Beépített érzések

22.rész

|Hannah|

Felmentem a szobába összepakolni a legfontosabb dolgokat.
-Hannah- hallatszott a hátam mögül. Nem fordultam meg, jól tudtam, hogy Noah az.- Hannah, kérlek.
- Mit nem lehet felfogni azon, hogy hagyj békén?- kérdeztem még mindig a bőröndömet figyelve.
- Hinned kell nekem.
- Noah, ne kezd eőlről, tegnap megmondtam: Megmentem a szüleid, aztán elhúzok a városból messze Petersontól és tőled.
- Gyerek vagy, hova mennél?
Úgy szorítottam a bőröndöm, hogy elfehéredtek az ujjaim.
- Akkor is gyerek voltam mikor elvették tőlem a szüleimet.- a szavak keserű szájízt hagytak maguk után. Megfogtam a bőröndöm, megfordúltam és a földet nézve sietős léptekkel mentem az ajtó felé.
Noah elkapta a kezem és a száját az enyémre tapasztotta. Annak ellenére sem viszonoztam a csókot, hogy az érzéki és meleg volt . Miután ajkaink szétváltak, felpofoztam. Felpofoztam az a fiút akibe lassan fél éve voltam belezúgva, aki mindig megnevettetett mikor rossz kedvem volt, aki támogatott és...akinek a szülei megölték az enyéimet.
- Rendben.- törölte le a vért az orra alól.- akkor menj.
- Miután megmentettem a szüleid.
- Nem, most menj. Nincs szükség a segítségedre. Tudtommal úgy is utálod a Schnapp családot. Nem kell játszanod a hőst. Csak menj.
- Nem játszok semmi féle hőst!- csattantam fel.
- Amennyiben tényleg meg akarnád menteni a szüleimet, az lenne a legjobb, ha elmennél. - megfogta a bőröndöm és a kezembe nyomta. Belenéztem a szemébe. Fájdalmat és düht tükrözött. Megfordúltam és kirontottam a szobából, le a nyikorgó lépcsőkön, majd ki az ajtón. Végeztem a Schnapp családdal. Örökre.

|Noah|

- Ez mi volt?- kérdezte a húgom. Idegesen a hajamba túrtam.
- Úgy döntött, hogy kiszáll.
- Hogy érted?
- Számára az egész Schnapp család halott.
- De...
- Chloe, nincs időnk kérdezz felelekre,
a szüleink veszélyben vannak.
- Mi történt?- érkezett meg Regina is.
- Indulunk. Most.
Kimentünk az ajtón és...
- Hol a furgon?- kérdezte Chloe.
- Hannah- sóhajtottam.
- Akkor most...?
- Elkötünk egy autót.- mondta Regina.
A felhajtón ülve vártunk, hátha látunk egy a környéken járó autót. Háromnegyed óra telhetett el mire  egy vörös Mercedes suhant el elöttünk. Az agyi erő cuccommal kényszerítettem, hogy forduljon vissza és szálljon ki. Beültünk. Az út két kilóméterig zökkenőmentesen ment, aztán Regina rátaposott a fékre.
Chloé aki eddig a hátsó ülésen bóbiskolt felriadt.
- Mi az? Ki az? Kérdeztük egyszerre Reginától.
- Kihúztam otthon a vasalót?
- Regina- kezdtem olyan édesen, hogy aki rám nézett rögtön hízott tíz kilót.- a szüleim lehet hogy a halálukon vannak. Megtennéd, hogy nem a vasalóddal foglalkozol?
- Rendben, de ha leég a ház az a te sarad lesz.
- Csak taposs a gázra!!

Bocsi, hogy rövid lett.
Katy💚