután kipakolták a lány holmiait.
-Nem akarjátok megvárni a vonatot?-Kérdezi Liza a szüleit. Hármójuk közül talán Jashon-nak fájt a legjobban a búcsúzás, hiszen ő tudta, hogy mi lesz a végkimenete annak, hogy Elizabeth elmegy.
-Persze, hogy megyvárjuk.-Bólogat Mrs. Russel.
-Köszönöm.-Öleli át a szüleit a lány. Amikor a vonat megérkezett Liza elbúcsúzott szüleitől majd felszállt a vonatra. Elizabeth ugyan úgy izgult, mint amikor legelőször ment Aurorába. Liza másra sem tudott gondolni csak a fiúra. Alig várta, hogy újra érezhesse nyugodt jelenlétét és hideg érintését.

***

Mikor Elizabeth leszállt a vonatról, hívott egy taxit és elindult a kúriához. Már nagyon várta, hogy mikor fog oda érni, akárcsak amikor először tette meg ezt az utat. Amikor odaért, szíve majd ki ugrott a helyéről. Mikor már a kapun belül volt, ismét elfogta az a különös érzés amit úgy szeretett. Az udvar ugyan olyan kihalt volt, mint amikor elment. Miután belépett a kúriába az ajtó nyikorogva csukódott be mögötte.
-Carlos!-Szólítja a bent élő szellem fiút, de semmi.
-Carlos!-Szólítja ismét. Még mindig semmi. Elizabeth ott hagyta minden holmiát és célpontul vette a könyvespolcot. Máris nyúlt a porcelán dísz felé, hogy betudjon lépni a titkos helységbe, nem volt ott senki. Ez után gyorsan fel ment és megnézte az összes szobát.
-Carlos!-Szólítja ismét a fiút. Megint csak semmi. A végére már csak egy szoba maradt...Carlos gyerekkori szobája. Eliza ment is a folyosó végére és addig-addig tapogatózott a falon, amíg végül meg nem találta a kilincset. Miután meglett, szép lassan benyitott.
-Carlos...-Dugta be a lány fejét a résnyire nyitott ajtón.
-Itt vagy?-Lép be teljesen a szobába. Nem látott ott senkit, csak egy lebegő családi képet.
-Carlos! Itt vagyok, vissza jöttem.-Megy közelebb a fényképhez.
-Liza...-Hallja meg a fiú halk, enyhén rekedt, mély hangját. Abban a pillanatban meg is jelent ektoplazmából álló ezüstös alakja is. 
-Liza...-Fordul a lány felé. A képet gyorsan lerakta, majd karjaiba zárta szíve választotját.
-Azt hittem már soha nem jössz vissza. Ez a két nap olyan volt, mint újabb 50 év egyedül.-Öleli magához szorosabban Elizát.
-Te is hiányoztál, de mondtam, hogy vissza jövök.-Ölel vissza Elizabeth.
-Már soha többet nem foglak itt hagyni.-Egy darabig így állt a két lélek a titkos 8. szobába.
-Na gyere, pakoljuk ki a cuccodat.-Engedi el a fiú Lizát. A lány csak bólogatott, majd elindultak a lépcső irányába.
-Elintéztél mindent ameddig távol voltál?-Kíváncsiskodik Carlos pakolás közben.
-Mondhatni. Már csak ki kell lépnem és minden elintézve.-Tolja be Eliza a bőröndöt az ágy alá.
-Szuper! És ez azt jelenti, hogy végleg itt maradsz?-Mosolyog Carlos a lányra.
-Igen. Már csak azzal a piperkőc Thomasszal kell beszélnem, hogy itt a pénze és ismét tiéd lehet a kúria.-Lép közelebb Eliza a szellemhez.
-Nem az enyém lesz, hanem a tiéd.-Javítja ki Carlos a lányt.
-Akkor a miénk.-Csap Elizabeth a combjára. Ezen a mondaton a fiú csak mosolygott, majd megsimította Eliza arcát.
-Még mindig ugyan olyan gyönyörű vagy, mint amikor először láttalak.-Bókol Carlos egy kisebb csend után, amin a lány csak mosolygott, és még jobban belebújt a fiú tenyerébe, persze csak amennyire lehetett.
-Na gyere. Menjünk le.-Engedi el Carlos, Liza arcát. Mikor leértek nem szóltak egymáshoz, de mindketten tudták, hogy az udvaron lévő pad a célpont. Amint leültek a szellem meg is törte a csendet.

-Na mesélj! Mit csináltál, ameddig nem voltál itt?-Fordítja a fejét a lány felé.
-Hát beszéltem a főnökömmel, össze szedtem a pénzt és meglátogattam Robékat.-Meséli a lány az elmúlt két nap eseményeit.
-Tényleg? Kérdeztek rólam?-Kíváncsiskodik tovább.
-Igen. Kérdezték hogy vagy, hogy bírod, hogy megint egyedül kell lenned, meg meséltem rólad Katy-nek is, persze meglepődött, de úgymond örült neked. Mármint nem azon lepődött meg, hogy van még egy nagybátyja hanem, hogy itt maradtál.-Meséli Liza mosolyogva. Látta a fiún, hogy örül annak, hogy ismerheti Eliza családja egy részét, így hát csendben hallgatta a lány "meséjét" az elmúlt két napról.
-Na most te jössz!-Fejezte be Elizabeth a mondandóját.
-Mesélj most te!
-Velem nem történt semmi. Rossz volt, hogy megint csend volt. Próbáltam valami alapzajt csinálni, de hát az sem volt jó.-Meséli a szellem fiú.
-És, mikor akarod felhívni Mr. Tökélyt?-Fordítja fejét Carlos ismét a lány felé.
-Hát fel kéne, csak még nem tudom mikor.-Rántja meg Eliza a vállát.
-Hát pedig fel kéne, hogy minél hamarabb szabadulhassunk tőle.
-Tudom, de ahoz fel kell készülni lelkileg, hogy vele beszéljek.-Kezd el egy picit viccelődni Elizabeth.
-Ki kérem magamnak. Én már 50 éve csak egy lélek vagyok.-Mondja a fiú nevetve, amin persze a lány is elnevette magát.
-Hogy tudsz viccet csinálni ebből?-Kérdezi a lány, miután abba hagyta a nevetést.
-Tudod Liza. Könnyebb elfogadni úgy a saját halálod, ha néha humorizálsz vele egy kicsit.-Fejezi be a nevetést Carlos is. A két léleknek kellett már ez a beszélgetés. Mindkettejüknek hiányzott a másik, pedig csak két napra voltak távol egymástól. Már kezdett besötétedni, amikor bementek a házba. Szeptember vége volt már, ezért egy kicsit át fagytak mind a ketten. Legalább is Elizabeth biztos.

Csinálok neked egy teát, hogy felmelegedj.-Indul el Carlos a konyha felé.
-Azt meg köszönném.-Indul el Eliza is a főzőhelységbe.
-Menta vagy citromfű?-Fordul Liza felé a szellem, kezében a teás dobozokkal.
-Menta.-Vágja rá csípőből a lány.
-Rendben. Akkor egy menta tea rendel.-Fordul oda a tűzhelyhez a szellem, majd elkészíti a kívánt italt.
-Köszönöm.-Veszi el a bögrét Eliza, miután elkészült amit kért. Mikor Carlos látta, hogy már lassan elfogy Liza teája, eltűnt, majd Elizabeth előtt ismét megjelent.
-Táncolunk hercegnő?-Nyújtja a lány felé egyik kezét. Eliza nem mondott semmit, csak lerakta a bögrét és elfogadta a szellem fiú kezét. Már egy ideje a kellemes csendben táncoltak, amikor Carlos egyszer csak énekelni kezdett.
Elizabeth csendben a fiú mellkasára hajtotta a fejét és úgy hallgatta ahogy énekel. Amint a dalnak vége lett megálltak mind a ketten, majd Carlos egy apró csókot hintett a lány fejének búbjára.
-Köszönöm.-Súgja oda a Lizának, majd eltolta magától éppen annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. Carlos már nem bírta tovább és a lány ajkai felé közelített, aki hevesen dobogó szívvel várta a cselekvés következményét, de amint a szellemnek eszébe jutott, hogy jobb esetben csak áthajolna rajta a lány eltávolodott. Elizabeth csak lehajtotta a fejét.
-Sajnálom.-Hajtja le a fejét a fiú is.
-Semmi gond. Megértem.-Néz vissza Eliza a fiúra.
-Majd egyszer.-Mosolyog rá.
-Igen, majd egyszer.-Fest arcára egy enyhe mosolyt Carlos is.
-Menjünk fel. Biztos álmos vagy már. Hosszú volt idáig az út.-Tűr egy vörös tincset Liza füle mögé, aki csak bólogat majd elindultak a lépcső irányába. Amint felértek, nem volt kérdés miként alszanak. Mind a ketten a lány szobájában hajtották  nyugovóra fejüket, és egy szempillantás alatt elnyomta őket az álom.