Több vagy, mint...

Nyaralás, első nap, támadnak a ruhák.

*2 évvel később*

-Katie, valamiről beszélnünk kell.-nyitott be Helen a szobába. Mint mindig most is náluk rontottam a levegőt, boldogítom őket ez van. (Xd)

-Mondd csak.-tettem le a telefont az ágyra. Felé fordulva ültem fel. Mindig vidám arca most komoly volt és a testtartása is merev. Most egészen hasonlított Aidenre. -Baj van?-kérdeztem rá még mielőtt megszólalhatott volna. Nagy levegőt vett, szólásra nyitotta a száját, majd becsukta. -Helen mondd már, megijesztesz.-unszoltam.

-Az van, hogy Daniel...-kezdte.

-Ah gondoltam, éreztem, hogy megint róla lesz szó. Nem érdekel. Bármi is az, nem érdekel. Felőlem teherbe is ejthetett valakit, nem érdekel.-hadartam.

-Katie...-nézett rám megvetően. Azért mégiscsak a fia...

-Bocsánat, de...érted, hogy hogyan értem. Nem érdekel. Nem beszélek róla.-dőltem vissza az ágyra.

-De most muszáj!- háborodott fel.

-Nem! Mondom, hogy nem érdekel! Ha ezt nem tudod elfogadni jobb, ha haza megyek.-ráztam meg a fejem.
Nagyot sóhajtva állt fel és ment ki az ajtón.

Nem is értem, minek erőltetik. Haragszom rá. Soha nem tudtam, de most...aú. Fájt nem tagadom. És nem igaz, hogy nem érdekel. Persze hogy érdekel. A legjobb barátom...volt. De nem hívott, nem írt, nem üzent nekem soha. Mintha csak nem is léteznék. Vagy nem érdeklem. Így már teljesen felesleges lenne, hogy engem érdekeljen, de mégis. Nekem az a két év nagyon sokat jelentett, amikor még itt volt. Minden perce csodás volt, még az is, ami sírással telt. Mert velem volt. Nem a világ másik felén.

(...)

-Gyere már, az ég szerelmére!-kiáltott Monic a földszintről. Na...előző héten Helenéknél most pedig Monicéknél csövezek. Hm...haza is kéne már lassan mennem, talán. Mindegy.

-Jövök!- mondtam miközben a lépcsőn jöttem le.

-Aideeeeen.-kiáltotta el magát a lány. A férfi meg is jelent Hannahval a kezében.

-Mi van asszony?-kérdezte nevetve, majd csókot nyomott a szájára. Tény és való, hogy ugyan úgy szikrázik köztük a levegő, mint eddig. Sőt még jobban.

-Kate!-mondta a kislány, aki már nem is olyan kicsi. Lassan 3 éves, de az istenért sem akar Katienek hívni. Persze nem zavar csak mégis, annyira nem szeretem. Mármint a nevem, nem Hannaht, őt imádom.

-Nézz rá!-mutatott rám az unokatestvérem. Aiden rám emelte tekintetét.

-Rajtad meg mi van?-kérdezte. Végignéztem magamon, semmi extra. Egy póló meg egy hosszú nadrág.

-Hát...ruha. Vagy most mi van?-kérdeztem kínosan nevetve.

-Az nem...?-tette fel a kérdést Monic.

-De igen.-bólintottam.-Rosszul áll?-ijedtem meg.

-Nem...jól nézel ki, de...haragszol rá nem?-tudakolta Aiden.

-Igen, de attól még Jól néz ki ez a póló. Érdekel is engem, hogy kié volt.-vontam meg a vállam majd a táskámat felkapva indultam a kocsihoz.

-Tudja?-kérdezte halkan Monic.

-Tőlem nem.-válaszolt.

(...)

-Végre.-sóhajtottam fel. Egy órája utaztunk már mikor is oda értünk. Tenger part u-u-uuuu....ezaz, ebben a melegben nincs is jobb. Egy hét ezen a helyen és tiszta luxus girl leszek. Na jó csak vicceltem.