Élet a fertőzöttek világában

Nyolcadik Fejezet

Két napja már, hogy folyamatosan úton voltunk, pár perces megállásokkal, hogy mindenki elvégezhesse a dolgát. Persze amikor megálltunk, mindig őrködött valaki, hogy ne érhessen minket meglepetés. Pete és Jason felváltva vezettek.

-Mi lenne, ha ma kivételesen meghúznánk magunkat valahol, hogy mindenki nyugodtan tudjon pihenni?- vetettem fel az ötletet. Bár még én is meglepődtem rajta, hisz hol lehet most biztonságos hely?

-Én se bánnám már- szólalt meg a mellettem ülő lány, miközben nézett kifele az ablakon.- Nem kocsikázhatunk örökké, ja és arról se feledkezzetek el, hogy a készleteink is fogytán vannak.

Ekkor Pete és Jason egymásra néztek, majd Jason hírtelen hátrafordult.

-Basszátok meg. Hol a faszban találhatunk „biztonságos" helyet ebben ez elcseszett világban? Mondjátok már meg- förmedt ránk.

-Jason, nekem szépen beszélj, mondtam már párszor, mert úgy hátra húzlak, hogy az arcod lesz a hátsó szélvédő- akadtam ki rá.- Ne játszd itt a nagyembert. Itt mindenki csak túl akar élni, de az úgy nem lehetséges, ha nem pihenünk egy jót, plusz nem ártana ránézned a kibaszott üzemanyagra is.

Jason egyből ránézett a kijelzőre és észrevette, amit én már rég, hogy a mutató már majdnem a pirosban volt.

-Bassza meg!- kiáltott fel.

- Mindenki nyugodjon le- szólalt meg ekkor apa is.- Ha jól emlékszem nem messze van tőlünk egy motel.

-Ahogy mondod. De nem hiszem, hogy egy sétagalopp lesz bejutni oda- nézett rá Maya a mellettem ülő kicsit még búskomor férfira.- Tudom, melyik motelről beszélsz.

-Na ácsi. Azt hiszem lemaradtam- szóltam közbe.- Miről beszéltek?

-Apukád nem másról beszél, mint hogy pár kilométerre tőlünk van a Skull of Cerberus Motel, és ott meghúzhatnánk magunkat- válaszolta Maya.

-Ha emlékezetem nem csal, az volt a bandád törzshelye?- kérdeztem kicsit meglepődve azon, hogy miért pont olyan helyre kell mennünk, ahol tutira sok a nyomi.

-De, ezért nem repdesek én sem az örömtől, elhiheted, szépfiú- ekkor végig simította a fejem tetejét.

Majd arra lettem figyelmes, mintha lassulnánk. Pár perc után a kocsink szépen lassan megállt.

-Azt hiszem ezzel se megyünk már tovább- szólalt meg Jason.

-Jaj de okos vagy- szóltam neki vissza, miközben megütögettem a fejét.- Hogy jöttél rá? Meséld már el, mert hogy én erről pofáztam neked nem is olyan régen.

Jason és az ő okos feje. Kis idő múlva kiszálltunk és Pete felnyitotta csomagtartót. Mindenki felvette a táskáját és bepakoltuk, amink még volt. Pár fegyver, öt vagy hat doboz konzerv és néhány üveg víz. Mikor kész voltunk, fogtuk magunkat és gyalog indultunk tovább az úton. Nagyjából fél óra séta után megláttuk a Motelt. Egykétszintes vörös épület volt, előtte pár autóval és motorral. Mind úgynézett ki, mintha már évek óta ott lettek volna. Kóborolt közöttük pár nyomi is,de nem tűnt nagy kihívásnak, hogy elérjük a mögöttük levő bejáratot.Egymás mögött mentünk, és sorban megöltük az utunkba kerülő zombikat. A bejárat egy kétszárnyú fa ajtó volt. Pete megpróbált benyitni, de nem járt sikerrel.

- Vigyázz, majd én megpróbálom- szólalt meg Jason hátulról.

Hiába próbálta megmutatni, hogy ő a kemény, neki sem jött össze.

- Nem ártana sietnünk fiuk, mert társaságunk akadt- mondta Maya hátra fordulva.

Igaza volt, mert minden felől közeledtek felénk a nyomik. Valószínű meghallották az ajtó zörgését, mikor Jason belerúgott egyet. Apa, Maya és én előrébb mentünk kicsit a nyomik felé, hogy fedezzük a mögöttünk álló két embert, de tudtuk, hogy sokáig nem tarthatjuk vissza őket.