Eljegyezve /befejezett/

Felesleg

Másnap miközben az ablakból néztem amint William elment megfogadtam, hogy nem fogok többet sírni. Teljesen külön leszünk egymástól és még semmilyen levelet sem fogunk küldeni egymásnak csupán a kettőnk közt lévő bizalom tart majd össze minket. Tudom, hogy keményen fog William, szóval nekem is kell valami elfoglaltságot találni. Akármennyire is kiábrándító ez a helyzet nem lehet csak ülni és sírni.

A jövőre fel kell készülnöm valahogy. Vajon hogyan kellene?

Az egész ház üres, ha úgy vesszük, mivel Johnsont csak este látom, mondjuk akkor is csak horkolni, Adam pedig a barátaival vagy a dadájával lehet valamerre. Engem eddig úgymond elkerültek remélem ez így is fog maradni.

Lementem a könyvek közzé és elkezdtem olvasni mindenféle könyvet, ami talán hasznos lehet még egyszer. A sok régi könyv között volt pár igazán érdekes is.

Próbáltam valami olyat keresni, ami segíthet majd a közös jövőnk bizonytalan indulásánál viszont nem tudtam, hogy mit keressek. Nem tudom, mit várhatnék a jövőtél. Olyan elveszettnek érzem kissé magamat.

Olvastam a lótenyésztéstől kezdve a gyógynövényekig, mégsem érzem azt, hogy hasznos információkkal gazdálkodhattam volna.

Még az se tudom mi lesz, ha elszökünk. Hiszen csak szökni tudnánk nem? Lehet ezt meg kellett volna beszélnünk, de mondjuk még Williamnak tanulnia kell egy évig, még hiszen csak akkor lesz már idős. Ha most elszöknénk, tudnák, hogy elszöktünk mivel még mindketten fiatalok vagyunk. Viszont ha jövőre már William házasodhat így lehet, eltudjuk az emberekkel hítetni hogy egybe keltünk.

Viszont ha nem szökünk el időben talán Willt is férjül adják valakinek. A helyzet csak még bonyolultabb lenne, szóval amint betölti indulnunk is kell.

Másnap próbáltam segíteni ahol voltam a konyhába, az istállóba, de sehol sem fogadtak szívesen. Mindenhonnan elküldtek, hogy „ön nem idevaló" szólás kíséretébe.

Az ebéd, ahogy a vacsorát is egymagam fogyasztottam el. Viszont ma tényleg egymagam voltam mivel Charles, aki egész nap az irodájában van elment inni. Szóval a lehetőséget megragadva bementem az irodába.

Nem volt nehéz oda eltalálni, hiszen pár nap alatt sikerült felfedeznem majdnem mindent az épületben. Viszont az feltűnt, hogy semmilyen családi kép nincsen kint, csak Charles hatalmas feje díszeleg mindenhol.

A szobaajtót kinyitva bementem a szobába. Először egy hatalmas barna faragott fa asztal fogadott, a lábai felett olyan minta volt mintha egy csigaház lenne ott. A szoba végében lévő kettő ablakon keresztül elegendő fény jött be ahhoz, hogy lássak. Oldalt a fal egyik oldalán pár szék volt lerakva, ami bársonnyal volt bélelve, másik oldalon viszont ismét egy kép volt amin, furcsa módon nem Charles volt, rajta hanem én.

Egy pillanatra a hideg végig futott rajtam. Mégis mit keresek én azon a képen? A kép talán lehet egy méter magam is. A képen olyan tíz éves lehetek, a hajam éppen kettőbe van fonva, ami furcsa, hiszen én nem hordtam úgy. A ruha, ami a festményen van, szinte alig takar valamit, olyan mintha csak egy fehér vékony lepedő lenne körém tekerve. Ez az ember nagyon normális.

Össze kulcsoltam a kezemet a mellkasom előtt és az asztalhoz léptem, ahol mindenféle papír volt szanaszét hagyva. A szemeimmel gyorsan átfutottam őket, de semmilyen fontos dolgot nem láttam, valami földről volt benne szó.

Az asztalon kisebb fiókokat fedeztem fel, amiket kinyitogattam. Üres papírok és tinta volt bennük viszont egyik be volt zárva. Nagy szerencsémre a kulcs egyik papírtömeg alatt lapult. A kulcsot belehelyezve a kulcslyukba elfordítottam. Az alsó fiók kissé nehezen, de kinyílt.