Elveszett Hét Király - [Btsff]

♡1.부분 - Kezdetek?♡

- Egy éjszaka egy átlagos leány elindult a királyi palota felé, hogy pokollá tegye a Hét Király életét, és persze ezzel a királyság lakóit is. Amint a királyság elé ért a leány a katonaságot kövé dermesztette és be sétált a nagy fa ajtón. Amikor a palota ajtajához ért be kopogott. A hét király kinyitotta az ajtót és meglepetten néztek végig a leányon aki ott állt előttük. A leány így szólt: Királyaim nem e kaphatnék ez estére egy szállást? - kérdezte ártatlanul, de abban az ártatlan leányban ezernyi gonoszság uralkodik amit még a hét ártatlan király nem is sejt.
- Nem szállásolunk meg senkit! - mondta az egyikőjük, persze ez a lánynak nem tetszett, hogy vissza utasította öt.
- Ne feledjétek Királyaim amit most mondani fogok. - nevetett, amit a királyok nem értetek. - Ennek a királyságnak ma véget vettek köszönjetek szépen. - integetett és már el is száműzte őket és át vette az uralmat az egész királyságon azóta a királyság lakói félelemben élnek. A legendák szerint mai napig itt vannak közöttünk a királyok, és hogy egy napon egy gyönyörű fiatal lány megmentheti az elveszett királyságot. VÉGE. - tettem le a könyvet lányom éjjeli szekrényére. Elmosolyodtam és egy puszit nyomtam puha arcára. Ki sétáltam a szobából és le ültem az asztalhoz és gondolkodni kezdtem. Ott voltam azon a napon mikor a királyokat el átkozoták. Nem tudtam nekik segíteni, de egyvalamit biztosra tudok, hogy itt élnek velünk valahol érzem.

✿*:･Évek múlva･:*✿

*Choi pov*
Mosolyogva siettem oda anyához. Szia Kim Choa vagy és ma töltöttem be a 17-dik. életévem. Az életem nem egy nagy szám az már biztos, főleg hogy a királyság amiben lakók el van átkozva. Anya szerint egy szép napon minden helyre fog jönni, de ez egy nagy butaság, hogy jönne minden rendben? A királyaink a Mende monda szerint eltűntek a kastélyt pedig elfoglalta a gonosz. Hogy jönne így bármi is rendbe? De nem szoktam ezen vitatkozni mert nem akarok.

- Itt vagyok, mi a baj? - kérdeztem anyámtól aki éppen a ruhákat csipeszelte le.

- Kicsim már mondtam a baj nem itt kezdődik! - mondta mosolyogva mondjuk mikor nem mosolyog? - El mész nekem kenyeret venni? - kérdezte, én pedig bólintottam egyet. Nem is válaszoltam és már mentem is. Fel kaptam a kis kosarat és elindultam Mrs. Won boltja felé. Útközben sok ismerős arccal is találkoztam, akiknek persze mosolyogva köszöntem.

- Szia Choa. - mosolygott rám Mrs. Won lánya Ji-eun elmosolyodtam és vissza köszöntem, majd be léptem a kis épületbe.

- Jó napot Won néni. - mosolyogtam az öreg nénire aki éppen kenyeret pakolta ki és rakta szépen rendbe őket.

- Choa drágám, hát téged is látni? - mosolygott rám aranyosan. - Jaj de meg nőttél, emlékszem még mikor kicsi voltál mindig ide jártatok anyádal vásárolni. - Fogta közre arcom. - És nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem. - mutatta fel mutató újját. - Boldog születésnapot drágám. - ölelt magához, persze én viszonoztam kedveségét. - Bárcsak nem e ilyen ocsmány világba csöppentél volna. - csóválta fejét, én pedig elmosolyodtam.

- Won néni anya mindig az mondja nekem egyszer valaki megfogja menteni a királyságot, hát higgyünk benne. - küldtem felé egy jó nagy mosolyt, amit persze viszonzot. Arra lettünk figyelmesek, hogy valaki belép az ajtón mivel én háttal álltam így csak a csengő ami az ajtó felet volt tudata, hogy valaki belépet ide.

- Jó napot. - hallatszott fel mellettem egy férfi hang, oda kaptam tekintettem ami egyből találkozót az övével. - Csak a szokásosat kérem Mrs. Won. - kapta el tekintetét és az előttünk álló nénire vezette. Won néni már oda is adta neki az ételt, a fiú pedig már ment is.

- Won néni ő ki volt? - kérdeztem nagyokat pislogva az előttem álló öreg nénire.

- Drága szívem senki sem tudja ki ő. - rázta fejét.

- Na de én most megyek anya már biztos, hogy halálra aggódj magát. - nevettem fel. Fel vettem kosaramat a földről, és egy köszönés után elhagytam az épületet. Szememmel az előző srácot kezdtem el keresni amint ki szúrtam utána indultam. Egy ismeretlen utcában fordult be én is követtem, de nem számítottam arra, hogy lovas katonák fognak az utamba állni.

- Kislány eltévedtél? - kérdezte az egyik nevetve. Nem is foglalkoztam velük igy tovább sétáltam volna ha nem áll elém a másik.

- Kérdezte valamit válaszolj! - mondta a másik nem valami szép hangon.

- Hagyjátok békén a lányt! - hallottam meg egy ismerős hangot mögülem, így hátra fordultam és az a fiú volt ott mint aki az előbb a boltba.

- Mert mi lesz? - kérdezte gúnyosan az egyik. A fiú pedig egy egyszerű mozdulattal le söpörte a fiút a lóról. Vagyis neki ereje is van!? Arra eszmeltem, hogy karon ragad és magával húz.

- Ugye nem eset semmi bajod? - Kérdezte, mire én semlegesen megráztam a fejem, ő pedig már ment is volna, ha nem ragadóm meg karját ezzel megállásra kényszerítve.

- Ha szabad kérdeznem ki vagy te? - kérdeztem félénken még a fejemet is lehajtottam, de kezeit állam alá vezette és felemelt, ezzel arra kényszerítve, hogy szemembe nézek már amennyire a sisak engedte.

- Drágám úgyis fogunk még találkozni. - és ezzel eltűnt. Meredten bámultam magam elé. És a gondolatok tömegge vette kezelésbe az agyam. Egyik kérdésről a másikra.
Egy biztos ki fogom deríteni ki is volt ő!