Északi Rege

21.

- Hogyan? – billentette meg fejét a herceg.

- Megaláztak! Megsértettek, engem és egész népemet! Minek néz engem a király?! Hogy egy cseléd mellett  legyek második asszonya fiának?!– Ina szinte őrjöngött. Ezidáig magára erőltetett nyugodalma pedig mondandója végeztéhez közeledvén egyre csak múlott. Loki pedig immár tudta hogy most túl lőtt a célon. Talán túlságosan is. - Megtévesztettek engem és atyámat is! Közlöm a királlyal hogy ezzel felbontom egyezségüket és holnap hazatérek! – zárta mondandóját Ina, büszkén kihúzva magát, látszatát keltve még megmaradt méltóságának, majd gyors léptekkel iramodott neki. Loki pedig csak állt s egy pillanat alatt villant át elmélyén tettének iszonyú következménye. Ahogyan az is hogy mit kap ő mind ezért! Hisz Ina nyilván meg fogja említeni mind azt mit Sifről mondott neki az imént. S míg az valóban mulatságos lett volna ha Ina Thor szemére veti Sifet, mint cselédet. Ha ugyan ezt atyjuknak említi... ki mellett  jelenleg is ott áll Sigmund, hadinak vezére, legfőbb tanácsosa, Asgard egyik legnemesebb méltósága, Sif atyja...! Nos ha előttük említi mind azt mit elbeszélt róla, hogy milyen szavakkal illette s ha Odin megkérdi a sértett leánytól hogy kitől hallotta mind ezt... nos az már egy cseppet sem lesz mókás!

Loki holtra vált arccal kapott a leány keze után, tudta hogy meg kell őt állítania! Ina haragos indulattal fordult a fekete hajú férfi felé, majd dacosan próbált kirántani csuklóját Loki markának szorításából, ám az nem engedte. Nem ha az élete múlna rajta sem!

- Eressz! – sziszegte a leány, hangjában fenyegető indulattal. – Nem hallod! Engedj! -  A leány szemeiben gyilkos fény villant ahogyan a férfire emelte keserű tekintetét. Pont olyan volt most akár a sebszett vad. S Loki bizonyos volt abban ha most a leánynál bármilyen fegyver lenne, bizonyosan használná is ellene! Ám néhány pillanattal később türkizeiből kihunyt a fény s Ina ugyan még néhányszor megpróbálta kirántani csuklóját a férfi markából, szilárd elhatározása mégis megtörni látszott. Loki pedig egyre csak  fejét törte, mihamarabb megoldást kell találnia a kialakult helyzetre!

- Nem állhatsz így atyám elé! Meggondolatlan dühös szavaid csak bajba sodornának. – húzta az időt a herceg, továbbra is szorosan tartva  a leány csuklóját.

- Meggondolatlan?! Higgy nekem Loki! Minden szavamat kellő képpen átgondoltam! – hördült fel Ina ám szavait immár nem harag hanem gőgös büszkesége mondata. Szemeire pedig el nem sírt könnyek fátyla ereszkedett. S immár meg sem próbált szabadulni az előtte álló férfitól. Mind inkább beléje kapaszkodott, mintha csak támasza lehetne, tenyerét szájára tapasztva lélegzett mélyeket, hogy vissza tartsa tehetetlen dühéből fakadó könnyeit.

Loki szívének repesnie kellett volna, örülnie hiszen ha nem is éppen úgy ahogyan eltervezte, mégis elégtételt vett a makacs leányon, s annak álnok, gőgös büszkeségén, mellyel megsebezte őt. Ám mégsem érzett most elégedettséget, bosszantó módon nem érzett semmit. Csak szánakozást. Ahogyan bele nézett Ina könnyektől csillogó íriszeibe, pedig bűntudatot, torok szorító érzés volt ez. S szinte ösztönös a késztetés hogy valamilyen módon megvigasztalja.

- Gyere velem! – hírtelen ötlettől vezérelt szavai meggondolatlanul csúsztak ki ajkain. Ám mégsem bánta, s már tudta is hogy hogyan szerezhetne örömet a leánynak.

- Tessék? – pillantott fel reá értetlenül Ina. Loki pedig immár határozottabban ismételte meg szavait.

- Azt mondtad el akarsz innen menni! Akkor gyere velem! – Lépett közelebb a leányhoz. Ina nem válaszolt, hitetlenül bámulta az előtte álló férfit. Elképzelése sem volt arról hogy a herceg hová akarja vinni őt. Ám abban a pillanatban bárhol szívesebben lett volna mint abban a csarnokban, szégyenének eleven foltjával összezárva!  S bár most nem kellett őt noszogatni hogy elfogadja a herceg ajánlatát, lábai mégsem mozdultak.  – Vagy talán azt hiszed ártanék neked? Nem bízol bennem? – tette fel egy pimasz, ám igazán elbűvölő mosoly kíséretében a kérdést Loki, melyre a válasz egyértelmű nem volt. Hiszen az bizonyos hogy korábban elnyerte Ina bizalmát, ám most már nem tudta hogyan is kellene viszonyulnia Lokihoz. Túl szeszélyes volt, túl lobbanékony, túl veszélyes!

- Tán kellene? – próbálta Ina magabiztosan feltenni kérdését ám hangja megremegett.

- Akkor talán mégis maradnál? – döntötte oldalra kíváncsian fejét a férfi miközben a leány tekintetét kereste. Ina a bejárat felé pillantott. Ezen a kérdésen nem kellett sokat vívódnia. Hisz bármekkora indulattal s elszántsággal kívánt a király elé állni, még néhány pillanattal ezelőtt. Mégis tudta hogy most túl gyönge ezt a harcot megvívni.

- Rendben. Veled megyek! – sóhajtott fel lemondóan a leány, Loki zöldjeibe fúrva türkiz tekintetét. A férfi pedig elégedetten bólintott. Majd ő is a hatalmas kétszárnyú ajtók felé pillantott. Tekintetével egy ismerős alakot keresve.

- Jó döntés! Itt várj engem, azonnal vissza jövök! – simította két tenyerét a leány két törékeny vállára, majd gyors léptekkel indult vissza a palotába hogy előkerítse Njordot. Az ifjú nem messze a bejárattól ácsorgott s éppen kifelé tartott, hogy felfrissítse sertől kótyagos fejét, mikor kishíján szó szerint bele futott urába. Kinek láthatóan sietős volt dolga. Njord eleinte még értetlen ábrázattal hallgatta a herceget. Ki egyértelmű parancsot adott számára, az istállóba kellett mennie hogy előkészítse Loki és a hercegnő lovát, mire ők odaérnek. S bár az ifjúnak lettek volna kérdései, melyeket inkább mégis vissza nyelt látva Loki szigorú ábrázatát, s máris dolgára iramodott.

¤

Saját maga köré font karokkal didergett a bejárat előtt. Egészen ez idáig fel sem tűnt neki ezen dermesztő hideg melyet a viharos szél hozott magával. Sem pedig az egyre zordabb fellegek, melyek immár teljes egészében elrejtették az ég tüzeit. Ám most már látta a távolban felvillanó fényeket, a villámokat, miket távoli égzengés kísért. Gyönyörű volt s egyben félelmet keltő. Némán figyelte a megvillanó fényeket, miközben lelkében haragosabb vihar dúlt. Hajthatatlan büszkesége viaskodott kötelességtudatával. Mert bár mit bánta volna ha Thor más asszonyt is maga mellé vesz? Hisz ezen szokás számára sem volt ismeretlen. Ám azt nem állhatta hogy ezen asszony egy szolga legyen! Ina most a sötét égre emelte fátyolos tekintetét, hold anya halovány képére tekintett, melyet elmostak az elébe úszó fellegek. Választ várt, tanácsot, útmutatást. Ám az ég néma maradt. A szellemek most sem voltak hozzá kegyesek. Már talán el is pártoltak mellőle. Bánatosan horgasztotta le fejét s már azon tanakodott hogy vissza húzódik Odin házába a hűvös szél elől, mikor vállaira vastag sötét lepel borult. Gondterhelt, nyúzott orcáját a férfi felé fordította s egy szolid kis félmosollyal köszönte meg Loki figyelmességét. Ki eztán erős kezébe fogta Ina törékeny kézfejét. És bátorítólag mosolygott reá.

- Indulhatunk? – Ina némán bólintott. Mit érdekelte már mi illő s mi nem? Hogy szó nélkül hagyja faképnél az uralkodói családot. Már csak menni akart! Minél messzebb kerülni innét! Loki pedig még egyszer visszapillantott, hogy megyőződjön  arról hogy senki sem figyeli őket. Majd kézen fogva vezette a leányt az istállóhoz, hol már Njord várt reájuk a két hátas kantárszárával kezében. Világos szemeiben kíváncsisággal figyelte az érkezőket. Majd mélyen megdöntötte törzsét üdvözlés képpen. Ina mintha csak észre sem vette volna a barna hajú férfit, egyetlen szó nélkül szállt nyeregbe, s feszültségét még az ifjú is megérezte, ám szóvá nem merte tenni. Ám elmélyében baljós gondolatok kezdtek formálódni. Tudta, ismerte a rendet. Ám ismerte urának szeszélyes természetét is. S csak remélni merte hogy nem keveredik bele, akarva akaratlanul, felségárulásba!
Njord határozottan rázta meg fejét. Elhessegetve ostobának vélt gondolatait. Hiszen Loki sem olyan botor hogy ily messzire merészkedjen! Vagy mégis?

- Egyetlen szót sem szólhatsz erről senkinek! Bárki kérdezze, te nem láttál engem egész éjjel és Inával sem találkoztál! – ragadta meg Loki az ifjú karját. Bár Njord a legmegbízhatóbb emberei közé tartozott, s már- már barátja ként tekintett reá. Mégis tudta hogy túl jóhiszemű, ahogyan azt is hogy a ser hamar feloldja nyelvét. Így kénytelenvolt neki most parancsba adni azt, mit egyébként kérne tőle.  Njord pedig nagyot nyelve bólogatott. Már csak nem kitisztult feje, s most némi aggodalommal tekintetében pillantott a két hátas után, mik hamar elvesztek az éjszaka sötétjében. 

¤

Mind e közben a mulatozó népnek fel sem tűnt, sem Ina, sem pedig a herceg hiánya. Lokit megszokásból nem keresték már. Ináról pedig olybá tűnt meg is felejtkeztek a nemes urak. Csak úgy mint Thor, ki minden figyelmével Sifet tüntette ki. Őt ölelte, Őt csókolta, Őt halmozta el hízelgő bókokkal. S mind ezt bajtársai éltették. Hisz ők csak úgy szerették s tisztelték a nőt mint az arany ifjút. Thor elméjét pedig akkorra már annyira elbódította az ital hogy teljesen el homályosultak benne kötelezettségei iránt érzett felelősség tudata. És már nem is zavartatta magát egyéb iránt, hogy esetleg atyja felfedezi, hogy nem a hercegnővel mulatja idehét. S mint hogy szokás volt, ha a herceg felöntött a garatra, felbuzgott benne makacs elhatározás, miszerint nem rejtegeti tovább szíve hölgyét! És felvállalva szerelmüket, asszonyának fogadja a őt! S vissza fogni mind untalan nehéz volt, az immár korona herceget. Kinek makacs elhatározását, jobb időkben minduntalan Hodur csillapította le, józan szavakkal. Imigyen történt hát most is. A harcos makacs elszántsággal rángatta le maga mellé a lócára a tántorgó Thort hogy némi bölcsességet verjen annak konok fejébe! Ám Hodur mintha csak a falnak beszélt volna. Hiszen Thor figyelmét sokkal jobban lekötötte a serlegén végig futó faragott minták tanulmányozása. 

¤

Loki lovagolt elől, őt követte szorosan nyomában haladva  Ina fehér hátasa. A férfi most nem a főkapu felé vette az irányt, hanem a város keleti kapujához mely jóval kisebb volt, s kevésbé őrzött. Az a kapu egy lankás partszakaszhoz vezetett, majd egy meredekebb domb követte azt, mi magasan a víz szint felé emelkedett. Hamarosan pedig már a tenger dübörgött alattuk, melynek hullámai már kimosták a szikla pad alól a földet és a köveket. Ám innen már nem lovagolhattak sokáig, hisz hamarosan meredek sziklás lejtő állta útjuk. Loki a sziklák elébe érve leugrott Ragne nyergéből s a hátasát egy kiálló vas cölöphöz kötötte. Ina kétkedve szállott le Zorán hátáról s figyelte a sziklafal oldalából kiálló vasat. Valahogy sehogyan sem illett oda. S ha nem lenne ott, az először arra tévedt idegen úgy is gondolhatná hogy ember nem járt még ezen a zord vidéken.

- Hová viszel engem? – pillantott fel Ina bizonytalanul. 

- Egy olyan helyre hol rajtam kívül senki sem járt még! Egészen eddig. – somolygott a férfi, ám a leányban rossz érzést keltett ez a nagy titokzatosság. – Szóval érezd magad megtisztelve felség! – gúnyolódott a férfi, majd könnyed  mozdulattal lépdelt fel a sziklákon.

- Milyen nagyvonalú gesztus! – utánozta a leány Loki gúnyos hanglejtését. Majd maga is felkapaszkodott a az egyik kiálló párkányra. Eztán Loki kezét nyújtotta hogy felhúzhassa maga mellé Inát, mit az készséggel el is fogadott.

Rövid ám annál meredekebb út vezetett a hasadék bejáratához melyhez Loki vezette a leányt. S bár Ina minél távolabb kívánt kerülni Odin házától, azért nem egészen erre gondolt mikor el lovagolt a herceg oldalán. Szinte vakon követte most Lokit, hiszen egyedül ő ismerte itt a járást, s az sem segítette helyzetét hogy a hold ezüstös fénye csupán pillanatokig világította meg előttük a sziklás hegyoldalt, mielőtt ismét beburkolózott vaskos felhőköntösébe. S ha ez mind nem volna elegendő, szívébe félelmet költöztetett az alattuk egyre vadabbul dübörgő tenger, melynek hullámait felkorbácsolta  viharos szél. Loki egy a hegy oldalában megbúvó  hasadékhoz vezette a leányt. Melyet szabad szemmel, távolról észre venni még nappali világosságnál is lehetetlen lett volna. Hisz pontosan ugyan olyannak tűnt mint a hegy oldalában bármely másik sötét hasadék. Ám ez mégis más volt, hiszen ezen bejárat egy barlangrendszerbe vezettet, mely mélyen a hely a belsejébe húzódott.
Ina a hasadék előtti keskeny kőpadon toporgott.  Feszülten figyelte a herceget, ki most belépve a sötét hasadékba fáklya után kutatott a sötétségben. A leány fázósan vonta össze sötét köpönyegét, mit induláskor a férfitól kapott, s aggódva szemlélt most körbe. Már érezni vélte az eső illatát, az egyre erősödő viharos szelet, s már az égbolt dübörgő hangjait is egyre közelebbről hallotta. Ina bizonyos volt abban hogy hamarosan feléjük ér a vihar, ahogyan abban is hogy az esőtől síkos köveken lehetetlenség lesz innen lejutniuk.

Loki somolyogva méregette zöldjeivel a leányt. Ki annyira esetlennek és riadtnak tűnt most. Nyomokban sem emlékeztette őt arra a makrancos nemes hölgyre, ki nem is oly régen a palota kapuiban úgy tombolt akár csak Hraesvelgr, viharos téli éjszakákon a magas hegyek ormai között.  Loki fennkölt félmosollyal ajkain, fáklyát gyújtott, s a fellobbanó tűz meleg fénnyel árasztotta el a rideg, szürke sziklákat. A férfi elégedetten méregette még néhány pillanatig a lángnyelveket, majd jobbját nyújtotta a leány felé, hogy elvezesse őt azon rejtekhelyre, hová szíve oly sokszor húzta már élete során.

¤

Újabb dallam csendült, mely táncba csábította  a mulató népet.  S a terem közepére már gyűltek is a nemes urak s azok valamire való harcosai hogy könnyű léptű táncba csábítsák az asszonynépet. Számtalan ismeretlen arc, gúnyájuk csupa színes kavalkád. Rangjukhoz s neveikhez méltó. Túl sok is volt az idegen, így már a kapuban strázsáló őröknek is nehezükre esett megválogatni a népeséget melyet át engedtek a főkapun. Az ittas ám derűs társaság jókedve az egekig hágott immár. S bár a vendégek java része már meg is felejtkezett az idegen hercegnőről. Frigga aggódó tekintettel pillantott az ura jobbján lévő üres székekre. Thor miatt kevésbé aggódott hiszen nem is olyan régen látta őt bajtársai társaságában vigadni. Ám a leányt azóta nem látta mióta az kiviharzott a teremből. S bár próbálta elhessegetni a nyomasztó gondolatát annak hogy ebben is ifjabb fiának a keze van. Hiszen Loki már a nap folyamán is különösen viselkedett, túl nyugodt volt, mint ki bele törődött helyzetébe. Ám a belenyugvás nem rá vall! Friga nagyon is érezte hogy csíntalan fia készül valamire. S most egyre nyugtalanította hogy csak úgy eltűnt a leánnyal együtt.

¤

A Barlang kacskaringós sok felé ágazó félhomályban burkolódzott folyosóiról, egy csarnok méretű, magas boltozatú  cseppkőbarlangba értek. Minek párás, melege szinte azonnal arcul csapta a leányt. Ina a sötétben tovább nem láthatott annál mint amennyit a férfi kezében tartott fáklya fénye megvilágított. Ám a tágas „csarnokban” mégis víznek csobogását vélte hallani, melynek hangját visszhangozták a sötét sziklák. A leány kíváncsi tekintetét Lokira emelte. Ám az nem szólt. Egyetlen szót sem szólt mióta  beléptek a barlangba s ez már igazán feszélyezte Inát.  Már – már kezdte megbánni hogy balga módon követte a férfit. Hiszen talán az még mindig haragszik rá, s ez csupám valamiféle kicsinyes bosszú kíván lenni. Talán magára akarja őt hagyni ebben az útvesztőben. Vagy talán rá akar ijeszteni. Hiszen azóta a nap óta egyszer sem szóltak egymással, de még csak nem is találkoztak. S bár Ina azóta már számtalan alkalommal megbánta akkori meggondolatlan cselekedetét, mégsem vitte rá a lélek hogy  szavakban fejezze ki megbánását! Nem, hiszen sosem került még olyan helyzetbe, melyben ennyire nehezen jöttek nyelvére a szavak, hogy  valaki megbocsátását ily nehezen kérje... gondolataiba merülve sütötte le fejét. Mikor a férfi elengedte kezét. Ina pedig rémülten kapta tekintetét a távolodó fáklya fénye felé. Tudta! Szinte érezte hogy balsejtelme beigazolódik! Ahogyan azt is hogy bármi legyen lépést kell tartania a férfival ha ki akar jutni erről a meleg, párás és sötét helyről!

Ina lépni akart, hogy Loki után iramodjon ám a férfi nem ment messzebb tíz lépésnél. Eztán megált egy hatalmas üstnek tűnő tárgy előtt, majd a fáklyával meggyújtotta a benne lévő folyadékot.  A terem méretű magos mennyezetű barlangban több ilyen üstöt is rejltet, melyek fénye immár teljes valójában megvilágította a borostyán színű cseppköveket.  A bordázott kövek pedig izzadtak a gőztől, mely egy meleg vizű forrásból áradt. A víz a sziklák között vájt utat magának s a barlang nagyrészét ellepve kis tavacskában állapodott meg. Ina először nem is hitt a szemének. Szebb volt ez, s valamelyest még hangulatosabb is mint bármely római fürdőház mit ezidáig látott. S bizony kis híján szemei is könnybe lábadtak örömében. Főként ha a szállásán lévő szűkös kis fadézsára gondolt.  Meglepetten forgatta fejét akár egy gyermek s alig mert pár lépést tenni, hiszen ha mind ez csak látomás, akkor még nem szeretne kijózanodni.

- Csak nem arra számítottál felség, hogy magadra hagylak a sötétségben? – szakította meg a pillanatot Loki szórakozott, ám enyhén megrovó hangja. Mellkasa előtt összefont karokkal figyelte leányt kinek őszinte csodálat terült szét vonásain.

- Be vallom, megfordult a fejemben. – szögezte le a leány, mint egy mellékesen, oda sem pillantva a férfira. Hiszen figyelmét most a meleg vizű tavacska kötötte le. Szinte már nem is emlékezett milyen érzés is úszni! Milyen borzongatóan jó  érzés elmerülni a meleg vízben.
Loki még mindig szórakozottan figyelte a leányt ki a tavacska partjához sétálva , leguggolt a sziklák peremén hogy ujjait a vízbe márthassa. A férfi ajkain egy elégedett kis félmosoly suhant át. Jóleső melegség öntötte el ha Inát igazán boldognak látta. Nem is értette miért? Hogy miért pont ez a lány? De minden áron örömet akart neki okozni. Hallani csilingelő nevetését, látni szemeiben azt a vakmerően huncut fényt, mely úgy vonzotta őt mint a parton lobogó jelzőtűz a fáradt hajósokat. 

- Miért nem mártózol meg? – lépett közelebb a férfi majd egy könnyed mozdulattal, helyet foglalt  a leány mellett. Hatra dőlve kényelmesen támasztotta meg magát karjaival, s lehunyva zöld íriszeit hátra vetette fejét. Ina viszont most olyan meglepetten meredt reá nagy szemeivel mintha Loki legalább megháborodott volna. – Hiszen ezért jöttünk idáig, nemigaz? – somolygott sokat sejtetően a férfi, s immár a leányra szegezte zöldjeit. Szándékosan incselkedett, látva a Ina  felháborodott grimaszát. Kipirosodott orcáját, s meglepett tekintetét. Ina pillanatokig kereste hangját. Hogy ki fejtse nemtetszését. Mikor a férfi hangosan felnevetett. Hangja egészen beöltötte a helyiséget.

- Bele egyezésemet arra adtam hogy elhozz a palotából, nem másra! Ha azt hiszed hogy én most...! – magyarázta egyre ingerültebben a leány mikor Loki félbe szakította.

- Természetesen arra az időre magadra hagylak. – hajtotta meg gálánsan fejét a férfi, még mindig jól szórakozva a leány bosszús tekintetén. Majd felpattant addigi helyéről és a barlang bejáratának vette az irányt. – Majd kiláts ha végeztél! – intett neki, majd felvette a fáklyát s kilépett a helységből.

Inára pedig hírtelen hatalmas csend szállott. Zavaróan nagy csend. Csupán a forrás halk csobogását és a sziklákról lecsöpögő vízcseppek hangját hallotta, ám azokét egyre élesebben. Ina óvatosan lazította meg nehéz bársony ruhájának zsinegeit, majd mikor a nehéz anyag a földre hullott, még egy szégyenlős pillantást vetett a barlang bejárata felé. Hogy megbizonyosodjon magányáról. Majd kibújt vékony, már – már áttetsző alsóruhájából is. Haját próbálta laza kontyba tűzni hogy ne érje a víz. Majd elmerült a meleg vizű kis tavacskában. Bőrét s lelkét pedig jól eső érzés járta át. Mintha csak ölelő karok fonnák át testét, s bár eleinte igazán élvezte a magányt. Ezt a pillanatnyi nyugalmat, mi hosszú idő óta először, körülvette. Most mégis, talán túl nyomasztó is volt ez a nagy némaság, vagy a meleg pára szállott fejébe, s bár orcája is bele pirult a gondolatba, de mégis társaságra vágyott.

¤

Thor fülében ismerős muzsika csendült s mint kinek ülepét égeti a lóca, pattant föl Hodur mellől. Majd megpaskolva barátja vaskos vállát, megköszönte a nem kért jótanácsokat. Eztán mintha mi sem történt volna egyből szíve hölgyéhez fordult, ki néhány leánnyal váltott éppen pár szót, egy oszlop takarásában. A szőke ifjú mit sem törődve a nőt körül vevő társasággal, kezét nyújtotta feléje. S bár igazán meglátszott a férfi kiállásán, s zilált külsején a rengeteg ser, mit azon estén már elfogyasztott. Sif mégis elbűvölőnek találta kedvesét, kinek kékjei most olyan gyermekien, s olyan kérlelően csillogtak most reá. Így nem is lett volna szíve visszautasítani az invitálást, hiába hogy ösztönei azt súgták maradjon. Hiszen bármily boldog is volt hogy Thor ily nyíltan udvarolt neki ezen az éjjelen, mégsem akart szándékkal megkockáztatni egy botrányt. Hisz bármennyire is volt ellenszenves számára az idegen leány, s bármennyire is tartotta őt kevésnek. Hiszen egy ilyen nyafka hercegnő nem való Thor mellé! A király haragját mégsem kívánta kivívni! Ám hiába a józan gondolatok sokasága, végül mégis kezét nyújtotta a szőke férfinak. Thor pedig a terem közepére vezette, majd a gyors léptű táncba invitálta kedvesét.
Sif eleinte az idegen leányt kereste tekintetével. Kereste, hiszen látni akarta vonásait, látni a reakcióját. Ám mégsem találta őt. Aztán a királyét, ám Odin szemeiben nem harag, s nem is aggodalom csillant meg. Egy apró meglepettség, s nosztalgikus büszkeséget látott benne csupán ahogyan daliás fiára emelte egyetlen kékjét. Majd Thorra pillantott kit láthatóan nem érdekelte környezete. Sem az emberek sugdolózása, sem pedig az őket bámulók. Egyszerűen csak reá figyelt. S eztán már Sif sem zavartatta magát. Hamarosan pedig a csarnok közepére gyűlt minden ifjú, kik választott párjaikkal csatlakozott a tánchoz.

¤

Halk cseppekben alattomos módon érkeztek a vihar első esőcseppjei. Melyek némán pöttyözték a szürke sziklákat. Loki pedig a háborgó égboltot figyelte. Minden villamását, minden dübörgését gyűlölte. Már gyermek korában is félte az égen cikázó fényeket. Nem volt különösebb oka, ám mégis elemi erővel rettegett a villámoktól. S ezen félelme ahogy időssebbé vált át csapott szimpla gyűlöletté. Maga sem értette okát s immár nem is kereste azt.
Halk sóhajjal dőlt a rideg szikláknak. Zöldjeit pedig inkább a haragos tenger, vadul csapkodó hullámaira emelte. Mikor meghallotta azt a vékony hangot. Ina hangját ahogy nevén szólítja őt. Loki unottan lökte el magát a szürke, mohás szikláktól, s fákájáért nyúlva lépett be a barlangba. Ajkain félmosollyal csóválta a fejét, már- már csalódottan, ahogyan belépett a nagy cseppkőbarlangba, hol nem is oly régen magára hagyta a leányt.
- Ilyen hamar végeztél volna felség? Lám mégis csak sietnél vissza az ünnepségre? – sóhajtott fel a férfi, némileg túljátszva mondandóját. Ám mikor tekintetét a leányra emelte maga is alig hitt szemének.
Ina fehér, átsejlő, csurom vizes alsóruhájában állott néhány lépésnyire előtte. Fejét lesütötte így leengedett nedves haja eltakarta vöröslő orcáját. Kezeit pedig össze fonta maga előtt, úgy festett akár egy ágról szalasztott kivert hajadon. Ki még maga sem tudja milyen úton is induljon tovább. Loki ajkaira pedig immár ezen éjjelen másodjára nem jöttek szavak. Csupán nagyokat pislogva nyelte le kigondolt szavait. Hiszen bizonyos volt benne hogy szeme világa megcsalja. Vagy valamilyen a hegyek között lakozó szellem kívánja őt ily csalárd módon megtréfálni. Ám csalódnia kellett. Ina reá emelte türkiz íriszeit melyekben valamilyen számára megfejthetetlen szándék lappangott. Valami amit eddig még nem látott a leány tekintetében. S Ina lassú, nyugodt léptekkel indult feléje. Loki pedig immár bizonyos volt abban hogy a leány valamiféle boszorkány lehet. Hiszen türkizeiről egy pillanatra sem bírta levenni tekintetét. Teljesen megbabonázta. Mintha csak átkot olvastak volna fejére, nem bírt máshová nézni, s most talán nem is mert volna. Hiszen a leány ruhája akár egy hófehér selyem háló tapadt  karcsú alakjára. 

„Megdobbant...szinte hallottam! Éreztem, olyan erősen hogy majd kiszakadt mellkasomból. Mégis milyen keserű dallamot játszott, s mennyi csalfa reményt adott abban a pillanatban énnekem. És én mégsem torpantam meg. Mintha csak erős varázs szállott volna meg s léptem egyre közelebb vitt Ő hozzá.  Ám végül addigi határozottságom, minden lépéssel halványodott.”

S immáron csupán egyetlen lépés választotta el őket. Ina szíve minden pillanatban hevesebben kalapált, s mintha csak kiszorítaná a pára tüdejéből a leget, minden pillanatban levegőért kapott. A leány karját nyújtotta a férfi felé, reszkető ujjai viszont megtorpantak egy pillanatra. S félőn tekintett fel a férfi izzó smaragdjaiba. Loki most olyannak tűnt akár egy ragadozó melynek elébe lépett védtelen prédája. Ám Inát mégsem rémítette meg. Ujjaival érintette Loki arcát, s hüvelykje a férfi ajkán lévő sebre siklott mi épphogy behegedt. Loki pedig szemöldökét ráncolva, hitetlenül méregette az előtte álló gyönge teremtést.

- Sajnálom. – suttogta a vékony hegen végig simítva, tekintetét most lesütve. Hisz nem akart azokba a hideg zöld szemekbe nézni. Nem hisz annyira szégyelte tettét. S csak maga elé képzelni is szörnyű volt a férfi megvető tekintetét. - Annyira sajnálom! – szólott ismét a Ina, immár bátrabb hangon. Loki a leány álla alá simította ujjait majd maga felé emelte Ina kissé fátyolos tekintetét. A férfi ajkain halovány mosoly futott át. Szívének dübörgése pedig talán a kinti menydörgésnél is hangosabb és rémisztőbb volt. S immár csupán egy villanásnyi idő volt míg reá talált a leány ajkaira. Egy villanásnyi idő, míg ujjai beletúrtak a búzaszín nedves tincsekbe. Csupán egy villanásnyi, míg erős karjával átölelte a karcsú derekat, hogy még szorosabban magához vonhassa.

Ina pedig hagyta, hagyta hogy csókolja őt a férfi. Majd Loki óvatos csókja viszonzásra lelt és Ina tapasztalan, bizonytalanságát egyre nagyobb szenvedéllyel utasította maga mögé az ösztönös vágy. És úgy símúlt a férfihoz mintha mindig is hozzá tartozott volna. S miközben egyre nagyobb mohósággal vágyták egymás közelségét, egymás csókjait, hogy egy pillanatra sem váltak el egymástól. Ina Loki nyaka köré fonta gyönge karjait, vékonyka ujjai között pedig szinte átfolytak a férfi ében tincsei. Végül reszketve kaptak mind ketten az éltető lég után. S homlokukat egymásnak döntve pihentek meg, továbbra is egymás karjaiban.

Ina szíve pedig izzott mint tűzből született pünkösdi rózsa, ahogyan a férfi vágytól csillogó smaragdjaiba nézett. S most egy pillanatra igazán megtalálta helyét ezen a zord és idegen tájon. Melyre önszántából sosem jött volna. Majd Loki újabb és újabb csókot lehelt a rózsás ajkakra melyek úgy hívogatták. Hosszú újaival a leány hátát cirógatta a lehelet vékony anyagon át mely szinte teljesen átsejlett. Nem is foglalkozott azzal hogy immár az Ő öltözéke is csurom vizes. Sem azzal hogy ezen cselekedetéért valószínűleg atyja haladéktalanul száműzné a városból jó időre. Nem, hiszen annyira édes volt tilosban járni!  Nem, hiszen megkapta azt mire már jó ideje vágyott, s egy pillanatra átvillant elméjén hogy mi mindent kaphatna még! Mit Ina ezen az éjjelen önszántából adna neki!

Ám azok a balga érzelmek melyek egyetlen pillanatra eltompították elmélyét, pillanatok alatt foszlottak köddé s mintha ménkű csapott volna Lokiba, lépett el a leánytól. S fordított neki hátat, idegesen túrva sötét tincsei közé. Ina csupán egy szempillantásnyi ideig meredt értetlen a férfira. Majd szégyenkezve szegte le fejét. S mint kiről fel szállt a bűvölet, öntötték el a valóság keserű érzései. Már tudta, hibát követett el, méghozzá nagyot!

¤

A zenészek ütemet váltottak és immár sokkal dallamosabbá vált zenéjük. Ám a csarnok közepében vigadó táncoslábú népség kedvét ez sem szegte. Mozgásuk igazán színpadias volt, jól betanult mozdulatok sokasága, melyek mindegyike jelentéssel és tartalommal bír. Nagy körben a meginvitált nép, középűt pedig Thor kedvesével. Kivel mintha csak kézfogójuk estéjén járnák nászuk előtti utolsó táncuk. Lassan köröznek egymás körül, ám figyelmük csakis egymásé! Össze fonódott tekintetükben pedig mennyi tűz, mennyi vágy, féltés és őszinte szerelem! Melyet egy ezred éven át is kevés lenne tán sorolni, akkor sem értené az, ki nem élheti meg azon pillanatot. Oly szeretet mellyel már serdülő koruktól tekintettek egymásra. S mellyel egyikük sem fog tekinteni soha másra. Thor még fordul egyet, ahogyan Sif is hogy helyet cseréljenek. Ám a az arany ifjú fordultában  hideg pengének villanását látta , s feje egyből kijózanodott. A muzsika pedig  félbe szakadt. Oly hírtelen fagyott meg a levegő mint amilyen hírtelenséggel Thor és Sif térdre kényszerítette az orvul reájuk támadó idegeneket. Két férfit, kik a sokadalomban eddig megbújhattak. Két orvgyilkost kik egész éjjel a korona hercegre fenték pengéiket. Ám bevégezni aljas tervüket már nem tudták. Eleinte nem volt nagy a kíváncsiság, hisz sokaknak fel sem tűnt az incidens, oly gyorsan történt, sokan csupán a mozgolódásra lettek figyelmesek. S máris kíváncsi szemek fürkészték a két elfogott, kopaszra borotvált fejű férfit. Kik mellet hamarosan Frandal és Hodur is megjelent, hogy segítségére siessenek barátaiknak. Eztán harcosok érkeztek és a tömeg szét széledt, s einherjarok fogták közre immár a két imposztort, kik Ulf jarl címerével felvértezett öltözékben könnyen megbújhattak eddig a vendégsereg sori között. Ám most a harcosok kíméletlenül rángatták őket az uralkodó asztala elé, s vetették őket a földre. Ám az orvgyilkosok ábrázat meg sem rezzent. Mintha csak számítottak volna tettük végeztével az ítéletre.

Odin vonásain földöntúli haraggal állott fel székéből, s két hatalmas öklével csapott az asztal fájára dühében. Oly kegyetlen erővel hogy az majd ketté hasadt.

- Ki a felelős ezért?! Ki küldött titeket?! – félelmetes hangja zengett a csarnokban. A két férfi pedig makacsul hallgatott. Szemeikben gunyoros megvetéssel pillantottak fogvatartóikra. A nép, s a jarlok is hallgattak és bár Ulf szinte azonnal a király mellé állott. Hogy saját becsületét s jóhírét mentve számon kérje a betolakodókat. Ám mégsem érezhette magát biztonságban, hiszen a két férfi az ő házának címerét viselte. Odin még egyszer végig járatta tekintetét  a jelenlévőkön. Mintha csak a bűnőst keresné. Majd haragos, dübörgő hangja ismét felzendült a teremben – Hol van Loki?

¤

Ina némán öltözött szűk ruhájába, melyet most a kelleténél is nehezebben bírt magára erőltetni. Hiszen a bársony anyag kellemetlenül tapadt felhevült, vizes bőréhez. A férfi pedig ez idő alatt egyetlen pillanatig sem fordult felé. Nem, mert egyszerűen nem lehetett! Csupán saját magán mulatott, nem is értette hogy mikor lett Ő ennyire becsületes? Hiszen itt ezen az éjjelen bármi is történt volna, könnyű szerrel letagadhatta volna! De ki hinné az Ő szavát? Az örök bajkeverőnek! Más nem, csupán édesanyja, ki talán megóvhatná atyja ítéletétől, vagy fivére haragjától. Ám bármekkora is volt most a kísértés, s bármilyen jó szélhámos volt. Volt egy bizonyos határ melyet Ő sem mert áthágni.

Ina félre söpörte hosszú hullámos tincseit hogy hozzá férjen a ruha hátán lévő bársony zsinegekhez. Ám sehogyan sem sikerült szorosra fűznie azt, hiszen karjait sem tudta oly szabadon mozgatni az anyag feszessége végett, így a vékony bársony úgy csúszott ki ujjai közül mintha csak tréfát kívánnának űzni vele. Hisz hogyan is sikerülhetne egymaga? Két cseléd öltöztette őt a jeles alkalomra! Hiszen egymaga hozzá sem tudna férni, ám erről teljesen megfelejtkezett mikor oly könnyedén levetette a nehéz anyagot. S most szégyenlősen pillantott a háta mögött ácsorgó férfira.

- Loki...- köszörülte meg torkát Ina. Hangja pedig ép úgy hatott mint aki már hosszú évek óta első szavait mondaná ki. Halk volt, és szinte elveszett a tágas térben. Ám a férfinak mégis menydörgésként hatott a reájuk nehezedő, hosszú, percekig tartó csöndben. Loki kérdőn fordult Ina felé, ám továbbra is gondolatain merengett. – Segítenél? – pillantott át törékeny válla felett Ina, majd Loki megrökönyödött vonásait látva, egyik újával a bársony zsinegre mutatott.

Loki halk léptekkel sietett a leányhoz. Minél hamarabb túl akart esni ezen az éjszakán, s minél nagyobb távolságot szeretett volna tartani Inától. Így kapkodva húzta feszesre a zsinegeket. Szinte kényszerítenie kellet magát arra hogy ne az előtte álló lány hívogatóan feszes vonalaira, hanem annak öltözékére koncentráljon. Ám így sem tudta megállni hogy ne simítson végig Ina gerincének vonalán. Melyre válaszul a leány ajkait csak egy édes, vágyakozó kis sóhaj hagyta el.

- Indulnunk kéne! – szögezte le Loki. Ám hangjának mély orgánuma, mégis marasztalni kívánta a leányt. S Ina mennyire szívesen maradt volna! Ám tudta hogy ennél nagyobb bajba már igazán nem keverheti magát, sem pedig a férfit, Így lenyelte őszinte gondolatait. Majd ellépett a férfitól.

- Így van. Menjünk.