Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

12. rész || Járulékos veszteség

Damon szemszögéből

Kettő napja. Ennyi ideje nem láttam Marilynt. A hiánya, és a tudat, hogy minden másodpercben veszélyben van, lassan felemésztett, így a vérben és az alkoholban próbáltam elfolytani az érzést. Carol is rendesen kiakadt, akit nem tudtunk megigézni a vasfüves karkötője miatt, amit még Marlie adott neki.
Gyors léptekkel indult a kocsijához, igyekeztem tartani a tempóját.

- Hidd el, nem lesz semmi baj, Carol! Biztos Oliviánál csavarog - próbáltam megállítani őt. Hirtelen egy 180°-os fordulatott tett, így majdnem sikerült neki mennem, de hála a relfexeimnek, elkerültem a lehetőséget. Fenyegetően a szemem elé tartotta a mutató ujját, eléggé makacs nőszemélynek tűnt.

- Idefigyelj, Damon Salvatore! A lányom szó nélkül eltűnt, és ez nem vall rá! Amikor felhívtam Oliviát, ő annyira rémült volt, mint én!

- Felhívtad??

- Baj lenne? - emelte meg a szemöldökét.
- Most pedig hagyj, hogy megkeressem a lányomat! - ment oda az autójához. Hagytam, hogy menjen, nem tudtam volna megállítani őt. Így legalább le is foglalja magát egy jó időre.

[...]

- Van egy kis gondunk! - szóltam Stefanhoz, ahogy haza értem, válasz viszont nem érkezett.
- Remek - indultam meg a nappali felé; a helyiségbe érve azonnal megtorpantam.

- Milyen gond? - kérdezte Stefan érdeklődve, oldalán Oliviával.

- Ott van az orrod előtt - mentem el a lány mellett "nem törődve", hogy egy pohár Bourbon-t töltsek magamnak.

- Neked is szia, Damon! - köszönt Olivia. - Tehát pontosabban ki is ez az Elton? És miért vitte el a barátnőmet?

- Stefan nem tud válaszolni? - húztam meg a poharam, s a mozdulattal egy időben váratlanul megszédültem. A meglepetéstől még a pohár is kiesett a kezemből, ami a földre érve darabokra hullott. Majdnem elestem, de az asztal széleibe kapaszkodva megakadályoztam e lehetőséget.
- Huh, hamar hat a Borubon.

- Minden rendben? - fogta meg a vállam Stefan, mire felszisszentem.

- Megvagyok! - löktem el a kezét.

- Dehogy vagy! Mi van ott? - húzta fel a pólóm ujját.

- Jézusom! - regált Olivia.

- Mondom, hogy jól vagyok! - léptem el a társaságtól dühösen.

- Damon, az egy vérfarkas harapás, és nem hiszem, hogy Klaus olyan könnyelműen adna a véréből! - aggodalmaskodott Stefan.

- Tudom! - kezdtem én is felfogni a helyzetem.

- Nem kéne ellátni valahogy? - kérdezte Olivia.

- Nem kell nekem bébiszitter, több mint 154 éve felnőttem!

__________________

Marilyn szemszögéből

Már egy ideje egyedül maradtam a házban. Elton rengetegszer hagyott magamra a gondolataimmal, és az egymilliós kérdéseimmel. Hogy nem vehettük észre, hogy Elton nem csak vámpír? Egyántalán hogy lehetséges az ilyen? Miért akart elvinni engem?
Damon hiánya a napjaimból... Minden percben szétszaggatott belülről az érzés. Ebben a nagy házban, egyedül még inkább úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Mint egy ketrecbe zárt csirke a halál soron, ezt a metaforát mondanám rá.

Elton sötétedésre ért vissza, de nem egyedül érkezett. Egy idegen férfi álldogált a küszöbön, aki kívülről nézve értelmesnek tűnt, de mivel Elton társaságában jött, ezért ebben az esetben a látszatt csalhatott.