Hirtelen összezavarodtam. Az egyik pillanatban még boldogan néztem a jövő hét elébe, a következőben már kétségeim támadtak, a jókedvem elszállt és egy furcsa, félelemhez hasonlító érzés kerített hatalmába. Nagyot nyeltem.
- 12 és 7? De hiszen akkor még kisgyerekek.
- Nem vagy sokkal idősebb náluk. Jól meglesztek.
- Egy év múlva már férjhez is adhatnátok. Szinte felnőtt vagyok. És arra kértek, hogy legyek két kisfiú játszópajtása?!
Nem sokszor merem felemelni a hangom a szüleimmel szemben. Meg is lett a hatása. Anyám elsápadt, talán rájött, hogy nem is vagyok olyan önzetlen, minthogy azt képzelte. Apám feje inkább vörösbe ment át. Az állát dörzsölgette.
- Elvárjuk, hogy a legjobb formádat hozd majd a király és a fiai előtt és jó benyomást kelts! Ha ehhez az kell, hogy a játszópajtásuk légy, akkor tedd azt!
- Miért olyan fontos ez? Nem rajtam fog múlni az országok közti béke!
Apám olyan hangosan tolta hátrébb a székét és olyan hirtelen állt fel, hogy ijedtemben kiejtettem a villát a kezemből, amit addig szorongattam. Idegesen nézett a szemembe. Csak ritkán láttam ennyire dühösnek. Nem hittem, hogy ennyire felbosszantja az iménti kijelentésem. Visszafojtott hangon szólt.
- Sok mindent nem tudsz, Amira. Tudom, hogy azt hiszed, felnőtt vagy és mindenkinél okosabb. De vannak dolgok, amiket nem kell értened, csak teljesítened. Hogy miért? Ha majd királynő leszel, talán megérted, hogy édesanyáddal mit miért tettünk és teszünk. – megrázta a fejét, mintha nehezére esne valamit nem elmondani, majd folytatta – Kérlek, Amira! Csak tedd, amit kérünk!
Én is lassan felálltam, a tekintetemet nem vettem le az apámról.
- Mást sem teszek születésem óta, csak amit ti kértek. Még sosem dönthettem semmiben, még abban sem, hogy melyik ruhámat vegyem fel. Engem sosem kérdez senki. Mégis megteszek mindent. Ha most kérhetnék tőled valamit, akkor azt kérném, hogy avassatok be! Mondjatok el mindent, amit nem tudok és akkor talán – talán – azokkal az információkkal könnyebb lenne végrehajtani a parancsaitokat, kevésbé esne nehezemre játszani a hercegnőt!
Anyám szeme elkerekedett.
- Játszani a hercegnőt? – hallottam elcsukló hangját. Rápillantottam. Ijedten vettem észre még az előbbinél is sápadtabb arcát. Szeretem őt, sose akarnám megbántani. Kérdőn nézett rám, de én nem feleltem.
Apám sem szólt semmit, megitta a borát és szó nélkül kilépett a teremből. Nem néztem utána, csak lesütöttem a szemem, nem bírtam tovább állni anyám tekintetét. A pincérek hangtalanul rendezgették az asztalt, látva a feszült helyzetet. Én is az ajtó felé indultam.
- Mindig van döntésed, Amira. – Legszívesebben visszavontam volna, amit mondtam, annyira szomorú lett anyám hangja.
Egy pillanatra megtorpantam, de továbbra sem néztem rá. Hangtalanul nyitottam ki az ajtót és távoztam. Legszívesebben hangos sírásba kezdtem volna, de anyám utolsó mondatán nagyon elgondolkodtam. Valóban mindig van döntésem?
STAI LEGGENDO
Ambaldia trónja
Teen FictionAmira sok mindent akar, csak éppen hercegnő nem szeretne lenni. Nem érzi, hogy alkalmas lenne királynőnek. Ám egy napon egy nem mindennapi kisfiú szavai hatására rájön, hogy alaposan át kell gondolnia az életét és nem feltétlen minden úgy van, ahogy...
