★ Sᴇᴄʀᴇᴛ Lᴏᴠᴇ ★ (𝖡𝖺𝗄𝗎𝖽𝖾𝗄𝗎) [BEFEJEZETT✔]

5. Fejezet - A pokol kezdete

- Csak egy valamit akarok mondani nyomikám - sóhajtottam bele a bőrébe - Ma megkezdődik az igazi házikedvenc életed...

Bakugou szemszöge:

E mondatom után vigyorogva sétáltam ki a teremből. Végre sikerült úgy zavarba hoznom, hogy csakis én lássam a rákvörös pofiját.

- Ez letudva - gondoltam magamban, majd az ebédlő felé vettem utamat.

Amikor beértem és megkaptam a kajámat is, rögtön levágodtam Kirishimáék asztalához.

- Mit csináltál Midoriyával? - kérdezte Kaminari tele szájjal.

- Semmi különöset -rántottam meg a vállam.

- Akkor miért volt céklavörös a feje, amikor kijött a teremből? - hallottam meg a hátam mögül Mina idegesítően csengő hangját, amire rögtön fel is pattantam, és a gallérjánál fogva rázni kezdtem.

- MIT LÁTTÁL ROHADT ŰRLÉNY? - ordítottam a Mosómedve szemű pofájába.

- Cs-csak annyit, hogy... - nyöszörögte.

- HOGY?

- H-hogy Midoriya r-rákvörös fejjel jön ki a t-teremből - nyökögte a rózsaszín, ám még mindig nem engedtem el - M-mit akarsz m-még tőlem Bakugou?

- Amit láttál, azt felejtsd is el - szűrtem ki a fogaim közül - Megértetted?

- M-meg.

- Jó - vetettem oda egyszerűen, majd elengedtem a gallérját, amire ő köhögve lerogyott az egyik székre.

Amikor Ashido rendbe jött, ajtó csapódásra lettünk figyelmesek. Rögtön odakaptam a fejem, és Dekut láttam meg, akinek még mindig rákvörösen "világított" a feje. Amint meglátott engem nyelt egy nagyot, és elsietett a Gombócfejűék asztalához.

- Nyugodtan mehetsz Bakubro - szólalt meg hirtelen Kiri - Nem tartóztatunk fel.

Én csak egy hálás pillantást vetettem a vöröske felé, majd megindultam Dekuék asztala felé. Halkan a zöldike háta mögé lopóztam, és belefújtam a fülébe. Egy kicsit megugrott, majd hátra fordította a fejét.

- Áhh~, Kacchan - ijedt meg Deku - M-mit szeretnél?

- Húzd oda a segged a mi asztalunkhoz de rögtön - egyenesedtem fel vigyorogva.

- D-de Deku-kun velünk-

- Nem érdekel, hogy a rohadt Deku kivel szokott kajálni. Most velem fog és kész - szakítottam félbe Uraraka mondókáját - Na menjünk!

- Megyek Kacchan - csoszogott utánam lehajtott fejjel a brokkoli.

- Minden a tervem szerint halad - vigyorogtam magamban.

Amikor odaértünk az asztalunkhoz, csak ennyit mondt mondtam:

- Ereszkedj le az asztal alá négykézláb.

- NANI?! - szörnyedt el - Ugye csak viccelsz?

- Nem, nem viccelek. Tessék szépen megcsinálni, amit a gazdi mondott - hajoltam bele az aurájába, miközben megpaskoltam a lábát jelzésként, hogy tegye amit mondtam.

Deku sóhajtva bemászott az asztal alá, amiközben én nagyon jó kilátást nyerhettem hátsó tájékaira. Összeszorítottam a szemem és vonallá préseltem ajkaimat, hogy nehogy valami hülyeséget tegyek a kibaszott brokkoli miatt.

- É-és most mit akarsz velem tenni Kacchan? - hallottam meg a fabútor alól a szóban forgó hangját.

- Veled nem akarok semmit sem - fúrtam bele tekintetem az ő zöld íriszeibe - Csak a lábaimmal - mondtam, majd a hátára raktam az előbb említett végtagokat.