Örök élet meg egy nap!

Novella

Éles! A hegye szépen lassan simogatja a bőrömet, akár a szellő a fák lombjait. Az anyag egyre jobban feszül, egyre mélyebbre ér. Elveszíti természetes fazonját míg nem egy eltorzult, célját vesztett valamivé zsugorodik. A tőr eléri útját, melyre annyira vágyott, amiért eddig küzdött.Átlyukasztotta! Bele simul a bőrbe, majd eléri a finom lágy húst. Átszeli olyan lassan, lágyan mélyeszti belém a kést és végül a forró vér bugyborékolni kezd ki a hézagon. A hegye eléri azt a pontot, azt a bizonyos pontot, amin már nem szeretne tovább haladni. Megáll! Ott marad egy pillanatig, egy örökké tartó szenvedésekkel teli, mégis neki csodálatos pillanatig. Mintha csak erre várt volna egész életünkben. Az a forró nedű egyre jobban próbál kitörni azon az apró nyíláson, a skarlát színű folyadék áthatol az általa áthatolhatatlannak vélt pajzson. Ahogy húzom ki a fém hegyét, újabb kis hús részen vág át, melyek azt hitték elkerülték a botrányos borzalmakat. Siklik végig a csodálatosan könnyen szelhető szerven, mind addig míg kiér az általa már oly rég ismert világba. A fluidum ömlik, árad, az emberi testbőll sugárzik ki. Megállíthatatlan, mintha csak Isten akarata lenne. hogy áramoljon ki az összes azon a kicsinyke résen. -Össze estem, nem éreztünk fájdalmat. Csak azt a gyönyört amit akkor érzett amikor a húsunkat vágta.-Ezt tette tudván, hogy mi úgyis örökké egy testen osztozunk!