Kék és Fehér

Új látogatók

A következő napokban méginkább nekiálltam a kutatásnak, immáron konkrétabb dolog után is nézelődhettem. Bár időm az kevesebb lett, mert dolgoznom is kellett. Ezúttal a munkaadóm kedvezett nekem, mert a természetet is ki kellett emeljem a képeimen (mivel ugyebár fényképész vagyok, ha esetleg eddig nem említettem). Sokkal jobban fekszenek nekem az ilyen melók, mint mondjuk ha valami városi részleteket kéne fotóznom. Azok se rosszak, mert azzal is lehet sokat szórakozni és jót kihozni belőle, viszont a természet alapból magáért beszél, bármilyen képen is szerepeljen. Az én dolgom csak annyi volt, hogy megmutassam az igazi lényét.

Mikor már épp hazafelé tartottam, mert végeztem az aznapra szánt kattintásszámmal mentem is haza, hogy játszhassak a színekkel és a fényekkel az otthon nyugalmával, mivel ugye bizonyos időre is kellenek a képek. Nagy meglepetésemre egy kis fehér cicus is előbukkant az utcán én pedig állatkedvelő létemre magamhoz is csalogattam némi husival az aznapi szendvicsek maradékából.

- Jaj ne nézz rám így. Csak ennyi volt nálam, de tudod mit.. ha szeretnél még kaphatsz, ha velem jössz.

Alighogy ezt kimondtam már bújt is hozzám és dorombolt hálája jeléül.

- Jól van kispajtás, akkor indulás.

Lelkesen és szinte ugrándozva követett. Egyszerűen öröm volt látni a kis csöppséget. Nem sokkal ez után már meg is érkeztünk.

- Na gyere szépen, megmutatom a konyhát.

Adtam neki még némi felvágottat, amit meglehetősen jóízűen fogyasztott el. Mikor az utolsó falat is eltűnt nyávogott egyet mintha megköszönné és hozzám dörgölőzött a kis fejével.

- Örülök, hogy jól esett kispajtás - mosolyogtam az apróságra végigsimítva párszor a hátán. Igazán jókedvűnek látszott most, hogy evett.

- Te is szereted a hasad igaz-e? - nevettem fel miközben simigattam az előttem terpeszkedő cicust. Olyan kis puha bundája van azt meg kell hagyni..olyan, mint egy kis felhő... egy húsevő felhő, ismét felnevettem ennek a gondolatnak a hatására, mikoris érdeklődve rámnézett.

- Csak azon gondolkoztam, hogy olyan vagy, mint egy aranyos kis felhőcske nyuugi nem nevetlek ki csak a gondolataim szoktak kicsit abszurdak lenni - mondtan neki még mindig szélesen mosolyogva. Még egy kicsit beszéltem a cicához miközben kicsit játszottam is vele egy cipőfűzővel, mivel másom nem volt, mikor kopogásra lettem figyelmes. Odasiettem az ajtóhoz és gondolkodás nélkül kinyitottam... hiba volt.

- Te meg ki vagy? - nézetem egyből farkasszemet egy szürkés hajú, igencsak feldúltnak tűnő sráccal, akinek a kékes szemei feldúltságot tükröztek.

- Te vagy az a bizonyos Alexandra igazam van? - szólalt meg úgy tűnt eléggé sietett.

- Már elnézést, mi az, hogy "az a bizonyos" és ha szimplán bemutatkoznál lehet hamarabb kapnál választ, mint így ilyen követelőző stílusban, amikor azt sem tudom kivel beszélek - fontam keresztbe a karjaimat nyomatékosítva a mondandómat.

- Egyébként is... mit szeretnél egyáltalán?

- Oh nagyon jól tudod te, hogy mi folyik itt, de azt már nem tudod kihámozni, hogy miért jöttem? - kérdezte gúnyos hangsúlyt megütve.

- Az imént mondtam, hogy fogalmam sincs ki vagy... honnan a fenéből kéne tudnom mit akar egy random srác, aki megjelenik az ajtómban ráadásul eléggé számonkérő stílusban anélkül, hogy legalább egy nyomorult szót ejtene arról, hogy mi baja van velem? - Kezdett eléggé kihozni a sodromból... Mégis mit képzelt, hogy majd elkezdek vele bájcsevegni? Na szépen nézünk ki.

- Na jók vagyunk, ha azt sem tudod ki vagyok - nevetett fel nem túl őszintén - te kire emlékszel, ha engem is elfelejtesz? Most komolyan semmi? - nevetett erőltetetten és felhúzta a pulcsit a karjáról, hogy láthatóvá váljon egy heg rajta... Azt a heget én okoztam még korábban, mikor hozzávágtam egy üvegpoharat... ami a fejének repült volna, ha nem kapja oda a kezét.....

- Na várjunk csak... ez nem?... Márk?... De hiszen... befestetted a hajad vagy csak én emlékszem rosszul? - Itt olyan hihetetlenül meglepett volt, hogy nem tudtam mit kezdeni csak gondolkozni mi folyik itt. Egyszerűen nem tudtam összerakni a fejemben a képet, hogy mit keresne ő itt, vagy most mégis mi folyik itt erre mit csinálok? Megkérdezem, hogy befestette-e a haját... gratulálok Lexi...

- Hogyhogy befestettem-e? Milyen színűnek látod? - Hirtelen... félelmet hallottam ki a hangjából... na várjunk csak... eddig teljesen feldúlt volt és rettentően dühös rám erre most, hogy a haját említem megijedt? Mi a fene folyik itt?

- Te most viccelsz ugye? Nem tudod, hogy milyen színű a saját hajad vagy mi?

- Mondd el mit látsz... nincs nekem erre időm.. - maszírozta meg a halántékát idegességében, majd levette a baseball sapkáját, ami eddig a fején pihent.... és ekkor kaptam sokkot, de ahogy láttam ő is hasonlóan reagált mikor meglátta a reakciómat, hogy lefagytam.

- Te... te is? Neked is?... Anph vagy?... De... eddig... ezt hogy? Eddig nem volt füled.. mármint volt csak nem így... ahj oké befogtam... - olyan döbbenten nézett rám, mint azelőtt senki.

- Te átlátsz az álcámon... Mégis mióta? És mi a fene, hogy ennyi mindent tudsz? Nem hiszem el, hogy beavatott... ilyen nincs... és csak így kotyog egész végig... fogalmad sincs róla mekkora veszélybe sodrod magad ezze az egésszel, ahogy neki sincs... az idegeimen táncoltok komolyan mondom.

Ennyit mondott és hirtelen elnézett balra. Erre a mozdulatra én is odakaptam a fejem, hogy mit nézhet...