Mi az igazság? ( AsaNoya ff)

16

Asahi szemszög

Reggel az ébresztőm keltett. Miután nagy nehezen sikerült felkelni és kimászni az ágyból, reggeliztem.
A rutinom után indultam a szokásosnál kicsit nagyobb táskámmal a suliba. Mégis csak ott leszünk két napot, félkészülten kell menni. Persze, mint teslieg, mint lelkileg ami kötelező ha a kiszemelted is részt vesz.
A suli előtt várt a busz és már gyülekeztek az emberek, köztük én is. A többi osztály aki nem vehet részt ezen a túrán irigykedve néztek vissza ránk, hogy ők ameddig órán szenvednek mi már ott leszünk a helységen. Egyedül ami kár, hogy elmarad az a két edzés. Nem szeretek semmiből sem lemaradni.
Az út olyan két óra, vagyis azt hiszem, és a legjobb az, hogy Noyával ülök. Hagytam neki, hogy ő üljön az ablaknál, hogy kedvére csodálja a tájat és minden észrevételéhez az úton hozzászólást fűzhessen, amit én boldogan hallgattam. Ezt egy kis idő után megunta és úgy döntött, hogy alszik eggyet, hogy azzal is csak teljen az idő. Arccal neki dőlt az ablaküvegnek amit alig bírtam ki nevetés nélkül. Miután meguntam Noya kémlelését a telefonomon, fülhallgatón zenét kezdtem el hallgatni. Elindítottam egy random lejátszási listát amit még nem rég Tsukishima töltött le. Mert már nem tudom, hogy került témának de megmutattam azt a pár zenét amit hallgatok. És ő jobbnak látta ha letölt "jobb" zenéket. Pedig semmi baj nem volt a zenéimmel és szerinte már senki nem hallgat ilyeneket. Hát nincs mit tenni, akkor ezeket hallgatom.
Egyszer csak valami, vagyis valaki rá dőlt a vállamra. Meglepődve oda kaptam a tekintetem és hát Noya volt az ( ki más). Egy nagyobb kanyarban ő is dőlt és pont a vállamra érkezett. De ő ebből nem érzékelt semmit és nyugodtan aludt tovább az én vállamon. A fejem olyan lehetett, mint egy paradicsom de attól még egy kis mosoly ült a szám szélén. Nem hiszem el ezt a srácot, komolyan. Olyan kis aranyos. Aranyos.. és itt eszembe jutott az a pillanat, amikor tegnap reggel félreérthető dolgokat tett velem. Hát oké. Megint összekuszálódtak a gondolataim. Bárcsak csak egy napra tudnék olvasni az emberek gondolataiban. Mennyi megválaszolatlan kérdésre választ kaphatnék. Lassan kezdtem egyre fáradtabb lenni. Pont most olyan nyugis zenék jöttek amiktől hamar álmos lettem és lassan elsötétült minden.
Noya kínzó lassúsággal el kezdi levenni a pólóját amit a nadrágja követ. Itt ül előttem teljesen kiszolgáltatott állapotban ami teljesen beindít. Közelebb lépek hozzá, hogy megszabadítsam az utolsó textiltől is, de hirtelen el kezdi bögdösni a melkasom és a nevemet kezdi ismételgeti.
-Asahi-san..ASAHI..- lassan kinyitom a szemem és Noyával találom szembe magam. Elaludtam. Szét néztem és realizáltam, hogy ez a valóság. És hirtelen eszembe jutottak az álmomban történtek. Kivörösödött az egész fejem amint vissza jött pár emlékfoszálny. De.. pont a legjobb pillanatban ért véget. Mert hát azért érdékelt volna, hogy mi a folytatás. A saját gondolataimban bele pirultam. Remek! Közben leesett, hogy Noya épp a homlokom hőmérsékletét mérte a kezével. Gyorsan elkaptam a fejem és jeleztem Noyának, hogy ezen a világon vagyok már és, hogy nincs semmi bajom. Rájöttem, hogy már itt vagyunk a szállásnál és már mindenki nagyban szál le a buszról csak én szerencsétlenkedek. Gyorsan össze szedtem a cuccaim és valahogy kiléptem a buszból. Teljesen más volt a látvány, mint Sendaiban. Egy nagy dimbes-dombos erdő tárult elém. De nem volt időm mindent megcsodálni, mert a tanárok betereltek a házba ahol egy napot fogunk aludni. Mindenki elfoglalta a neki szimpatikus helyet. Nekem igazából mindegy, hogy hol alszok. A tanároknak is mindegy, hogy ki hol alszik ezért az egyik tetszőleges szobába bementem ahol úgy tűnt, hogy van hely. Noya csak követett engem, mint egy kutya a gazdáját ( ( ͡° ͜ʖ ͡°)) és így ugyanabban a szobában leszünk. Folyamatosan az álmomból ugrottak be részletek ami miatt egyre furábban éreztem magam. Miután a legtöbben kiválasztották a legideálisabb alvó helyet azzal szembesültem, hogy csak kettő szorosan egymás melletti ágy maradt. Ami azt jelenti, hogy Noyával mondhatni egymás mellet alszunk. Megint kivörösödtem és rápillantottam az előbb említett fiúra, aki már az egyik ágyra le is pakolta a cuccait ami után kényelmesen elhelyezkedett rajta és fél szemmel figyelt, hogy én mit csinálok. Hát kénytelen voltam lepakolni a cuccaim az utolsó ágyra. Igazából nem értem, hogy mitől félek, hiszen aludtam már Noyával és ez semmi ahhoz képest. De mégis ez más. Hiszen össze zavar az előbbi álmom és mégis csak társaságban vagyunk akikből nem tudhatom, hogy ki a homofób. Kaptunk egy órát kipihenni magunkat ami után indulunk a túrára.