Az új szomszéd

Harminchetedik fejezet:

*Lucas szemszöge*

Gyorsan lehajtom a kávét és elszívom a maradék cigit. Eközben Beth elment összébb pakolni, meg elkészülni. Megbeszéltük, hogy majd ott keresünk valami helyet reggelizni.

Felállok és Beth után megyek. A szobához érve keresztbe tett karokkal támasztom az ajtófélfát, így szemügyre véve gyönyörű testét, miközben egy lenge, piros ruhába bújik. Pánt nélküli és az alja olyan, mintha rövidnadrág lenne. Valószínűleg észrevette, hogy figyelem, mert hátrafordul és rám mosolyog. Arcán egy kis smink van. Haja kivasalva.

-Ott fogsz állni, vagy végre elkezdesz készülni? -Néz végig rajtam. Én persze még mindig csak egy bokszerben állok előtte, úgyhogy jogos a kérdése. Felkuncog. Közelebb lép, lábujjhegyre áll, majd megcsókol. Belemarkolok fenekébe, mire felsóhajt.

-Gyönyörű hercegnőm. -Megfogom egyik kezét és megpördítem. Felnevet. Imádom ezt a hangot hallani, az ő hangját.
Nyomok egy utolsó csókot puha ajkaira, majd elindulok a fürdőbe, ő pedig kimegy a konyhába.

Elintézem teendőimet, majd visszaérve keresek valami ruhát. Végül egy térd felé érő sötétebb farmert meg egy fehér pólót veszek fel. Tudom, hogy Beth szereti, ha fehér van rajtam, mert mindig jobban megnéz magának ilyenkor. Én persze úgy teszek, mintha nem venném észre, mit csinál, csak egy huncut mosollyal viszonzom ezt..most is.

Sikerül egy taxival megérkeznünk a városba. Beth végig a tájat bámulta az üvegen keresztül a kezemet fogva. Néha rám pillantott és csak mosolygott. Úgy örülök, hogy elhozhattam ide.
Kiszállunk, majd kézen fogva keresni kezdünk egy éttermet.
Végigsétálunk a tenger felett egy hosszú hídon, ahol Beth megkér egy kedvesnek látszó idősebb hölgyet, hogy csináljon rólunk pár képet.
Kifejezetten utálok képet csinálni, ami persze őt nem érdekli.

-Beth. -Nyaggatom.
Megfogja kezem és odahúz maga mellé. Én csak megforgatom szemeim válaszképpen, majd készülnek is a fotók.
Bevallom, nem sikerültek olyan rosszul, de csak azért, mert az én manóm is rajta van.

-Ugye, hogy jók lettek? -Kérdezi, miközben a képek közt lapozgat.
Közelebb húzódom hozzá és megfogom a derekát. Nyomok egy puszit arcára. Összekulcsolom ujjainkat és tovább haladunk.

Megérkezünk az óvárosba. Itt minden olyan régies kinézetű. Ahogy a keskeny utakon haladunk, találunk egy kisebb éttermet. Beülünk és rendelünk.

-Lesz két latte, meg egy csokis és egy vaníliás palacsinta. -Odaadom a pincérnek az étlapot.

-Máris hozom. -Visszamegy az épületbe, ugyanis mi kint foglaltunk helyet.

Beth az előbbi képeket nézegeti, én pedig őt stírölöm a napszemüvegen keresztül, miközben karjaim az asztalon.

-A két latte. Egy vaníliás palacsinta a hölgynek, és egy csokis az úrnak. Jó étvágyat! -Lerakja a rendelésünket, majd tovább megy.

-Akkor jó étvágyat. -Mondom, de Beth közben már el is kezdett enni, ezért csak hümmög egyet.

-Ez nagyon finom volt. -Jelenti ki Beth fáradtan.

-Hova tovább? -Kérdezem, miután bementem fizetni.

-Megnézzük az orgonákat? Nem messze van tőlünk.

-Milyen orgona? -Lepődök meg.

-Ahogy a hullámok hozzáérnek a parthoz, ezek a sípok olyan hangot adnak ki, mint az orgona.

-Rendben. Menjünk. Kíváncsi vagyok milyen is ez. -Mosolyra húzom a számat. Felállunk és sétálni kezdünk.