Kék és Fehér

Emlék foszlányok

Elmerültem a gondolataimban, de furcsa módon így is könnyedén mentem az úton úgy belémivódott, hogy hol is van az épület. Már csak be kellett volna fordulnom a sarkon, hogy láthassam is, de valaki elkapta a csuklómat és ezzel magára vonta a figyelmemet is.

- Te vagy az a lány igaz? Te voltál ott legutóbb. - Megfordultam, hogy szembenézhessek azzal, aki ily nagyon fel akart tartani, de meg kellett, hogy lepődjek, mivel aki előttem állt az nem volt más mint akihez eredetileg is vitt az utam. A szemeiből ismertem fel, (mivel egy nagy kapucni takarta az arca nagyrészét), senkiével össze nem lehet téveszteni...és ekkor ugrott be.... Elhomályosult körülöttem a világ és már nem érzékeltem a valóságból semmit, mikoris visszatért egy régi sulis emlék...

- Andus, te meg hová mész?

- Haza? - értetlenül néztem gyerekkori barátomra - Egyébként meg már ezerszer mondtam, hogy ne hívj így...

- Jól van na... - durcizott be egyből - De várj meg mindjárt megyek én is csak bemegyek pár cuccomért jó? - olyan aranyosan nézett, hogy rábólintottam.

- De csak egy feltétellel - húztam össze a szemeimet kissé ravasz és komoly tekintettel - ne hívj soha többet Andusnak...

- Ahj...jól van..  - és itt az arcáról láttam, hogy komolyan is mondja, egyből fel is élénkültem.

- Ezaaaaz - ugrottam fel és örömömben a levegőbe öklöztem.

- Hát te bolond vagy - nevetett, majd berohant az iskolába. Viszont nem tehetek róla, elvégre már évek óta próbáltam róla leszoktatni és végre sikerült is....

Itt tértem vissza a valóságba, hogy aztán ugyanazzal a zöld szempárral találjam szembe magam, amik kissé aggódva vizslattak.

- Minden rendben?

- E...Erik? Te vagy az? - valamiféle felismerés csillant a szemében és egyből megenyhültek az arcvonásait.

- El sem hiszem...ennyi év után újra...te vagy az Dora? - hitetlenül bámultuk a másikat egy ideig, de amint, hogy ezt kimondta biztos voltam hogy ő az. Csak ő tudja, hogy a teljes nevem Fehér Alexandra Izidóra. Senkinek sem mondtam el azóta sem...és csak Erik hívott valaha is Dorának... Nem is kellett több a nyakába ugrottam a már rég nem látott barátomnak.

- Hát tényleg te vagy az... - suttogtam, de azt hittem ő sem hallotta.

- Hát majdnem... De én is örülök neked - mosolyodott el. Mire én egyből hátraléptem egyet, hogy a szemébe nézhessek.

- Hogy érted azt, hogy majdnem?

- Hát te így ismertél meg engem, mint egy osztálytársadat és mint egy régi barátodat.

- De hiszen akkor te vagy az... Csak a hajad...eddig barna volt, ha jól emlékszem. - Itt ránéztem a kapucni alól kihulló pár hófehér tincsére.

- Az is egy fontos része volt az álcámnak igen...

- Öhm... Ezt kifejtenéd egy kicsit? Mégis milyen álcáról beszélsz?

- A lényeges részt nem oszthatom meg még veled sem egyenlőre, de azt elmonhatom, hogy nem vagyok ember - itt lehajtotta a fejét és a földön heverő pár követ arrébrúgta - bár szerintem az előző találkozásunkból rájöhettél.

- Na álljunk csak meg egy kicsit... Te most azt állítod, hogy egészen eddig egy fura fogalmam sincs mi volt a legjobb barátom? - kaptam fel kicsit a vizet.

- Hát valóban nem ez a legjobb viszontlátás, ami lehetséges, - vakarta meg a tarkóját zavarában -  de azt tudnod kell, hogy semmiben nem hazudtam és nem játszottam meg magam. A személyiségem teljesen ugyanolyan, mint amilyennek te is láthattad.

- De akkor mégis mi vagy? Cicafiú? Már meg ne haragudj, de nincs tudomásom bármiféle hasonló teremtményről - puffogtam tovább.

- Azon csodálkoztam a legelején is, hogy rád nem hatott az álca úgy, ahogy kellett volna...ezért kellett akkor ténylegesen befestenem mielőtt még bárkinek is elmondanád.

- De mégis milyen álca áruld már el nekem...

- Ezt nem mindenki ugyanúgy látja, de ha szeretném tudom befolyásolni is egy kicsit, viszont az csak apróságokra hat ki, amire most nem mondok inkább példát, mert az túl sok lenne hirtelen.

- Ne mond...nekem már most is egy nagy kérdőjel az egész... Legalább a neved az tényleg Erik?

- Valójában nekem nem volt eleinte teljes emberi nevem. - Azt hittem a járdán koppan lassan az állam, teljesen lesokkolódtam emberi név ez olyan furcsának hatott, de neki nem tűnt fel mert itt valószínűleg az emlékei között járt. - Mindenki csak Rikónak hívott, egy idő után viszont mivel sok embernek feltűnt volna egy kisfiú iskolán kívül ezért engem is iskolába küldtek, ahogy téged is, ekkor kaptam én is meg azt a nevet amin ismersz.

Na itt már tényleg nem tudtam mit szóljak...meg se mukkantam, csak hitetlenül néztem ki a fejemből.