| LOKI | - Gyásztánc (Complete)

"This Loss"

"The feeling of this loss keeps creeping
 Ingesting any joy that I might find
 It's tearing at my heart (It's killing me)
 It's robbing me of something I once
 Had to take it, now I hate it, it won't ever stop

I wanna take it back, I want it, I want it
I wanna take it back, I want it, I want it

(...)

It's time to be free"

¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ 

Asgard udvarára kifutottak a katonák, a szolgák, a kapun túlra pillantottak és mindenkibe megfagyott a vér a látványtól. Mindenki ismeri az érzést mikor tudod, hogy mozdulni kéne de nem bírsz.

A király mezítláb, egyszerű ingben és nadrágban, ordítva nyújtotta ki a kezeit az ellenség csapatai felé. Zöld színben játszó tűz ette őket, az ellenséges katonák üvöltöztek és sírtak kínjukban miközben a hús olvadt le a csontjukról. A sikolyok betöltötték a levegőt, de Loki nevetése mégis erősebb volt minden halálhörgésnél. A hátsó sorokból próbálták megtámadni őt de senkinek sem sikerült, ezernyi ember ledermedt és nem merte a királyt megközelíteni. Csupán azt látták az asgardiak a kapuból, ahogy a királyuk szeméből, orrából és füléből is cfolyik vékony csíkban a vér.

Loki mást látott, ő a világot nagyon másképp látta már egy ideje. Mióta Ő meghalt. Mióta Frigga meghalt. Mióta a világ meghalt. 

A feketeség, a szörnyeteg előtte állt és vicsorogva kacagta ki, csöpögött belőle a folyékony rosszindulat,és Loki a tűzzel próbálta távol tartani. Félt, rettenetesen félt és távol akarta magától tartani. 

- Ugyan! Engedj magadhoz! Könnyíthetek a szenvedéseden! Had segítsek! - suttogta vigyorogva miközben egyre csak olvadt a forróság miatt, de sosem fogyott el. 

Loki lehunyta a szemeit, érezte ahogy a vér íze gyűlik a szájában, ismerős volt a fémes, nedves érzés az ajkain. A kezeit leengedte, a zöld lángok szépen elapadtak és leeresztette a kezeit. A körmei is véresek voltak, az ujjai egészen megégtek, és véres könnycsepp gördült le az arcán. Felemelte a fejét a sötétségre, ami már mióta kísértette. 

- Engedj közelebb! - mosolyogta a szörnyeteg és a hosszú végtagokkal szépen lassan közelebb mászott, míg beszélt. A sötét sűrű köd követte őt. - Még a nevére sem emlékszel! Nem szeretted, ő sem téged, és cserben hagytad, mindenkit, a saját anyádat is..!- ugrott volna a hercegre, de annak a véres ujjai közt tőr jelent meg és most az egyszer összeszedve a bátorságát belemártotta a szörnyeteg mellkasába a tőrt, és a végtelenül üres és gonosz tekintetébe nézett.

- Es....Estrid volt a neve. Estrid. - suttogta összeszorított, véres fogakkal, és megcsavarta a tőrt a bestiában, ami aztán hörögve dőlt el a földön, szinte azonnal köddé vált és a feketeség elkezdte körbevenni Lokit, aki nagyon fáradtnak érezte magát. Térdre rogyott és eldőlt. Lehunyta a szemeit, pihenni akart. A véres könnycsepp lecseppent a fűre. 

Az asgardiak levették a kalapokat, sisakokat, és a fejfedőket. Néhányan csendben sírtak, mások tiszteletből a szívükre tették a kezüket. 

A királyuk egymaga megölt ezer embert, és most ő feküdt ott egyedül, véresen....megpihenve.

Loki azonban lehet, hogy ebben a világban megpihent, de egy másikban életre kelt, és meglátta....meglátta ŐT.