Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tudom mi a szerelem.
Ezt kell újra és újra mondogatnom magamnak, amíg el nem múlik ez az érzés. Amit már éreztem egyszer, de nem így.
A szerelem fáj, persze, azt megtanultam. De sosem gondoltam, hogy feltétlen, minden pillanatban fájnia kell. Erre tökéletes ébresztő a sajgó felkarom, amit tudatlanul emelek a homlokomhoz, hogy megvakarjam. Felszisszenek, mire felém kapja a fejét, teljesen elfelejtve a szanaszét heverő fegyver darabokat az asztalon.
Dallas a legszürreálisabb látványt nyújtja KC szőrmés, babarózsaszín plédjén, körülvéve elegáns, nőies dolgokkal. Mielőtt megszólalhatnék, KC felsikít mögöttem, és majdnem kiesek a fotelből ijedtemben.
- Dallas, könyörgöm! Lehetne, hogy ezt nem most, és nem itt csinálod?
Dallas a száját húzza, de engedelmeskedik KC akaratának. Valószínűleg jobban is teszi.
KC mosolya akárki napját bearanyozhatja, de az enyémet soha senki sem fogja tudni jobban feldobni. KC az én filmem legjobb barátja, nővére.
- Jól vagy?
Csak bólintok egyet, tudva, hogy Dallas a reakciómra vár, de legszívesebben sírva fakadnék. A testem kimerült, annak ellenére is, hogy az elmúlt napot semmi mással se töltöttem, mint alvással, és kényszeres fekvéssel vagy üléssel.
Az elmúlt 24 órában csak arra vágytam, hogy kettesben lehessek vele, erre mikor KC kilépett a nappaliból, nem tudtam megszólalni. Csak bámultam őt, mint egy 14 éves kislány, és egy szót sem szóltam. És ő sem. Persze rajtunk kívül mindenkinek járt a szája, csak nem arról, amiről kellett volna.
KC állandóan azt leste szükségem van e valamire. Hiába az utálata az orvosi karrier iránt, borzasztóan remek lenne benne. Cruz mindenről beszélt, egészen addig, amíg KC rá nem szólt. Cisco pedig Dallasnak adott hegyi beszédet.
Mindenki arra volt kíváncsi, hogy Dallas mit akar most csinálni, de senki sem kapott választ.
- KC magunkra hagynál minket egy kicsit? – Bambiszemekkel néz rám, és már értem, miért nem maradtam kettesben Dallassal ez idáig.
- Ühüm, persze, itt leszek a közelbe, ha kellek.. – mutat ki az ajtón, a nappali felé.
Dallas mintha meg sem hallott volna,dolgozik tovább a pisztolyon.
- Mi...
- Ha azt akarod tudni, mit fogok tennie, fel se tedd a kérdést. – Nincs jó kedvében. Vettem.
Az ujjai gyorsan mozognak a fegyveren, darabjai visszatalálnak a helyükre, mint valami kirakós. Megpróbálom nem magamra venni a hangvételét, én se lennék vidám, ha mindenki tőlem várna megoldást valami olyanra, amire talán nincs is.
