Egy másik életben - Bokuaka Fordítás [Haikyuu]

7

A véget érő film stáblistájának visszatükröződésében jól kivehető volt, ahogyan Akaashi szemeit végig vezette laptopja képernyőjén.

Kissé előrehajolva kinyújtotta kezét, majd megnyomta a megállítás gombot a billentyűzeten.

- Nos, hogy tetszett a film ezredik alkalommal? – hangja szarkasztikusan csengett.

- ...Tetszett... - Bokuto hátradőlt és beletemette fejét a párnákba, majd a barátja irányába pillantott. Csupán egy pillanatra, de képes volt a fiúra összpontosítani.

Akaashi mielőtt lehajtotta volna laptopját végigsimított az egérpadon, majd a képernyő jobb alsó sarkába pillantott. Január 19. 18:40.

Komoly arccal becsukta a gépet, majd óvatosan az éjjeliszekrényre helyezte. Nem ült vissza eredeti helyére, helyette az ágy végéhez csúszott, egészen Bokutohoz, és onnan nézett le rá.

A fáradt tekintet Akaashira pillantott, de még ebben a helyzetben is mosolygott.

A fekete hajú csak egy pillanatra, de féloldalas mosolyra húzta ajkait barátja sugárzó tekintetét látva.

- Min mosolyogsz? – kinyújtotta kezét, majd ujjait a fekete-fehér tincsek közt átvezetve a sápadt homlokra tapasztotta. Bokuto bőre nagyon hűvös volt a sajátjához képest – sokkal hidegebb, mint általában. Akaashi gyorsan, de diszkréten visszahúzta kezét, így barátja nem érzékelt semmit az agyában kavargó gondolatokból. Nem akarta, hogy észrevegyék rajta a mérhetetlen aggodalmat.

Eltartott pár pillanatig, hogy Bokuto megszólaljon, de egy idő után sikerült kipréselnie magából egy mondatot.

- ...Köszönöm...

- Ne aggódj... - egy félénk mosoly kúszott a fiú ajkaira. – Tudom, hogy nagyon szereted ezt a filmet. – lopva Bokutora pillantott, majd hirtelen elkapta tekintetét. Valami azt súgta neki, hogy barátja a mondatot nem a filmre értett, de inkább elhessegette magától ezeket a gondolatokat.

Oldalra fordult, hogy elérje a szekrényre tett Pocky-s dobozt, amit most gyorsan felkapott, majd kibontotta.

- Szeretnél egyet?

Bokuto bólintott, és kinyújtotta egyik karját. Akaashi ujjai közé biggyesztett egy ropit, a fiú pedig visszahúzta kezét, majd maga elé tartotta az édességet. Nagy nehezen az orrához emelte, és csodálattal szippantotta be az eper édeskés illatát. Karját leengedte, lassan forgatta ujjai közt a ropit. Remegő kezében tanulmányozta, de nem ette meg.

Akaashi visszatette a polcra a dobozt, majd halkan rágcsálni kezdte az édességet.

- Úgy látom, te jobban ragaszkodsz ahhoz a Pocky-hoz, mint én...

Bokuto meglepődve pillantott fel, majd vissza a kezében tartott ropira. Eltartott egy kis ideig, míg Akaashi szavai elértek a tudatába, ám mikor ez végre megtörtén, arca felvidult és nevetésben tört ki.

Ez volt a leggyengébb hang, amit Akaashi valaha hallott.

- Na, végre mondtam valami vicceset. – kuncogott fel ő is, kezeit pedig boldogan felemelte. – Mondtam neked, hogy gyakran vannak ilyen pillanataim.

Bokuto nevetése elhalt, szemeit szomorúan lehunyta.

- R...ritkán...

- Nem is igaz! – Akaashi kuncogása még egy kicsit tovább kitartott, de nemsokkal később ő is elcsendesedett.

Néhány percig szótlanul élvezték egymás társaságát, majd Bokuto törte meg a csendet. Hangja pusztán suttogásnak hangzott.

- Keiji...