Kék és Fehér

Egy esős nap

Mivel látta, hogy nem mostanában fogok legközelebb megszólalni, így ő tette meg:

- Úgy látom mára már így is túl sok mindent mondtam el. Illetve mennem is kéne, mert feltűnhet, ha sokáig vagyok távol... - itt el is indult intve egyet és már fordult is meg, de még felocsúdva ezúttal én kaptam el a kezét.

- Várj még... Csak egy dolgot még had kérdezzek... - érdeklődve nézett vissza várva a kérdést.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok az és nem egy másik lány, aki mondjuk haza siet?

Melegen rámmosolygott, de kicsit még várt mielőtt megszólalna.

- Ma már sajnos nem mondhatok többet, de legközekebb ígérem kapsz még további válaszokat is.

- De mikor legközelebb? Vagy hol? - aggódtam picit talán túlságosan is, de ez akkor kicsit sem érdekelt.

- Ne aggódj most emiatt, majd ha eljön az ideje megtalállak, ahogy most is tettem.

Még utoljára rámvillantotta azt a tipikus mosolyát és eltűnt a sarkon mielőt felocsúdtam volna a döbbenetből. Gyorsan kifutottam a ház sarkához és utána néztem, de már nem volt sehol. Álltam még ott egy darabig, viszont nemsoká én is haza indultam, mert már kezdett hűvös lenni és már kicsit fáradt is voltam. Miközben szeltem az utcákat próbáltam felfogni, hogy mi is történt valójában. Tudtam, hogy ennyi nem lesz elég, viszont azt is hallottam már valahol, hogy az emberi agy, amit nap közben nem ért meg este is értelmezgeti. Reméltem, hogy ez valóban így lesz velem is.

Eleinte úgy aludtam, mint a bunda, de úgy nagyjából három vagy négy óra körül felébredtem. Onnantól kezdve nem aludhadttam valami jól, mert reggelre olyan kócos voltam, amilyen csak akkor szoktam, mikor rengeteget forgolódok. Hát az alvás se mehet mindig nem igaz? És még csak vasárnap volt. Mit is kezdjek magammal egy ilyen napon? Na jó kinézek az ablakon és úgy döntök. Elhúztam a sötétítő függönyt, majd azt kellett, hogy észrevegyem, hogy az eső csak úgy ömlik az égből. Hát jó... ha már így alakult  akkor ma nagyrészt bent kéne maradnom ezt gondolná az ember nem? Hát én nem egészen ezt tettem. 

Meglátogattam a konyhát és forraltam egy kis vizet mindenek előtt. Miután ez megvolt beeleaggattam pár filtert és egy fél citromot is belefacsartam, természetesen rostokkal együtt, ahogy azt szeretem és indultam is felöltözni. Kicsit felborult a sorrend, de sebaj, egy jó teáért bármit. Miután felkaptam a kedvenc fekete farmeromat, egy fehér pólót és egy szürke kötött pulcsit mentem is tovább a táskámért. Abba aztán belepakoltam a szükszéges dolgokat és a teámat is mellé tettem mielőtt még itthon hagynám, mert ugye hát képes vagyok itthon hagyni, ha nem figyelek eléggé. Még futtában felkaptam a fekete cipőmet és egy esernyőt, aztán már kint is voltam, úton a szokásos helyemhez. Most lehet sokan néztek, hogy mégis milyen helyre mehetek ilyen időjárásban, de ez nekem sokszor egy természetes dolog, hogy ilyenkor jövök ki.

Mikor odaértem leültem az én kis padomra (jó tudom nem az én padom, de akkor sem láttam korábban itt senkit). Azért szeretem annyira ezt a helyet, mert itt egy csomó növény van körülöttem: fák, bokrok, virágok, gombák, tehát úgy minden. Ilyenkor pedig még kellemesebb itt, mert az eső még barátságosabbá teszi ezt a helyet. Nem tudom, hogy miért, de nekem a eső mindig is egy szívemhez közeli esemény volt, valahogy mindig megnyugtat. Most is itt ültem és néztem, ahogy hullanak a cseppek a levelekre, csurognak le a fűszálakon és ahogy issza a talaj, meg persze a kedvencem, ahogy időnként a bőrömre csöppen pár csepp. A másik ok, amiért szeretek itt lenni az az, hogy minden problémám ki tudom zárni és igazán boldoggá tud tenni, tisztábban is tudok gondolkozni, mint bármikor máskor. Érdekes dolog ezt is végiggondolni olykor, de sosem találom meg rá az igazán kifejező szavakat mi is történik ekkor a lelkemben.

Már úgy voltam vele, hogy eléggé feltöltődtem és indulok haza, mert a teám is elszürcsöltem addigra. Így hát össze is pakoltam, a hátamra dobtam a táskám, majd elindultam arra, amerről érkeztem is. De nem sokáig jutottam, mivel egy fa mögül mocorgást hallottam, ezért persze megnéztem mi vagy ki lehet az. Leginkább arra tippeltem, hogy egy kisállat eltévedt és keresi a gazdiját, vagy egy kiskacsa totyogott el ide a nemmesszi tóból, de meg kellett, hogy lepődjek, mivel nem éppen egy kis teremtés állt ott előttem. Egy meglehetősen emberi alakkal találtam szembe magam. Először nagyon megijedtem, hogy most akkor itt van egy random ember, aki lehet, hogy eddig engem figyelt...

- Nyugalom. Csak én vagyok...