Élet a fertőzöttek világában

Kilencedik Fejezet

Másnap reggel ismét kipihentnek éreztem magam. Régen volt már így. Kinyitottam a szemeim és a mellettem levő kisszekrényen álló órára néztem. Már tizenegy óra volt. Kikeltem az ágyból, majd a ruhásszekrény felé indultam. Nem volt kedvem ma is a koszos ruháimban lenni. Gondoltam hátha van valami a szekrényben, amit felvehetnék. Szerencsémre volt benne némi férfi ruha, ami pont jó volt rám. Ki is vettem belőle egy ujjatlan trikót és egy sötét farmert, majd kimentem a szobából. Utam egyenesen a földszintre vezetett, ahol már mindenki ott volt. Peteék épp a bárpultál iszogattak.

- Szép jó reggelt!- köszöntem miközben szemeimet töröltem.

- Neked is- fordultak felém.

Jó volt látni mindenkin a kipihentség jeleit.

- Hogy aludtatok? - kérdeztem még kicsit kábán, mert hiába pihentem ki magam, még nem tértem magamhoz.

- Figyelj, szerintem mindenki nevében kijelenthetem, hogy már rég aludtunk ilyen jól. Végre nem zavarta meg az pihenésünket senki és semmi- szólalt meg Pete és mosoly ült ki arcára.

- Ez így igaz. Jó volt végre nyugodtan aludni- jelentette ki Jason is, majd a poharáért nyúlt és egy húzásra megitta a benne levő folyadékot.

Közben körülnéztem a helyiségben, de Mayat nem láttam sehol. Ekkor az agyamba lepörgött, amiket az éjszaka hallottam a szobájukból. Pár pillanat múlva én is a pulthoz mentem és töltöttem magamnak egy pohár Gint, majd leültem Derek mellé és rágyújtottam egy cigire. Vagyis csak rá szerettem volna, de leesett, hogy a gyújtóm a másik nadrágomban van. Ekkor a mellettem ülő férfi felém nyújtotta a sajátját.

- Köszönöm - néztem rá elmosolyodva.- Bocsi, csak az enyémet az emeleten hagytam.

- Nem tesz semmit- mondta. - Te hogy aludtál?- nézett rám kíváncsian.

Na, most elmondjam neki, hogy a drága húga és a palija miatt kellett egy kis idő mire sikerült elaludnom, vagy ne? - néztem eltöprengve az emelet felé.

- Mi az, talán nem tudod eldönteni?- nézett rám vigyorgó tekintettel.

- Figyelj. Röviden csak annyit mondanék az estémről, hogy kicsit hosszú volt- válaszoltam. - Beletelt egy kis időbe mire el tudtam aludni, de ez ezekben az időkben nem csoda.

Kihörpintettem a maradék itókámat. Eltelt egy-két óra, de Mayaék még mindig nem jöttek le. Kezdtem kicsit aggódni emiatt. Igaz az ő estéje fárasztóbb volt, mint a miénk, de már akkor is fel kellett volna ébrednie így délután egy óra körül.

- Találkozott ma már valaki Mayáékkal?- fordultam aggódó tekintettel a többiek felé.

- Nem láttuk őket mióta felkeltünk- válaszolt Josh és Pete egymásra vetve tekintetüket.

- Nyugi. Maya szeret sokáig...

Pete mármajdnem befejezte a mondandóját, mikor dulakodás hangja hallatszott azemeletről. Mindannyian felrohantunk a hang irányába. Mayáék szobájából jött.Éppen az ajtóhoz értünk, amikor egy hatalmas csörrenés ütötte megfülünket. Pete egy erőteljes rúgással betörte az ajtót. Belépve a helyiségbeláttuk, hogy tényleg dulakodás volt. Bútorok felborítva, ágynemű összetúrva ésaz egyik párna csurom vér volt. Az ablak felé tekintettem, mikor megláttam,hogy ki van törve. Közelebb mentem és lenéztem. Láttam egy vércsíkot a bokrokfelé húzódva. A lány az ágy szélén ült és könnyes volt a szeme. A vadóc is egyérző lény ezek szerint.

-Mi történt? Jól vagy?- kérdezte Pete ilyedt tekintetét a lányra szegezve, miközben átölelte őt.

- Jól vagyok, igen- bámult könnyes szemivel maga elé Maya, akiről eddig azt hittem, hogy semmi se törheti meg erős jellemét- Csak, ha lehet, most hagyjatok magamra, már minden oké.