Utálat felsőfokon

28. | Új barátság kezdete

- Be neveztem magunkat a fánkevő versenyre. - adott a kezembe egy itallal teli műanyag poharat az osztálytársam.

- Köszönöm és tessék? Donna, mi nem vagyunk már kisgyerekek. Ehhez nem adom a nevemet, sem a fejemet.

- Sajnos már késő. Egyébként ne aggódj, mert Sage és Ruslan is benevezett! Jó buli lesz, hidd el! Ráadásul azok után, hogy a szüleink be vállaltak egy produkciót, szerintem nem a te fánkevő versenyen való részvételed lesz a legnagyobb szenzáció ma este. Sőt, én már tudok valami másról is, amin biztosan nagyot fogsz nézni és nem is csodállak érte. Én is azt tettem.

- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem meg már előre félve a választól.

- Már így is sokat mondtam, de majd meglátod.

Csak egy fanyar mosolyt küldtem felé és inkább bele kortyoltam a műanyag pohár tartalmába. Ízre puncsnak tűnt egy kis fahéj beütéssel és be kell valljam, finom volt. A táncolók felé nézve láttam, ahogyan Ruslan és Sage éppen beszéltek valamiről, amikor egy számomra ismeretlen lány oda ment hozzájuk és valamit elkezdett magyarázni nekik. A következő pillanatban már együtt táncoltak hátra hagyva Ruslant. Keserű ízt éreztem a számba, de ezt be tudtam a puncsnak. Valamit biztosan rosszul mértek ki hozzá. Rá néztem a telefonom kijelzőjére és örömmel láttam, hogy letelt az én időintervallumom. Feltápászkodtam a székről és Donnára nézve megszólaltam.

- Fogd meg a poharam! Maisie Diamond most bedobja magát, mint tésztát a forró vízbe. Na jó, ez elég béna hasonlat volt. Na mindegy.

- Igen, de ezt már megszoktuk tőled. Na menjél, dobd be magad! - lökött egyet rajtam, aminek következtében egy hirtelen jött lendület után megbotlottam és elestem volna, ha valaki nem tart meg még idő előtt.

Fel nézve egy barna szempár került látókörömbe. Egyáltalán nem volt számomra ismerős, de biztosan nem az évfolyamtársam volt. Őket nagyjából ismertem. Barnás haja volt és egy nagyobb fehér felsőt viselt övvel a derekán. Mosolyogva vizslatott és mikor észbe kaptam, már vagy egy perce néztük egymást.

- Csak nem Luke Skywalkerhez van szerencsém? - kérdeztem mosolyogva. - Én is nagy rajongója vagyok a filmnek. Képzeld még pólóm is van a New Hope részről.

- Dehogynem. Te pedig minden bizonyára...? - várta meg, hogy ki segítsem.

- Dorothy. Ezek szerint te sem láttad a filmet. Jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan Amerikában elő ember, aki még nem látta.

- Oh chica én nem vagyok amerikai. Cserediákként vagyok itt már több, mint fél éve, tanév végén megyek majd haza Spanyolországba. - leesett állal néztem a fiúra. Először azt furcsálltam, hogy nem tudtam van nálunk cserediákprogram; aztán pedig meglepődtem ennek a nagyszerű véletlennek.

- Figyelj, pontosan mikor is mész ki? Mármint ne vedd tolakodásnak, de képzeld, én is éppen oda terveztem menni június 25. - én és már a jegyem is megvan, de örülnék neki, hogyha lenne valaki, aki segít nekem pár apróbb dologban. Például a beszélgetéssel kapcsolatban azért még rá szorulok nemi segítségre, meg a szállást sem foglaltam még le. Mármint nyilván még nem ismerjük egymást, vagyis én nem láttalak téged eddig még soha, de ha te is ekkortájt utazol, akkor ha megoldható felvenném veled a kapcsolatot. Egyébként nagyon jól beszéled a nyelvet, észre sem vettem az akcentusod. Bocsi, de ha izgulok, akkor mindig szájmenésem van. - vettem végre észre magamat.

- Semmi baj, csak nyugodtan! Én tanévzáró után még maradok egy vagy két hetet és legkésőbb június 15. - én már szeretnék a repülőn ülni. Viszont ha elmondod melyik városba mész, akkor találkozhatunk. Egyébként meddig vagy? Szabad kérdezni, hogy miért mész?

- Ühm a fővárosba és ha minden jól sikerül előreláthatólag a szenior évemet ott is fejezném be, úgyhogy nem kevés időre. Az okát pedig ha nem muszáj nem osztanám meg veled. Amolyan családi ügy.

- Míos dios! Képzeld én a fővárosban lakom. Akkor cserélhetnénk számot és majd még beszélünk Dorothy. Ez eszméletlen. - igazság szerint szimpatikusnak tűnt és nagyon megörültem neki, hogy ez kiderült, de még mindig nem tudtam melyik évfolyamra is járt.

- Oh nem, nem Dorothy a nevem, ez csak a karakteremé. Maisie vagyok, Maisie Diamond. - nyújtottam felé a kezem.

- Adrián Tito Martinez, de csak az Adriánt használom. Mondd csak Maisie, van kedved táncolni?

[...]

A jelmez verseny eredményhirdetése már elkezdődött és csak az első helyezettre várt mindenki. Csuriban volt az ujjam egész végig és vártam, hogy Melania végre bemondja kik nyertek.

- És végül a páros verseny nyertesei. A nyertes pár tagjai junior évesek. - kezdett bele a felkonferáló szövegbe, ami után páran csalódottan reagáltak, páran pedig - köztük én is - nagyobb reményekkel és boldogan izgultam tovább. - Az ismert karakterek egy film főszereplői és annyit még elárulhatok, hogy a jelmezeseink egy osztályba járnak. Az első helyezett tehát nem más, mint... - tartott hatásszünetet. - Mindössze tíz szavazattal nyert a West Side Story két főszereplőjét alakító Donna es Ruslan! Nagy tapsot nekik! - ejtette ki száján a neveket, én pedig örömömben barátnőm nyakába ugrottam.

A két jelmezes elindult a színpad felé és átvette a nekik szánt borítékot, amiről utána kiderült, hogy egy páros ebéd valamilyen puccosabb étterembe. Szerencsémre nem a Roselle volt az. Donna és Ruslan már elindultak lefele a színpadról, amikor a mikrofon előtt álló diáktársunk ismét megszólalt.

- Most pedig kezdődjön a fánkevő verseny! A versenyzőket kérjük, hogy álljanak a tánctér közepére és vigyenek magukkal egy széket is! A párosnak az a tagja, aki nem eszik, álljon fel a székre és a másik tagja pedig álljon meg előtte és csukja be a szemét! Három kör lesz, az elsőben az első tíz ember jut tovább, a másodikban az első öt, onnan pedig kikerül az első három győztes.

- Ha már bele rángattál, akkor te fogsz enni! - mutogattam ujjammal Donna felé, miközben vittem magammal egy széket. - Adrián le telepedhetünk mellétek? - kérdeztem a fiútól, aki már fent állt a szék tetején és Sergei állt előtte egy Pókember jelmezben.

- Csak nyugodtan. Így legalább könnyebb lesz le alázni titeket.

- Csak nem a táncos Adrián? - súgta nekem oda Donna, miközben fel segített a székre.

- Honnan tudod? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet és megtalálva az egyensúlyomat, majdnem beláttam az egész termet.

- Sage mesélte, hogy táncoltál egy sráccal, amikor ő volt a soros, hogy vigyázzon a helyünkre és kérdezte ki ez. Én meg leírás alapján nem tudtam. - fejezte be, ezzel egyidőben pedig a kezembe adtak egy cérnát, aminek a végén egy fánk lógott. - Csak kérlek, hogy ne mazsolás legyen! - tette össze két kezét.

- Azt én sem szeretem. - mondtuk egyszerre Sergei - el és Adriánnal, ezek után pedig mindnyájan el nevettünk magunkat.

- Aki megette, az tegye fel a kezét! Most pedig kérek minden enni vállalkozót, hogy csukja be a szemét! - vezényelt Helena tanárnő, akit eddig észre sem vettem, hogy itt van.

- Hello lányok! - köszönt a bal oldalamról Sage, aki a kezében levő fánkot tanulmányozta, majd a mellettem álló Adriánt.

- Sok sikert! - kívánt nekünk szerencsét Sergei és az újonnan megismert barátom.

- Úgyszintén.

- Három, kettő, egy és evés indul! - fújt bele a tanárnő egy sípba és mindenki megpróbálta csukott szemmel enni a pampuskát.