Stray Kids (-SZÜNETEL-)

2. fejezet //Különleges idegenek\\

Chan másnap délelőtt ismét a puha fűben fekve elmélkedett, amikor hirtelen furcsa hangokra lett figyelmes a bokrok felől.
Először nem foglalkozott vele, ugyanis bármilyen erdei állat motoszkálhatott arra, ez megszokott volt. Azonban ahogy a hangok erősödtek úgy vált Chan egyre nyugtalanabbá.

Óvatosan tett pár lépést a bozótos felé. Feszülten figyelte mi lehet az.

Másodpercekkel később egy fehér nyuszi ugrott ki a bokrok közül.
Chan megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
Már fordult volna vissza, amikor hirtelen egy fiú gurult ki ugyanonnan.

Elterült a földön, majd, amit fel akart állni egy másik alak esett rá hátulról ezzel visszalökve őt a talajra.

—A francba! -szitkozódott a másodikként érkező.
—Hallod Changbin szerintem itt vagyunk! -emelte tekintetét a szürkehajú fiú Chanra, aki a döbbenettől lefagyva állt előttük.
—Öhm helló! -köszönt neki, majd mindketten felálltak.

A két fiú nagyából Channal egyidős lehetett. Az egyikük magas és vékony testalkattal rendelkezett, szürke haja kuszán állt, arcát szeplők borították. A másik alacsonyabb és izmosabb volt. Piros hajkoronájából éppen ebben a pillanatban szedett ki egy levelet, majd Chanhoz lépett.

—Jöttünk, hogy megmentsük az erdőt meg téged is... Asszem... -mondta, majd kikerülve őt a ház felé vette az irányt.
—Mivan?! -fordult utána döbbenten Chan.

—Bocsátsd meg ezt neki, messziről érkeztünk és a rövid lába nem bírja a tempót. -kuncogott a szeplős.
—Hallom ám! -kiabált vissza az említett.
—Én Felix vagyok, az a modortalan pedig Changbin. Illetve Jisung is itt lesz valahol. -nézett körbe.
—Oh hát itt vagy! -emelte fel a kezébe a fehér nyuszit, aki előttük érkezett.

Chan furán nézett rájuk, majd bemutatkozott.

—Nos az én nevem Bang Chan és nem igazán értem, hogy mi folyik itt.
—Ne aggódj! Mindent el fogunk magyarázni! -mosolygott rá az utazó.

Chan kinyújtotta a kezét jelezve, hogy akkor menjenek be a házba.
Changbin már az asztalnál ült. A ház ura pedig megkínálta őket egy kis frissítővel.

—Kössz! -húzta le egyből a folyadékot Changbin, mire Felix csak megforgatta a szemét.
—Changbin már megint kezded!? Lehetnél kicsit illedelmesebb! -szidta meg a másikat.
—Tökmindegy. -tömött a szájába egyet az asztalon elhelyezett süteményekből.

Chan nem tudott haragudni az illetlen fiúra. Egy év óta először lát hozzá hasonlókat itt, így természetesen örült nekik, így eltekintett a viselkedésétől.

—Szóval Chan szerintem kezdem az elején. Én, Changbin és Han is a kinti világból érkeztünk, csak úgy, mint te. Nagyából egy éve lehetünk itt. Changbint pedig eléggé megviselte, ezért ilyen megkeseredett.
—Nem megkeseredett csak realista. -szúrta oda az említett.
—Nos... -csapta össze a kezét Felix folytatás képpen. -Mi hárman eddig sikeresen leküzdöttük az összes démont, akik meg akarták szerezni az életenergiánkat. De ez csak azért volt lehetséges mert hárman elég erősek voltunk az ellenálláshoz. Te egyedül, hogy élted eddig túl? -kérdezte Felix.
—Oh én nem vagyok különleges, nem kellek nekik. -vakarta meg zavartan a tarkóját Chan, mire Changbin felhorkant.
—Látod megmondtam!
—Értem. Szóval a lényeg annyi, hogy haza akarunk menni. Gondolom te is. -mondta, mire Chan bólintott.

—Nos sikerült szereznem egy térképet az egyik démontól, ami mutatja a varázskő pontos helyét. Ha megszerezzük és visszaadjuk a tündéknek, az erdő ismét nyitott lesz és akkor hazamehetünk.
—Miért érzem, hogy van egy "de"? -túrt göndör hajába a házigazda.
—De -vette elő a papírt- az összes instrukció valami furcsa nyelven van. Ezekre az információkra pedig szükségünk van, ugyanis nélkülük sehova nem jutunk. Hallottuk, hogy te elég nagy tudással rendelkezel. Lehet tudsz segíteni.
—Hadd nézzem! -csillant fel a szeme majd kinyújtotta a kezét.