A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

17.fejezet:

Végtelenül hosszú időnek tűnt, míg eljutott a tudatomig, hogy mi történik. Bálint, akár egy fuldokló, úgy kapott az ajkaim után, miközben karjaival szorosan ölelte a derekamat. A váratlan események okozta sokk közepette, egyszerre éreztem, hogy hatalmas hibát követünk el és élveztem, ahogy puha ajkaival simogatja az enyémet. A szívem vágyódott Bálint közelsége és figyelme után, még ha csak ideiglenes is, azonban az eszem képtelen volt elvonatkoztatni a ténytől, hogy a fiú éppen megcsalja a barátnőjét. Az este elfogyasztott alkohol mennyiség alapján kétségtelen volt, hogy Bálint nem ura a tetteinek és erre csak ráerősített az a mámoros tekintet, mellyel a világot szemlélte. Bálint egyértelműen nem tudta, mit csinál, nem gondolt bele a következményekbe, így kénytelen voltam én megtenni azt, mely azon körülmények között életem egyik legfájdalmasabb tettének tűnt. Ellöktem magamtól a fiút. Lehámoztam magamról izmos karjait, majd a tenyereimet a mellkasának nyomva addig taszítottam, míg már egyetlen ponton sem érintkeztünk. Azonnal megéreztem a hiányát. Az éjszakai levegő hűvösen keresztül fújt magányos lelkemen, de tudtam, hogy ez volt a helyes döntés. Akárhol is van és akárki is a barátnője, erre biztosan nem szolgált rá.

Helyette is szégyenkezve, szívemet és lelkemet égető fájdalommal húzódtam egyre hátrább és hátrább. Már vettem a lendületet, hogy sarkon fordulva, a nyilvános megszégyenülést és a helyzet tovább rontását elkerülve elmeneküljek, mikor hosszú, kemény ujjak fonódtak a csuklóm köré, ezzel megállásra késztetve. Rémülten kaptam hátra a fejemet, ahonnan egy bánatos, éretlen Bálint nézett vissza rám.

- Mi bajod van? - erőltette ki a szavakat a részegekre jellemző mondatalkotási képességek szintjén, mely sajnos ellehetetlenítette, hogy komolyan tudjam venni. Ő nem engem akart. Az a csók nem nekem szólt. Minden bizonnyal, holnap emlékezni se fog arra, hogy mit művelt.

Keserű csalódottsággal rántottam ki a kezemet a szorításából, majd félig elfordulva, egyetlen rövid megjegyzéssel zártam le a beszélgetést.

- Gondolj a barátnődre - Ekkora a fájdalom már teljesen eluralkodott felettem és nem bírtam tovább türtőztetni a könnyeimet. A keserves sírás kitört belőlem, így potyogó könnyekkel hagytam magára az események előtt értetlenül álló, magáról sem tudó Bálintot a vidám csapattal együtt. A zokogástól remegő lábakkal, a könnyeimet törölgetve rohantam keresztül a táboron meg sem állva a sátorig. Szerencsére a szüleim már nyugovóra tértek, csak egy szúnyogriasztó gyertya égett a sátor előtt felállított kemping asztalon, amit anyu előrelátóan biztosan nekünk hagyott ott jelzőfényként. A hálófülkéjükből sem szűrődött ki fény, melyből tudtam, hogy mindketten az igazak álmát alusszák.

Még ilyen felzaklatott állapotban is próbáltam a legkevesebb zajt csapva magamhoz venni a fürdőszobai kellékeimet, összefogni a hajamat és a hatalmas kupacot a hónom alá szorítva kitolatni a fülkéből. Hiába telt el alig 5 perc a csók és 4 azóta, hogy összetörték a szívemet, képtelen lettem volna fogmosás és tisztálkodás nélkül álomba sírni magamat. A késői, már-már hajnalt súroló időpontnak köszönhetően a fürdő helyiség teljesen üresen fogadott, így bármiféle bűntudat nélkül adhattam ki magamból a szomorúságot a zuhany alatt állva. A lelkiállapotom okán nem vágytam arra, hogy a szükségesnél több időt töltsek mosakodással, direkt rövidre fogtam a műveleteket és rekordidő alatt csuktam be magam mögött a fürdőhelyiség ajtaját, viszont a sátorhoz érve szembesülnöm kellett azzal, hogy a hálófülkénk fényárban úszik. A látogató nem lehetett más, mint Réka, ami rögtön idegességre késztetett, mert tudtam, hogy megakarja beszélni a történteket, én pedig még nem álltam készen rá. Csak a fejemre akartam húzni a takarót, kizárni a valóságot és addig szipogni, míg a fáradtság maga alá nem gyűr. Olyan nagy kérés ez?