Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~

Extra folytatás avagy 32. rész

-Jaj milyen aranyos családi pillanat!-hallom meg a gúnyos hangot a hátam mögül.
Ahogy megfordulok arc is társul a hanghoz, hirtelen meglepődöm. Davedet a hátam mögé húzom ezzel védve őt.
-Allison! Örülök hogy újra látlak! Hogy vagy mostanság? Milyen volt Mexikó?-húzom el a számat.
Saját hangomon meglepődöm, de nem csak én.
-Te tényleg megváltoztál..-suttogja mögöttem Daved.
-Bizony hogy meg! Tudod egy ideje már figyelek, és igen figyelemre méltó ahogy küzdesz magad ellen! De az a hétvégi eset azért csúnya volt.. nem gondoltam volna hogy pont te próbálod megölni majd magad.. de amit szegény fiúval tettél..-mondja mosolyogva.
-Fogd be!-sziszegem fogaim között.
-Mi a francot csináltál?-csattan fel Daved.
-Beszéljétek meg ketten, majd még találkozunk!-fordít hátat nekünk vigyorogva.
-Rohadj meg!-morgom orrom alatt.
Nem válaszol semmit csak elsétál tőlünk.
-Mit tettél?-teszi fel a kérdését testvérem.
-Mit csináltál azzal a fiúval?!-emeli meg a hangját.
-Megöltem.-mondom egy vállrántás kíséretében.
Minden szó nélkül elindulok vissza arra amerre jöttem. El kell tűnnöm innen. Nem lennék képes többet Daved szemébe nézni. Az a fiú akit megöltem.. kiköpött mása volt Davednek. Elpukkant az agyam és megöltem egy ártatlan embert.
-Nem futhatsz el megint! Nem mehetsz mindig el amikor valami gáz van!-kapja el a vállam.
Hirtelen felé fordulok és mutogatva kezdek beszélni.
-De! Pont ezt teszem! Mindig is ezt tettem, mert egy olyan gyenge ember vagyok aki mindig csak menekül és fut valami elől! Menekülök innen, magamtól és tőled is!-kezdek kiabálni.
-Életed végéig menekülni fogsz? Az emlékek elől nem lehet elbújni, hiába futsz el a világ másik végére. Egyszerűen csak túl kell lépni rajtuk! Nem menekülhetsz örökké!-rázza meg a fejét Daved.
-Nagyon más vagy mint én..-suttogom.
-Igen! Én nem menekülök el állandóan!-morogja az orra alatt.
-Megöltem egy ártatlan fiút! És nem menekültem! Nem tűnök el azonnal amikor baj van, de ez a helyzet más! Sőt! Mondjak valami vicceset?-nézek rá.
Nem válaszol csak összehúzott szemöldökkel várja hogy mondjak valamit.
-Az a fiú akit megöltem, olyan volt mint te! Kiköpött másod volt csak fiatalabb! Először azt hittem téged öltelek meg! Tudod milyen volt? Kurva szar, mégsem menekültem!-üvöltök vele.
-Igaz, engem már régen megöltél..-motyogja orra alatt.
Minden tovább szó nélkül hátat fordít nekem és elindul. Egy utolsó kérdést szegezek neki.
-Derekről hallottál valamit?-kérdezem halkan.
-Egy ideje már nem, nem igazán mozdul ki a házából..-mondja vissza sem nézve rám.
Eltűnik a fák között ezzel magamra hagyva engem a gondolataimmal.
Rá kell jönnöm hogy kurvára szánalmas vagyok, de már nem fordulhatok vissza. Ezt az utat választottam magamnak..
-Bassza meg!-morgom az orrom alatt.
Teljes erőből beleütök egy fába ami egy hangos recsenéssel el is törik, vele együtt a kezem is.
-A kurva életbe!-folytatom a szitkozódást a kezemet rázva.
-Maya?-hallok meg egy halk hangot.
-Derek..-fordulok felé.
Szívem szerint a karjaiba vetném magam és addig ölelném amíg valamelyikünk össze nem esik, de türtőztetem magam. Nem csinálhatom megint ezt..
-Ennyi idő után újra itt?-húzza fel a szemöldökét.
-Rendszeresen jövök vissza, de általában nem bukok le..-húzom el a számat.
-Éreztem már az illatod, de azt hittem hogy az agyam játszik velem.-lép egyre közelebb hozzám.
Mielőtt elém érne és megölelne a mellkasára teszem a kezem.
-Ezt nem kéne..-suttogom lehajtott fejjel.