Kezdet 1.rész

72 6 2
                                    

- Nem nem nem! Nem lehet hogy rögtön az első nap elkések! - kapkodtam magamra sietősen a ruháim amit szerencsémre kiraktam este az íróasztalomra. Gyorsan rápillantottam az éjjeli szekrényem melletti órára ami nem a legbíztatóbb időt mutatta. 7:21 volt és az első nap a felső középbe. Az ajtót kicsapva makd magam mögött szintúgy becsapva rohantam le az emeletről. Szokásosan megbotlottam útközben pár random papucsban és cipőben.

- Elmentem! - ordítottam vissza a bejárati ajtótól.

******

Meghalok! A fülemben hallottam vérem folyását és szivem ütemes verését. Végig futottam a legközelebb kisutcán lerövidítve ezzel is utamat az iskoláig. A nyitó ünnepség 2 perc múlva kezdődik.

A hatalmas vaskapu elé pár perc múlva értem. Lihegve támaszkodtam térdemre. Meghallottam a zenét ami a nyitóünnepség kezdetét jelezte. Felegyenesedve ismét futásnak eredtem volna ha nem láttam volna meg egy szintúgy rohanó lányt. Hosszú barna haja kócos volt és ruhája is furcsán állt rajta. Érdeklődve néztem irányába és egy apró grimasz kíséretében realizáltam a tényt hogy valahogy én is így festhetek.

A lány megállt előttem és a térdére támaszkodott szintúgy mint én alig egy perccel ezelőtt.

- Elsős vagy? - kérdeztem lenézve rá. Fél szemmel nézett rám. A hideg végig futott hátámon szarkasztikus pillamtásától és zihálásától. Majd csak egy bólintást kaptam válaszul.

- Gyere-nyújtottam kezem h felhúzzam őt. Egy pár másodperces fázis késés után elfogadva a segítséget egyenesedett fel. Pár centivel lehetett magasabb nálam.

*****

A sorban állva totálisan elveszettnek éreztem magam. Mindenhol idegenek voltak és az iskola 80%- a tuti hogy fiú volt. Az igazgató beszédének kezdetére értünk be a csarnokba makd kerestük meg az osztályunk. Egy osztályban vagyok az idegen késő lánnyal. Mondjuk nem mintha rólam nem ezt gondolhatja. Vállamon apró bökdöső mozdulatot éreztem. Hátra fordulva vettem észre az előbb említett sorstársam.

- Iwaizumi Katsumi. -mosolyodott el. Ez sokkal jobban tetszett mint a legelső szarkasztikus nézése.

- Tanaka Tsukiko. - mosolyogtam rá vissza.

Hát igen itt kezdődött igazán minden. Minden ami azzá formált minket akik most vagyunk.

******

- Ushijima-kuun~- nyújtottam meg nevét az előttem álló fiúnak.

- Ugye ideadod a matek házidat? - vetettem be minden vonzerőmet a cél érdekében.

- Nincs nekem se. - mondta rezzenéstelen arccal mire csak meglepett pislogásokat kapott tőlem.

- Mii?! Meg fogok bukni! - fogtam meg fejemet lélekben eltemetve magam.

- Neked sosincs kész Tanaka-san.

- Tendou kussolsz. Tegnap későig kint voltam gyakorolni a feladásokat.

- Akkor ma beszállsz az edzésbe? - kérdezte a barna hajú.

- Beszállunk! - jelent meg a semmiből barátnőm.

- Hallottátok.. El lesztek picsázva srácok.

- Amúgy tessék- nyújtotta felém matek háziját Katsu.
Képzeletbeli könnyeimet törölgetve ugrottam nyakába.

- Katsumii~ Már el is feledkeztem az én matekzsenimről- vigyorogtam rá idiótán.

******

- Meghalook! - terült el az ágyán a barna hajú. Edzés után voltunk. Mindkettőnk életében az álom sport a röpi amit itt a Shiratorizawában elég jól lehet űzni. A kezdőcsapatba kerültek be a fiúk is. Mi mint egyedül lányok hogy közelebb kerülhessünk a labdához jelentkeztünk managernek. Nem egy álom foglalkozás bólyákat meg labdákat pakolgatni de még mindig jobb mint a seggemen ülni null 24 ben. Katsumi remek center és ütő. Tényleg tehetséges és megígértem neki hogy nem hagyom cserben ezért nap hosszakat edzek néha de élvezem. Annál felemelőbb érzés nem létezik mégegy mikor az adneralin végig áramlik a testemén és hatalmas erővel mégis gyengéden érek a labda sima felületéhez. Alsó középben kezdtem el játszani de ott sem volt lány csapat. Igazából egyedül én voltam. Tudom.. Valahogy sosincs szerencsém. A feladásaimat a Chidorimában kezdtem el fejleszteni. A fiú csapat liberójának segítettem általában gyakorolni. Egyel alattam járt de imádtam a srácot. Alig ért fel a vállamig de iszonyat tehetséges volt. Született adottságnak hívom ezt csak úgy mint Katsuminál. Lehet majd visszalátogatok egyszer a suliba. Kiváncsi vagyok mi lehet Yuu-kunnal.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 04, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Demonic Couple ( Haikyuu f.f) Where stories live. Discover now