A zongora hangja | Niall Horan FF

▫️48.Fejezet▫️

Kimberly

-Szóval azt mondod, anyud tényleg ott gyanúsítgatott, hogy terhes vagy, és azért akarsz elköltözni otthonról?-rakta a fejében össze a dolgokat Lily, mikor aerobic után elmeséltem neki mindent az öltözőben. Valahogy munka közben ez nem jött közöttünk szóba, az aerobic pedig tökéletes az ilyenek kitárgyalására, főleg egy megerőltető erősítés után. Lily tegnap felmondott a kutyakozmetikában, de még a héten dolgozik. Igyekszem barátkozni már most a szomorú gondolattal, hogy jövő héttől egyeltalán nem számíthatok a társaságára munka közben.
-Igen, és nagyon kínos volt. De legalább Niall nem hallotta-vettem ki a hajgumit a hajamból, majd a fésűmet párszor végighúztam rajta, hogy ne legyek annyira kócos.
-Nem gondoltam volna, hogy anyudnak ilyen oldala is van. Pedig elég régóta ismerjük egymást-tette hozzá elképedve, míg átcserélte izzadt pólóját, és nyomott magára egy halom dezodort. Rajtunk kívül nem sokan voltak az öltözőben, ezért nyugodt szívvel beszéltünk erről az ügyről. Összesen hárman voltak még rajtunk kívül. Két csaj beszélgetett arról, hogy milyen legyen a következő körmük, a harmadik pedig telefonált, miközben magára fújta a fél Rexona spray-ének tartalmát, ezzel egy tömény, édeskés szaggal megtöltve a nem túl nagy, amúgy izzadság szaggal teli öltözőt. A beszélgetésük keveredett a spray jellemző fújó hangjával, így akár egy gyilkosságot is kitervelhettünk volna, akkor se hallották volna, miről beszélünk. Bár nem mintha érdekelte volna őket.
-Hát, mostanáig én sem gondoltam volna-válaszoltam csalódottan, és elkezdtem rendet tenni a sporttáskámban. Beletettem a sportcipőmet, a pólómat, nadrágomat, sport melltartómat, végül pedig a dezodoromat.-Olyan... Kínos volt magyarázkodni. Főleg, hogy még semmi olyan nem történt közöttünk Niall-lel...-mondtam. Kicsit szomorúnak éreztem magam, de igazából nem tudom, miért. Nem zavar, hogy nem kapkodjuk el a dolgokat, ugyanakkor mi van, ha nem akar engem "úgy" Niall, mivel kicsinek tart hozzá. De ez hülyeség, tizenkilenc vagyok, nyilván tudja, hogy lefeküdtem az előző barátaimmal. Lehet, csak nem akar nagyon rámenős lenni. Vagy lehet anyám miatt... Ne, mondjuk azt ne! Az baromi kínos lenne. Ki tudja... Ha eljön rá a megfelelő alkalom, úgyis tudni fogjuk, hogy az lesz az.
-Maximum csak gondterhes lehetnél miatta-húzta fel a cipőjét a lábára, megjegyzésén pedig nevetnem kellett.
-Azt is inkább anyám miatt. Eddig Niall még nem adott okot arra, hogy bármi komoly panaszom legyen rá-forgattam meg a szememet unottan, de közben a szomorúság érzete is ott bujkált az érzéseim között. Mármint nem azért, mert Niall rendes, hanem anyám miatt. Rosszul esett, hogy úgy zártuk le a beszélgetést éjszaka a konyhában. Haragban váltunk el egymástól, és ahelyett, hogy megbeszéltük volna a dolgokat mindkettőnk szemszögéből, helyette csak jobban felhúztuk egymást.
-Pedig a gyerekeitek szépek és okosak lennének...-szólalt meg Lily elmélkedve, ezzel kizökkentve abból a gondolkodásomból, hogy mennyire megromlott a viszonyom a családom egy bizonyos tagjával viszonylag rövid időn belül.
-Nagyon előre rohantál!-emlékeztettem zavartan, hogy miközben ő már a családnál jár, valójában én és Niall két hete alkotunk egy párt. Bármennyire is szeretem, elég elhamarkodott döntés lenne már most ott tartani, amiről Lily beszél. És szerintem ezt Niall is így gondolja, nem csak én. Mindenesetre nagyon vicces volt a legjobb barátnőm viselkedése.-Fárasztó vagy, mondták már?
-Rád férne egy pihenés?
-Hát... Talán. De mégis mikor?-vettem fel magamra a világoskék kapucnis pulcsimat.-Dolgozok, ott a zenesuli, szombaton meg a felvételi. Ha tudnék is pihenni, azt is csak a felvételi után...
-Hmm, valóban?-vette fel ő is a pulcsiját. Először a pulcsi ujjába dugta a fejét, végül másodszorra sikeresen megtalálta a nyaki részt. Miután kidugta a fejét, kíváncsian várta a válaszomat, közben ujjaival elrendezte összekócolódott rózsaszín tincseit.
-Hmm, valóban-erősítettem meg elfojtva a nevetésemet. Lily kissé őrült, sokszor nem bírom követni. Most sem igazán tudtam, mire gondolhat, de inkább hagytam magára. Lehet nem is kell értenem. Néha azt sem tudom felfogni, hogy hogyan lehet ő kettőnk közül az egy évvel idősebb, amikor néha a viselkedése jobban emlékeztet egy óvodás kisgyerekére.
Feleletemre nem mondott semmit, egyszerűen csak sejtelmesen elmosolyodott, aztán felkapta a sporttáskáját a vállára, és elhagytuk a női öltöző légterét. Fura.