Lobbanás (Befejezett)

20. fejezet

~Van egy mindenkivel közös vonásunk, mégpedig az, hogy szépen sorban mindnyájan elhamvadunk. A tűz azonban továbbég, és ugyanolyan erővel szórja szét a parazsait, mint azelőtt. Tulajdonképpen örülök, hogy ez a parázsözön sokáig szikrázik majd azután is, hogy az én időm lejárt. - Jostein Gaarder~

Este tábort vertünk, a társaság csendes volt, halkan ettünk, miközben a tűzbe bámultunk.

- Úgy gondolom, jobban meg kellene ismernünk egymást – törte meg a csöndet Diane.

Válasz nem érkezett, de mindannyian összenéztünk.

- Jó ötlet! – eresztett meg egy mosolyt Zane, Diane pedig hálásan pillantott rá.

- Kezdem én! – mondta Diane. – A nevemet már tudjátok, Diane vagyok. – Miközben beszélt, megfigyeltem érdekes, gyémántalakú fejformáját, ami hegyes kis állban végződött. Barna haja a vállát verdeste, igazi kortalan nő volt, nem tudtam volna megtippelni, hány éves lehet. Viselkedése árulta csak el, hogy érettebb nálunk. – Az erőm víz és föld keveréke, igazából fogalmam sincs, Matteo miért küldött el erre a küldetésre, semmi különleges nincs bennem. Azt hiszem, én csak a töltelék ember vagyok, a könnyen feláldozható.

- De mégis élsz! – mondta Zane. – És ha jól láttam, meglepően fürge vagy, és jók a fizikai képességeid. Nem feltétlenül csak a kazamatán erőnk tehet minket különlegesség.

Diane elmosolyodott és megköszönte Zane-nek, amiért ilyen kedves volt vele.

- Akkor te is mesélj magadról valamit!

- Hát jó... - kezdte Zane, és mocorogni kezdett mellettem. – A nevem Zane. Az erőm a sarki szél, én legalábbis így nevezem. Matteoval nem sokkal azután ismerkedtem meg, hogy ideköltöztem Párizsba. – A tekintete elkomorult. – Nehezen tudtam szabadulni a markából, és most úgy tűnik, talán csak a szabadulás illúziójában éltem.

- Azt azért tegyük hozzá, hogy az én hibámból vagy itt – vágtam közbe, hogy a többiek is megértsék.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Roger, aki érdeklődve hallgatta az eddig elhangzottakat.

- Zane-nel gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Véletlenül találkoztunk itt Párizsban, már ha léteznek véletlenek. Nos... az, hogy miért jöttem ide, nem is igazán lényeges. Zane viszont mindvégig segített nekem, és végül Matteohoz fordult szívességért.

Roger elhúzta a száját és megértően bólogatott.

- Matteo sosem adja ingyen a szívességeket.

- Nem bizony – helyeselt Zane, majd a vállával meglökte az én vállamat és rám mosolygott, hogy jobb kedvre derítsen. Tőlem csak egy szomorkás mosolyra futotta.

- Egyébként ne haragudj, hogy közbevágtam – mondtam neki.

- Nem gond, már úgyis végeztem. Te jössz!

- Oké... A nevem... Parázs. – Úgy gondoltam, a jelenlegi helyzetben nem lenne helyénvaló Zoénak hívatnom magam, ráadásul nem is akartam, hogy megtudják a valódi kilétemet.

- Azt hiszem, tudjuk miért – szólalt meg a sötétbőrű, a hangjába beleremegett a mellkasom, és meg is lepett, hogy egyáltalán hozzám szólt.

- Az a tűzörvény nem volt semmi – toldotta meg Diane.

- Hatalmas felelőtlenség volt – mondta komoran a sötétbőrű.

- Tisztában vagyok vele, sajnos eléggé forrófejű vagyok. Többet nem fog előfordulni, sosem akartam kockáztatni a fajtánk lebukását. Csak ez a modern világ... nem vagyok hozzászokva, hogy akár minden lépésemet figyelhetik. Azt hiszem, akkor az erőmet már nem kell bemutatnom, át is adnám a szót másnak.