Beépített érzések

21. rész

|Noah szemszöge|

- A terv a következő - kezdte Hannah. - Elmegyünk oda. Én bemegyek egy ál kulccsal. Ti pedig az igazival kinyitjátok az ajtót. Engem valószínűleg elfognak ,de nem lesz baj. Csak keressetek valami fegyvert. Ne a nyálkás ízét. - vetett egy megvető pillantást rám. - Valami olyat , amitől Peterson megriadhat. Aztán gyertek a konferencia terembe. Mert ott vár majd engem. A szüleitekkel. - nézett Chloéra.
Rám nem nézett. És a hangja is szárazabb volt ,mint máskor. Keserű és csalódott. Könyörtelen..
- Mindenki érti? - nézett körbe a társaságon ,csak rajtam nem. Mindenki bólintott.
- Veled vagyunk. - raktam a kezem a kezére. De elhúzta. És rám nézett.
- Nagyszerű. - felelte. A hangjában most nem csengett semmi sem. Sem boldogság sem szomorúság. Semmi.
- Hannah sajnálom. Én nem a szüleim vagyok! - ordítottam utána,mikor már pár méterre volt tőlem.
A többiek kérdőn néztek rám ,mert nekik nem mondtuk el mit mondott Mr.Peterson a szüleinkről.
- És szerinted ez nekem elég? - fordult meg Hannah, majd elkezdett közeledni felém. A szemébe könnyek szöktek és lassan legördültek az arcán. De ő ügyet sem vetve rá folytatta. - Ha fordítva lenne te se tudnád elfogadni. Gondolj már bele ,Noah! Elvesztettem őket! Nem tudtam mi a kedvenc színük, a kedvenc ételük vagy a kedvenc ruhájuk. Mert alig éltem még ,mikor ez történt. Aztán megismerlek téged. Egy srácot ,akit el kéne fogjak. És a küldetés okát sem tudom ,de kötelességem,mert az adja ezt a feladatot ,aki szinte az apám. De én belédszeretek. Visszavonhatatlanul. És nem tudok mit tenni ,mit is tehetnék?
- Semmit. - válaszoltam suttogva a költői kérdésére, miközben nekem is könnyek csordultak le az arcomon.
- Aztán találkozok a szüleiddel. Akik rejtélyesen elmennek. Minden előjel nélkül. És én, aki kém ezt ne tartsa furcsának? És ne higyjek annak az embernek ,aki lányaként nevel már kiskorom óta?
- Sajnálom. - mondtam halkan a falat bámulva. Nem tudtam a szemébe nézni.
A többiek kérdőn néztek ránk, de nem feleltünk a fel nem tett kérdésükre.
- Én is. - torzult el az arca. Harag tükröződött ezen az egyetlen egy mondatán , és a hangja lágy csengése sem nyugtatott meg. Féltem. Féltem ,hogy elveszítem Hannah Collinst. Mert szeretem őt.
A többiek kérdőn néztek rám, én pedig csak néztem ahogy Hannah elsétál.
Összepakolunk az útra, majd elindultunk életünk legrosszabb és legnehezebb útjára.

Chloe💙