Hoseok sírására keltem fel. Odaszaladtam az ágyához és szorosan megöleltem mire átkarolt vékony karjaival. "Mi a baj Hobi?" kérdeztem a barátomtól. "Fáj nagyon fáj. Hozol nekem fájdalomcsillapítót? " kérdezi könnyes szemekkel nekem pedig a szívem szakad meg. "Persze Életem hozok. Addig feküdj el" mosolyodtam el halványan. Pár hónapja derült ki hogy a lábaiba elindult egy betegség, mi az izmait támadta meg. Szörnyen megviselte, hiába próbálok belé lelket önteni nem használ. Leértem a portára ahol kígyózó sor állt.
"Elnézést hölgyem a barátomnak fájdalmai vannak a 218-as szobába. Tudna gyógyszert hozni neki? " kérdezem udvariasan. "Várjon, vannak maga előtt is " vágta hozzám és ott hagyott. Kb. 10 percig várhattam mikor elegem lett így visszamentem Hobi szobájába ahol nem volt senki csak az ágyon egy levél. Ahogy kibontottam elfogott a sírógörcs mert felismertem a kézírást.
Egyetlen drága Szerelmem!
Sajnálom. Annyira sajnálom. Nem mondtam el valamit. A betegségem neve izomsorvadás. Rettenetesen fájtak a lábaim. De csak tűrtem miattad. Emlékszel hogy találkoztunk? Véletlenül leborítottál a kávéddal. Cserébe meghívtalak egyre. Egyből elbűvöltél. A hajad, a hangod, a szemeid. Nem hagyhattam hogy elmenj. Emlékszel azt ígértem hogy nem hagylak itt. Sajnálom de nem tudtam betartani.
Nagyon szeretlek Reményem!
Üveges szemekkel bámultam a papírt. Felálltam és kirohantam a szobából fel a tetőre ahol Hobi állt a párkányon. "Miért nem mondtad el hogy mire készülsz? " néztem mélyen a barna szemeibe. "Nem akartam szívem. Azt hittem így könnyebb" mondta a távolba meredve. Megfogtam a kezét és leültem mellé. Csak néztük a napfelkeltét. Kéz a kézben. Piros haját beborították a sárga napsugarak. Gyönyörű volt. De csak volt. Mert Hoseok szorítása gyengült és összecsuklott. Nem bírtam tovább. Elkezdtem sírni hófehér arcára. Fejét az ölembe vettem és simogattam az arcát.
"Ne sírj szerelmem" mosolygott rám és megcsókolt. Ajkai mézédesek és puhák. Mikor ránéztem elmosolyodott. Pillát lehunyta. Utoljára beszívta a levegőt és szakadozva kifújta. Teste elernyedt, nem mozdult többé. Kilehelte lelkét a téli hidegbe. Én csendesen sírtam a fiú élettelen teste mellett, akit egy olyan betegség szakított el tőlem amit maga a megtestesült vidámság nem érdemelt meg.
