-Mi történt veled?-néz rám.
A tekintete tele van érzelmekkel, mégsem tudok kiolvasni belőle semmit.
-Mármint mire gondolsz?-húzom fel a szemöldököm.
Kezeim keresztbe fonom a mellkasom előtt és hátrébb lépek egyet. Próbálok minél távolságtartóbb lenni. Bár túlzottan nem megy jól, így nem tudom hogy meddig fog ez működni. A legjobb az lesz ha minél hamarabb eltűnök innen. Ahogy itt áll velem szemben, kedvem lenne addig ölelni amíg meg nem halok, de tudom hogy nem tehetem. Vagyis megtehetném, de sajnos nem ragadhatok vissza oda ahonnan egyszer már kitörtem. Így is, azzal hogy mindig visszajárok itthagyok egy darabot a szívemből. Mostmár ideje lesz végre tényleg eltűnnöm innen, mindenkinek jobb lesz. Lassan hátat fordítok neki és teszek egy lépést előre.
-Itt ne merj hagyni!-sziszegi fogai között.
Úgy tűnik nem csak én változtam meg. Ő már nem az a Derek akit megszerettem..Hátra nézek a vállam felett és egy apró bicentés közepette elindulok. Először csak lassan, de amint utánam indul gyorsítok. Sohasem voltam ilyen gyors mint most, pedig menekültem már eleget, de most valahogy a lábaim jobban küzdenek. Egy elmosódott csíkká folyok össze a sebességtől. Kétlem hogy Derek tudná tartani velem a tempót. Az eszem diktál, mert szívem szerint visszafordulnék, de tudom hogy nem tehetem. Nincs többé maradásom ott, ahol egykor mindennapjaimat töltöttem.
Amint Derek lemarad tőlem, majd megáll, én is lassítok. Torkom kiszáradt és lábaim is elfáradtak, de mégsem állok meg. Mennem kell tovább. Pár száz méter után elég távolinak érzem a régi életem így megállok. Nem futok tovább. Azt hiszem meguntam, eljöttem. Bár szívem minden pillanatban visszavágyik, de nem engedhetek neki. Okosnak kell lennem és mindent magam mögött hagynom végre. Itt az ideje egy normális életnek.
—végleg vége—
VOUS LISEZ
Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~
FantastiqueEz a történet valós szereplőkről szól természetfeletti képeségekel. Most álmodtam meg és fantáziát látam benne. Remélem tetszeni fog. :) Bocsi a helyesírási hibákért. ¥Befejezett¥ paranormális kategóriában: 2020. 11. 19. #15🎖️ 2020. 11. 24. #2 🏅...