Meleg szemmel.

Bevezetés

Sziasztok kedves olvasók!

Kardos Marci vagyok és ebben az első fejezetben szeretnék picit Nektek az életemről írni, hogy eddig miken mentem keresztül, ki vagyok, és miért, mikor döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a blogot. Elöljáróban annyit szeretnék megosztani veletek, hogy már korábban volt egy blogom, viszont annak érdekében, hogy több emberrel megoszthassam gondolataim, érzéseim egy önálló oldalt indítottam. Nagyon szerettem írni az előző oldalamra is, de sajnos nem tudtam vele eleget foglalkozni, és ha már újra komolyabban szeretném venni az írást, akkor mindenképpen szeretném megújítani mind a plattformot, ahol a gondolataimat megosztom veletek és lehetséges, hogy a nézeteim is változtak az elmúlt években.
Szóval végre a tárgyra térve, Marci vagyok, 20 éves homosexuális fiú, a saját nememhez vonzódom. Itt hirtelen ezt nem is olyan nehéz leírni Nektek, élőben elmondani ezt a féltve őrzött nagy titkomat a családtagjaimnak, barátaimnak sokkal nagyobb kihívás volt. Mindennek lassan 4 éve és azt kell mondanom, nem bántam meg. Megismerhettem olyan embereket, akik nagy hatással voltak az életemre, sok jó barátot, többek között a barátomat is, aki két éve mellettem áll és együtt vagyunk jóban-rosszban. Lehetőséget kaptam arra is, hogy a világot egy másik szemszögből lássam és azokat az embereket is megismerjem egy másik oldalukról, akik már akár tizen éve mellettem voltak. Természetesen voltak ezek miatt szebb, boldogabb és szomorúbb pillanataim is az életben, de mind a kettő lehetőséget adott arra, hogy megerősödjek és élményekkel gazdagabbak legyünk. Azt mondják, minden ember a saját hibáiból tanul, megismerhetjük saját határainkat, képességeinket.
Már kiskoromban is látszódott rajtam, hogy nem vagyok egy olyan átlagos kisfiú, aki egész nap kocsikázik, majd az udvaron megkergeti a fiúkkal a lányokat. Én Hamupipőkét néztem, barbieztam, és amikor csak lehetőségem volt rá, elképzeltem, hogy milyen is lenne az életem akkor, ha nem kisfiúnak születtem volna. Ezek az árulkodó jelek természetesen feltűntek anyáéknak is, így nem érte őket akkora meglepetés, amikor 16 évesen elmondtam nekik, hogy a fiúkat szeretem. Hogy nehéz döntés volt-e? Azt kell mondanom, hogy igen, mert bármennyire is éreztem, hogy szeretnek a szüleim, féltem attól, hogy ez a tulajdonságom negatív érzéseket fog belőlük kiváltani és el fognak tőlem határolódni. Ez szerencsére nem így történt, ami miatt egy nagyon szerencsés embernek tartom magam. Sokáig egy álomvilágban éltem. Azt hittem, hogy ezen a Földön, ebben az országban, minden elfogadott és a nemi identitásommal semmi baja nem lesz majd a társadalomnak, ezért is próbáltam meg ötödikben ezeket az érzéseimet megosztani a legközelebbi barátaimmal. Viszont amikor másoktól hallottam vissza, amiket mondtam, felhagytam az őszinteséggel és igyekeztem lemosni magamról az általam akkor hamisnak beállított vádakat. Rosszul tettem. Rosszul tettem, mert ezzel megtagadtam önmagam, szenvedtem egyedül ezzel a titkommal és 4 év után gyűlt csak össze annyi bátorság bennem, hogy ne szégyeljem azt kimondani mások előtt, hogy meleg vagyok.
Először ezt a legidősebb húgommal osztottam meg, akiről azóta kiderült, hogy pánsexuális, tehát anyáéknak nem lehet egyszerű helyzete, mégis elfogadnak, szeretnek... Amikor elmeséltem anyukámnak, hogy ötödikben engem csúfoltak és hogy miken mentem keresztül, közölte velem, hogy bűntudata van. Azért mondta ezt, mert bántotta az érzés, hogy nem hamarabb szóltam neki erről és nem tudott nekem segíteni, egyedül kellett megbírkóznom a csúfolódásokkal. Az elmúlt 4 évben, amióta nem tagadom le másságom, sokkal boldogabb ember lettem. Kapuk nyíltak ki előttem, amelyek számomra esélyt jelentettek a saját életem alakítására. Éppen ezért merem azt mondani, hogy sose félj önmagadat adni, mert akkor fognak csak igazán szeretni az emberek, ha azt mutatod, aki igazából vagy. Rengeteg olyan barátra leltem, akikkel nem csak a felszínes iskola és „miért szar a kedvem" témákról tudtunk beszélgetni, hanem sokkal többről, másról. Elkerülhetetlenek a buktatók és a rosszakarók, de te sose leszel hibás akkor, hogyha a saját életed éled és ezzel nem ártasz a másiknak. Az identitáson nem lehet változtatni, így nyílván, ha valakinek azzal van baja, azt el kellene fogadni, nem támadni és bántani. Annak is rossz lesz, aki bánt és annak is, akit bántanak. Néha a különcség nem hátrány, hanem egy előny, amelyet, ha kellőképpen ki tud használni valaki, gazdagabb lehet, mint a többiek.
Egy szó, mint száz, boldog gyermekkorom volt, amit sok-sok mindenkinek köszönhetek, legfőképpen szüleimnek és még boldogabb tini éveim voltak/vannak, amiket pedig a közvetlen barátaim és szintén a családom aranyoz be!
Terveim szerint havonta egy-két hosszabb részt szeretnék majd feltölteni az oldalra, amelyekben különböző témákról írok a mindennapjaimból. Ezzel szeretnék segíteni mindazoknak, akiknek egy kis támaszra lenne szüksége, vagy csak szeretne velem elmélkedni.