A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

12. A pálcák próbája

- Velem aztán nem készít interjút ez a banya, ha addig élek is - morogtam Viktornak és Cedricnek. - Szerintetek normális ez a nyanya? Tuti illegális, amit csinál. Féltem Harryt.

Hamarosan Dumbledore és Mr. Ollivander nyitottak be a szobába. Megkönnyebbültem, hogy végre ott vannak, és a nyomukban egy zaklatott Harry is jelen volt.

Ollivander a terem közepére lépett.

- Miss Diggory, legyen kedves - intett felém, mire odaléptem hozzá. Kezemben a pálca. Alig vette át tőlem legjobb barátomat, már meg is szólalt. - Már emlékszem is rá. Cseresznyefa, tizenegy és háromnegyed hüvelyk hosszú, sárkányszívhúrral. Ezt a pálcát Franciaországban készítettem, éppen akkor, mikor az ottani pálcakészítési lehetőségeket kutattam. Egy kedves barátomnál laktam - pillantott rám -, és az ő udvarában nőtt az a fa, amelynek ágából ez készült. Nagyon különös a sors... - merengett el. Ezek után úgy pillantott rám, mint aki álmából ébredt fel. - Ez a jóbarátom éppen az ön anyai nagyapja volt - tette még hozzá. Azzal a pálcámhoz fordult, mintha mi sem lenne természetesebb, miközben engem teljesen felzaklatott, amit mondott. Alig kaptam levegőt, és el kellett fordulnom az ablak felé, hogy valahogy eltakarjam mennyire sokkolt ez az új információ. Ezt még akkor sem mondta, mikor megvettem tőle a boltban. A szívem gyors ritmusban dobogott, az érzéseim vegyesek voltak. Büszkeség, öröm, értetlenség. Míg én próbáltam rendet teremteni a lelkemben, ő vizsgálgatta a fegyverem.

A pálca, ahogy megforgatta a kezében szinte felizzott, rózsaszín ragyogással. A pálcakészítő motyogott valamit, mire a pálca hegyéből kiröppent egy virágcsokor. - Pompás. Látszik, hogy rendben tartja.

- Igen - motyogtam halvány mosollyal, miközben igyekeztem nem elpirulni. - Cedric és én is kaptunk egy-egy pálcakarbantartó készletet.

A többiek pálcáját is ugyanígy megvizslatta, elemezte. A végére Madame Maxime és Karkarov is beállított, gondolom a fotózás miatt... a nő állandóan Harryt húzta a középpontba, miközben volt, hogy valamelyikünk lemaradt a képről. Nekem egyszer bele is kapott a hajamba, mire felszisszentem. Számonkértem, hogy mégis mit művel, mire foghegyről szólt vissza

- De érzékenyek vagyunk... - megforgattam a szemem és kinyújtottam a nyelvem a hátának, amit látva Cedric majdnem hangosan elnevette magát, de még Harry is megeresztett egy vigyort.

A tökéletes képen Madame Maxime középen ült, és őt álltuk körül. Karkarov pödörte a kecskeszakállát, Viktor pedig el akart bújni, hogy alig látszódjon. Cedric mellett álltam, és barátságosan rámosolyogtam a bolgár bajnokra.

- Gyere, Viktor - intettem oda, és végül is, amikor repült a kismadár a karjaimat átvetettem a mellettem állók vállán, és egymásra mosolyogtunk. Harry ott állt előttünk, Cedric a vállára tette a kezét, Dumbledore meg mellettük foglalt helyet.

A fotózás végén még Vitriol meg akart minket interjúztatni, biztosan sok dolog érdekelte volna. Viktor akkor már nem volt ott, Karkarovval elsiettek, Harry az interjú szó hallatára kispurizott a teremből, én pedig odavetettem a nőnek.

- Ne is álmodjon róla...

- Ajajj. Nem voltál vele túl kedves - jegyezte meg bátyókám.

- Kit érdekel? Ha rendes vagyok, akkor is kiterít - ingattam a fejem.

- Jól van, csak nem akarom, hogy bajod legyen belőle... - sóhajtott. Én egy legyintéssel elhessegettem a dolgot. Már hozzászoktam, hogy az egyébként is érdes viselkedésem miatt nem sokan szeretnek. Ez miatt meg a pletykák is leperegnek rólam.

A cikk pár napon belül megjelent.

Leültünk reggelizni, és rögvest egy összehajtogatott újság landolt az üres tányéromon. Cedric volt az, aki helyet is foglalt velem szemben.

- Sziasztok - nézett Chloe-ra és a többiekre. - Jó reggelt, Cho - rámosolygott a közelünkben ülő hollóhátas lányra, mire jutalmul egy hatalmas mosolyt kapott. - Olvasd el.

Arckifejezésén nevetnem kellett, amit rosszul lepleztem.

- Most fel kéne háborodjak? - vontam fel a szemöldökömet, miután átfutottam a több oldalnyi cikket.

- Igen! - vont vállat.

- Ugyan már... - forgattam a szemeimet, és nevetni kezdtem ismét.

A cikk szinte csak a címében említette a Trimágus Tusát, egyébként Harry kiszínezett életrajza volt. A címoldal nagy részét Harry egész alakos képe foglalta el. Maga az írás (ami a második, a hatodik és a hetedik oldalon is folytatódott) teljes egészében Harryről szólt - a beauxbatons-os és a durmstrangos bajnok (hibásan írt) neve csak az utolsó sorban szerepelt, Cedricről pedig említés sem esett.

- Csak sért, hogy téged nem írtak bele - kuncogtam tovább. - Mi ez?! - kiáltottam fel hirtelen, többekre is a frászt hozva ezzel. - Mi van, nincs dolgotok? - fújtattam, mikor több hitetlenkedő szempár kereszttüzébe kerültem. - Akkor hajrá-hajrá.

Mintha csak otthon lennék, gondoltam, és bátyám - akinek az arcára egyébként ritkán ülnek ki látható érzelmek- fejében is valami hasonló futhatott át. Egymásra mosolyogtunk, majd elé tettem az újságot.

- Rosszul írták a nevemet! - fújtattam. - Milyen dilettánsok dolgoznak ennél az újságnál, hogy csak egyszer kell leírni valakinek a nevét, és azt se tudják helyesen?

Szegény Harryt sajnáltam egy kicsit, mert nem volt elég, hogy a mi csapatunk értetlenül állt az egész előtt, és lassan megalkotta a saját véleményét. Ennek folytán, ha Harry a közelünkbe jött, általában elhallgattak, és kimeredt szemekkel bámulták, amíg el nem tűnt a láthatáron.

Ahogy telt az idő, a kis csoportunk elég jól összeszokott, már amennyire meg tudtam ítélni. Madame Maxime szoros ütemtervet készített nekünk, és most neki kellett ellenőriznie, hogy rendesen tanulunk-e. Naponta egy órát foglalkozott velem is, amikor kifejezetten a rám váró feladatokra koncentráltunk. Addig a többieknek szabadfoglalkozás volt. Szép időkben általában a parton ücsörögtek, illetve a kastélyban kóricáltak. Ha letelt az időnk, és az igazgatónő elengedett, fellélegezve csatlakoztam a csapathoz, mint ahogy azon a november végi napon is.

- Itt is van a mi kis reménységünk! - Ames baritonja elhallatszott egészen a kocsiig, és a kint kóricáló roxfortosok is felkapták a fejüket rá.