★ Sᴇᴄʀᴇᴛ Lᴏᴠᴇ ★ (𝖡𝖺𝗄𝗎𝖽𝖾𝗄𝗎) [BEFEJEZETT✔]

1. Fejezet - Otthon, édes otthon

Deku szemszöge:

Sziasztok, Midoriya Izuku vagyok! Gondolom, bővebben nem kell bemutatkoznom, mert már úgyis ismertek. Én vagyok All Might utódja, ezért mindent meg kell tennem, azért, hogy első számú hős legyek. De egy valaki ebben visszatart. Bakugou Katsuki, a gyerekkori barátom. Most azt gondolhatjátok, hogy azért mondom, hogy visszatart, mert Ő is az akar lenni, de nem... Azért, mert szerelmes vagyok belé, és képtelen vagyok riválisként tekinteni rá.

- Midoriya, már megint magadban motyogsz. - szakította meg gondolatmenetemet Mirio-Senpai. - Ijesztő vagy ilyenkor.

- Áhh~, gomene Senpai. - nevettem kínosan, miközben a tarkómat vakargattam.

- Jobban kéne erre figyelned, mert a végén dilisnek fognak tartani. - mutatja fel figyelmeztetően a mutatóujját Togata.

- I-igyekszem. - le a témát, majd hátradőlve hallgattam a repülőgép motorjának zümmögését. [Írói megj.: Bocsánat, ha valamit rosszul írtam le ezzel a "zümmögés"-sel kapcsolatban, de soha nem ültem még repülőn😅]

Újra belemélyedtem gondolataim hadaiba. Vajon hogy fognak fogadni az osztálytársaim? Mi történt az alatt az egy év alatt, amíg nem voltam ott? Hogy van Kacchan? Nem változott? Vajon még van remény, hogy ad legalább még egy esélyt?

- Kedves Utasaink! Nem sokára elérjük úticélunkat. Kérjük, ne hagyjanak semmi szemetet vagy holmit a repülőn. Reméljük, hogy jól telt az utazás, és semmi baj sem volt. Eto... Most hallom csak egyik kollégámtól, hogy Midoriya Izuku és Mirio Togata is gépünkön utazik! Nagyon remélem, hogy nekik is jól telt az út. További sok sikert kívánunk a két fiatal embernek! - itt kitört a tapsvihar, amire csak felálltunk Mirio -val és meghajoltunk, majd visszaültünk üléseinkre. De tisztán hallottam, hogy az emberek halkan sutyorogni kezdenek. Csak egy-egy szót tudtam elcsípni, amik ezek voltak; Eri-chan, megmentették, Kai Chisaki, Gonosztevők Szövetsége és Nightoeye. - Kívánunk minden utasunknak további szép napot és jó utat. Azumi Keiko voltam, a kapitány.

- Egy kicsit meghatódtam, amikor meghallottam, hogy bemondják a nevünket. - szólalt meg Togata.

- Én meglepődtem, de nekem is jól esett. - mosolyogtam barátomra. - És amúgy mi a helyzet veled és Amajiki-senpai -al?

- Áhh~, meg vagyunk. - legyintett egyet a kék szemű. - És te? Neked mikor lesz barátnőd?

Nekem soha se lesz Mirio-Senpai...

- Nem tudom. Lehet, ahogy hazamegyek már fog rám várni valaki. - jelentettem ki szórakozottan, mire Mirio elkezdett harsányan nevetni.

- Annyira jó veled beszélgetni ilyenkor.

- Ezt meg hogy értsem Senpai? - néztem rá értetlenül.

- Úgy, hogy akkor jó veled igazán beszélgetni, amikor nem vagy az a kis félénk öt éves. - mosolygott rám.

Fél óra utazás után már ott is lehettünk a repülőtéren. Összeszedtük csomagjainkat, és amikor már indultunk volna kifelé, egy fiatal körübelül 22 éves barna hajú nő odajött hozzánk, és ezt mondta;

- Bocsánat, ha zavarom önöket, csak annyit szerettem volna mondani, hogy nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy az én gépemen ilyen híres és kedves emberek ülhettek. Ezt pedig fogadják el az egész légitársaság és az én nevemben. - nyújtott felénk egy repülőgép alakú dobozt.

- Eto... Ha megkérdezhetem mi van a dobozban? - kíváncsiskodott Mirio.

- Mochi és sok más édesség. Gondoltuk, a gyakorlatok utánra jól jöhet. - mondta szórakozottan a nő. - El is felejtettem. A nevem Azumi Keiko. A "Kaede" kapitánya vagyok. - nyújtotta a kezét. [Írói megj.: A Kaede juharfát jelent.]