Egy másik életben - Bokuaka Fordítás [Haikyuu]

2

- Akaashi!

Két hét telt el azóta, hogy Akaashi és Bokuto találkoztak, de ezalkalommal a fekete hajú kint várt rá. A kórház előtt állt, nem messze a bejárattól és unalmában toporgott a járda kopár kövén.

Akaashi felpillantott a telefonjából, majd mikor meghallotta az energikus kiáltást, a készüléket a kabátja zsebébe süllyesztette. Bokuto vidáman szaladt át az úttesten és nemsokára már a másik fiú előtt állt. Szemeiből áradt az izgalom és a vágyakozás, hogy minél előbb az edzőteremben lehessen.

- Már hetek óta nem álltam lábra. – vidáman körbenézett. A mai nap különösen hidegnek ígérkezett, hűvös szellő fújt végig a városon és lefújta a már sárguló leveleket a fák ágairól. A sárga szemek mindent alaposan megvizsgáltak, minden érzést, hangot és illatot.

Bokuto zsebeibe dugta kezeit, vállait pedig kissé összehúzta. Hófehér pára hagyta el száját minden egyes kilégzésnél, ami még erősebb bizonyítékot adott arra, hogy mennyire hideg van odakint. Sápadtabb volt, mint korábban, és a szemei alatt húzódó táskák is sötétebbek lettek. Bokuto rettentően kimerültnek nézett ki, ám ott állt, tele izgalommal és boldogan indult meg a tornaterem felé.

Akaashi még ki sem ejtette a száján az első mondatot, de Bokuto már rögtön feléje fordította az arcát és minden figyelmét neki szentelte. A fiú végül sóhajtott és elhatározta, hogy nem fog csalódást okozni a másiknak.

- A terem nagyjából tíz percre van innen. – mutatott a megfelelő út irányába és várakozóan Bokutora pillantott.

- Akkor menjünk! – adta ki az utasítást Bokuto és hatalmas léptekkel elindult a kijelölt irányba. Akaashi hamar azon kapta magát, hogy ha nem siet, akkor a másik ott hagyja, így kénytelen volt felgyorsítani lépteit, míg az elöl sétálót utol nem érte.

━━━━━━━━━━━━━

A terem padlóján csikorgó cipők hangja annyi emléket idézett fel Akaashiban, hogy egy pillanatra megtorpant. A régi idők emlékeire gondolt, mikor minden délutánját röplabdázással töltötte. Lassan kinyitotta lehunyt szemeit, felsóhajtott, majd átballagott a teremben felállított röplabdaháló egyik oldalára. Saját labdát hozott magával arra az esetre, ha itt nem találnának.

- Milyen poszton szoktál játszani? – kérdezte hangosan Bokuto, és végre kihúzta kezeit a kabátzsebből. Fejét körbe fordította, hogy jobban szemügyre vehesse az edzőtermet.

Akaashi kétszer lepattintotta a labdát a földre. – Feladó. És te?

Bokuto elégedetten elvigyorodott. – Én voltam a csapatkapitány és az ász! – A karját felemelte és egy lecsapást imitált vele a levegőben. – Szerinted fel tudnál adni nekem?

- Persze.

Akaashi és Bokuto megmagyarázhatatlan módon egy néma kommunikációt folytattak egymással - hamar egy meglehetősen furcsa kapcsolat alakult ki köztük. Akaashi hűvösen válaszolt a neki feltett kérdésekre, érzelemmentes arckifejezéssel, de Bokuto minden egyes szavát kincsként fogadta. A válaszokat elraktározta magában és izgatottan várta az újabbakat. Úgy tűnt, hogy nem egyszerű feladat őt megbántani. Bokuto gyökeresen különbözött minden embertől, akivel Akaashi valaha találkozott.

Ott, hol a legtöbb ember feladná és elmenekülne, Bokuto kitartó maradt. Nem hagyta el magát és teljes erőbedobással koncentrált az újabb maga elé tűzött célra. A viselkedése nyugtalanította Akaashit. Gondterhelten összevonta szemöldökét, ahogyan a másik fiúra nézett.